Dtum
Login with Facebookk
1934 | Április

Eckhardt Tibor beszéde a kormánnyal való együttműködés lehetőségéről

Kisvárda, április 15.
A független kisgazdapárt vasárnap délután Kisvárdán nagyszabású gyűlést rendezett, amelyen felszólalt Eckhardt Tibor, a párt vezére is. Nagyban fokozta az érdeklődést Ulain Ferenc legutóbbi nyilatkozata, amelyben bejelentette, hogy Gömbös miniszterelnök és Eckhardt között megegyezést kíván létrehozni.


Eckhard Tibor nem is mulasztotta el, hogy a nyilatkozatra részletesen válaszoljon és ezzel újabb lépést tegyen a belpolitikai helyzet tisztázása felé. Körülbelül háromezerötszáz főnyi közönség jelent meg a kisvárdai népgyűlésen. Elsőnek Osváth Pál, a kerület képviselője szólalt felés annak hangoztatása után, hogy Európában mindenütt új társadalmi, közgazdasági és alkotmányos átalakulások vannak folyamatban, kijelentette, nálunk is meg kell teremteni a termelési átalakulást, amely megoldja a gazdasági válságot, még pedig mai társadalmi és alkotmányos rendünk megváltoztatása nélkül.


Eckhardt Tibor nagy érdeklődéssel kísérte beszéde elején megállapította, hogy egyetlen népet sem szabad saját akarata ellenére kormányozni. Az új rendet alulról kell kiépíteni. Ha a parlament és a nép között szakadék támad, ha nem a kellő időben és nem megfelelően intézik a nemzet sorsát, a legtöbbször éppen ez hozza magával a nem kívánatos forradalmi átalakulásokat, amelyeket mi feltétlenül ki akarunk kerülni.


- Az új rendet – folytatta Eckhardt – meg kell teremtenünk, a politikai változást keresztül kell vinni, ezért küzdünk, ezt viszont nem tudjuk elképzelni a titkos választójog megalkotása nélkül.
A titkos választójog bevezetésével egyidejűleg gondoskodni kell arról, hogy szilárd kormányzási bázisa legyen a nemzetnek. Ezt a szilárd bázist szerintünk csak az összes népies erők összefogásával lehet megteremteni. A magyar nemzet ma az arany és a tőke korlátlan uralma alatt áll.


A bajbajutott gazdákra, akiknek legnagyobb része reggeltől estig tartó keserves munkával fáradozik, nem mondhatja a pénzügyminiszter, hogy „pipázó parasztok”. Nem beszélt a pénzügyminiszter a kötvények sibereiről, a tőke makacs és rosszindulatú kinövéseiről és ha ezeket nem említette, nincs jogában a magyar gazdát pipázó parasztnak nevezni. Pipázó paraszt olyan értelemben és olyan általánosságban, mint a pénzügyminiszter említette, nincs Magyarországon.


Eckhardt ezután áttért beszédének legérdekesebb részére, Ulain nyilatkozatára és a Gömbös-kormánnyal való együttműködés lehetőségére:
- Ulain Ferenc – mondotta – annak a hitének és meggyőződésének adott kifejezést, hogy a miniszterelnök őszinte híve a rendszerváltozásnak. Bárki kívánja megvalósítani a magyar nemzet egységét és a 95 ponttal csaknem egyező helyes politikai és gazdasági kormányzást, annak mindenkor készséggel vagyunk segítségére, mert nem az a fontos, ki csinálja meg ezt, hanem az, hogy erre a magyar nemzet érdekében végre csakugyan sor kerüljön. Ha ez megtörténik, bárki legyen, aki ezt akarja, és megvalósítja, mi szívesen segítünk és akkor előállhat az igazi magyar egység, amelyet mások és másként hiába akarnak megcsinálni, de amely ezen az úton a mi támogatásunkkal létrejöhet.


Olyan nemzeti egység alakulhat ki, aminőre még nem volt példa. Mi vagyunk és maradunk, akik eddig voltunk, ez az üzenetem a taktikusoknak és intrikusoknak, mi nem taktikázni fogunk, mi soha a választók háta mögött megegyezni nem fogunk, de ha a megegyezés létrejön, akkor ezt a megegyezést állani is fogjuk, de ez a megegyezés csak a nemzet egyetemes érdekeinek szolgálatában álló összefogás lehet.


Eckhardt végül a revízióról beszélt és kijelentette, hogy a revízió kérdése a nagy népeknél ma már előrehaladott állapotban van, ennek szükségét feltétlenül belátják, csak az eszközöket és módokat nem tudják még, amelyekkel ezt a revíziót meg lehet valósítani. Hiszünk és bízunk abban, hogy e nagy nemzeti gondolat megvalósításától már nem messze állunk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Eckhardt Tibor Dr. Ulain Ferenc
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98