Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Kísértethajó
Amint idáig érek töprengésemben, egyszerre fülsiketítő zúgás ás emeletmagasságú vízoszlop vágódik égnek mellettünk: becsapott egy gránát. A távolban apró hajókat látok mozogni, onnan lőttek... semmi kétség, céltáblának használják a hajót s hogy akadálytalanul lövöldözhessék, legénység...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
A szív és a vérerek
A legmagasztosabb emberi lángelme képes versenyezni a nagy természet csodálatos bölcsesésével. Bámulatos tökéletességgel alkotta meg a Teremtő az emberi szervezetet, ellátta támadó fegyverekkel, de éppúgy a legnagyszerűbb...
Eiffel mérnök 26 éves korában aeródinamikai mérleggel kisérletezik, hogy egy torony talajra gyakorolt nyomását megállapítsa
Melyik a világ öt leghíresebb épülete? A gizehi piramis, a newyorki Empire State Building, a moszkvai Kreml, a romai Vatikán és az Eiffel-torony Párizsban. Lehet-e Párizst elképzelni az Eiffel-torony nélkül? Ki...
Atomkutatás
Szenzációs kísérletek híre érkezik Németországból. Egy ottani laboratóriumban a modern technika és az elektromosság minden fegyverét csatasorba állították, hogy megvalósítsák a régi alkimista álmot: az elemek átalakulását....
Gárdonyi Géza
A virág neki nemcsak dísz, haszontalan semmiség, hanem életszükséglet volt. Az erdő olyan, mintha mesebeli szörnyetegek holt országa volna. „Kietlen halotti letaroltság mindenfelé. Egyszerre csak megpillant...
König Friedrich, a gyorssajtó feltalálója.
Körülbelül 500 esztendeje, hogy bizonyos nevezetű Johannes Gutenberg a mainzi Gensfleisch patriciuscsaládból származó mechanikus nagybátyja műhelyében felállította a világ első nyomtatóműhelyét és elkészítette az...
A legintelligensebb állat a kutya
A kutyák legideálisabb tápláléka a következőkből áll: Törmelék rizsát és borjúfejcsontokat megfőzünk és ebből olyan becsinált levesfélét kapunk. Ezt adjuk a kutyának és semmiféle más húst, mert gyomorférgeket kap....
Cikk-ajánló
Mióta vannak kölcsönkönyvtárak? Mióta vannak kölcsönkönyvtárak?
Azt hinné az ember, hogy csak az újabb idők vívmánya a...
A Mount-Wilson-hegyi Nap-observatoriumról A Mount-Wilson-hegyi Nap-observatoriumról
A Mount-Wilson-hegyi Nap-observatoriumról. Az utolsó években a...
Az atom, a rádium Az atom, a rádium
Egy szép napon aztán kiderült, hogy az atomon belül is van még...
Gárdonyi virágai és fái, a gyöngyvirág Gárdonyi virágai és fái, a gyöngyvirág
Negyedszázada annak, hogy Brassó vizeinek mikroszkopikus növényzetén...
Kíméli kell a szívet
Az ember addig él, ameddig a szíve. A szív tartja fenn az...
Gárdonyi virágai és fái, a titkok Gárdonyi virágai és fái, a titkok
Ha Gárdonyi inkább tudós, mint költő lett volna, nem merte volna még...
A Meteorológia Intézet munkája , az adatgyűjtés A Meteorológia Intézet munkája , az adatgyűjtés
A budapesti Meteorológiai Intézet szép középülete Budán áll, a...
Hajókormányzás elektromos hullámokkal Hajókormányzás elektromos hullámokkal
Worth elektromérnök és Beck gyáros drótnélküli táviratozás...
Gárdonyi virágai és fái, Gárdonyi kertje Gárdonyi virágai és fái, Gárdonyi kertje
„Egyik cikkecskéjében a „guggon ülő ipomeáról” írt,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98