Dtum
Login with Facebookk
1933 | Június

Szabályozták a bortermelői kimérések árusítási idejét

A belügyminiszter rendeletet adott ki a bortermelők részéről folytatott korlátolt kimérés és kismértékbeni elárusítás idejének meghatározása tárgyában.

A rendelet szerint azok a bortermelők, akik kizárólag saját termésű boraiknak álló vendégek részére való poharazására, utcára való kimérésére, vagy kismértékbeni elárusítására kaptak engedélyt, e tevékenységüket reggel 7 órától törvényes munkaszüneti napokon (ezidőszerint vasárnapon és Szent István napján) délután 2 óráig, más napokon pedig este 10 óráig gyakorolhatják.

Az a bortermelő, aki az előbbi bekezdésben említett tevékenységet kizárólag e célra szolgáló helyiségben gyakorolja, helyiségét csupán az előbbi bekezdésben meghatározott idő alatt tarthatja nyitva.

Kihágást követ el és amennyiben sulyosabb büntető rendelkezés alá nem esik 200 P-ig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő az a bortermelő vagy megbízottja, aki a kimérést a fent meghatározott időpontokon kívül eső időben gyakorolja vagy a kizárólag az említett tevékenység gyakorolására szolgáló helyiséget ezen időpontokon kívül eső időben nyitva tartja.

A rendelet a hivatalos lapban történt kihirdetést követő nyolcadik napon lép hatályba.
A rendelet a hivatalos lap május hó 27-iki számában jelent meg, hatályba lép tehát junius hó 4-én, pünkösd vasárnapján.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98