Dtum
Login with Facebookk
1934 | Május

Mi művészetet csinálunk, nem politikát...

Hubrich Virgil, az Ufa igazgatója nyilatkozik 1934-35-ik évi programjukról

Az a forradalom, amely Németországban az utóbbi esztendőben végbement, minden téren élénken éreztette hatását. Nem volt kivétel a filmipar sem, amelynek európai központja Tempelhofban és Babelsbergben működött, s működik természetesen ma is. A német forradalmi megmozdulást igen sokan félremagyarázták akkor, amikor az Ufa budapesti telepeire bojkottot mondtak ki. Pedig... ez a bojkott ez egyszer ártatlanokat sujtott. Beszélgettünk Hubrich Virgillel, az Ufa budapesti vezérigazgatójával, aki a következőket mondotta:

- Az első pillanat zürzavaraiban a mi vállalatunk nem találta meg a beilleszkedést. Az Ufa akkor kezdte meg a gyártást, amikor a helyzet kialakult. A mi jelszavunk, ezt tessék elhinni, nem a politika, hanem elsősorban a művészet. Hiszen csak politizálás nélkül lehet igazán abszolut művészit produkálni.

 

És tény, hogy a német kormány is a politizáló vállalatok ellen dolgozik. Nem vádolok senkit az Ufa színház bizonyos elhanyagolásáért, csak egyet szögezek le, hogy a német filmgyártásnak az a hatalmas tényezője, amelyet az egész világon Ufa néven ismernek, a háborús tradiciók szellemében nagy-nagy áldozatot hozott a magyar filmgyártásért. Nincs az az amerikai cég, amely hasonlót tudna felmutatni.

 

Nem beszélek konkurrenciáról, mert hiszen ez felesleges lenne. De szilárdan hiszek abban, hogy a magyar közönség méltányolni fogja azt a hallatlan erőfeszitésünket, melyet idei produkciónkban láthat majd. Nemcsak mondom, de be is bizonyíthatom azt, hogy mi nem politizáltunk és nem fogunk politizálni sohasem. Tessék parancsolni, adatokkal szolgálhatok:

- Az Ufa alkalmazottainak 65%-a nem árja. S ez nemcsak itt van így, hanem Tempelhofban és Babelsbergben is.

- Nemcsak új filmeket, szuperfilmeket hozunk, hanem új gépeket is. Mérnökeink olyan gépeket s hangfelvételi rendszereket találtak fel, amelyek lehetővé teszik az emberi hang reprodukciójának abszolut tökéletesítését.


- Most pedig térjünk rá az Ufa új produkcióira. Az első, amit megemlíthetek, hogy programmunk összeállításánál különös tekintettel voltunk a magyar vonatkozásokra. Első nagy képünk Bus Fekete László "A méltóságos asszony trafikja" c. filmje, amelynek főszerepeit hét sztár játssza: Nagy Kató, Willy Fritsch, Hansi Niese, Harry Waldau, Adéle Sandrock, Moser és Lizi Holdschuch. Bécsi miliőbe tettük a darabot és a régi császárváros aranyos romatikája ott csillog minden jelenetben.

- A szezón legnagyobb slágere szintén magyar vonatkozású. Ez a szó, hogy sláger, ezuttal nem blöff, mert aki a "Csárdáskirálynő" főszereplői: Eggert Márta, Hans Sönkörl, Paul Kemp, Paul Hörbiger, Heltai Andro, Ida Wüst, Heinz Ulmer és Inge List. Kálmán Imre hallatlanul népszerű melódiái, ötletes, sziporkázó meséje és rendezése a mi nagyágyunkká teszik ezt a filmet, amely karácsony előtti attrakciónk.

- Ugyancsak magyar vonatkozású filmünk a "Cigánybáró", amely az önök halhatatlan Jókai-jának regényéből készült. Pazar kiállítás, magyar szereposztás, magyar felvétel, magyar cigány; a rengeteg pénz mellett az Ufa magyar lelket adott ebbe a filmbe.

- Nem lenne programmunk teljes, ha nem emlékeznénk meg még a szintén magyar Lehár Ferenc "Frasquitai" c. operettjéről, amelynek előállítása egymillió schillingbe került. Jarmilla Novotna és Heinz Fühmann a film főszereplői. Ha a számoknál tartunk, bejelenthetem azt is a Nyugat közönségének, hogy elkészítettük az 1935-ös év legnagyobb filmjét, melynek címe "Arany" főszerepeit Hans Albers, Brigitte Helm és Michael Bohnen, a Metropolitain-opera tenoristája játssza.

- Nem akarok kérkedni azzal, hogy az Ufa produkálta az idei filmévad legnagyobb filmjeit, mert hiszen, aki végigolvassa ezt a mi beszélgetésünket, láthatja, hogy a filmek önmagukért beszélnek. Még egy pár filmet említek meg: "Szerelem a bécsi udvarnál"(Nagy Kató, Willy Fritsch, Paul Kemp), a Belvárosi Színházban nagy sikerrel játszott "A sziget" c. filmet (Brigitte Helm, Willy Fritsch), Anny Ondra "Elcserélt menyasszony" c. filmjét, a "Játék a tüzzel" c. filmet. Erre a sorozatra a koronát Jan Kiepura "Szívem érted dobog" c. filmje teszi fel.

- Az Ufa-színházak legnagyobb lelkiismeretességgel készültek fel az új szezónra. Mi nem hangoskodunk, nem bolondítunk, csak arra kérjük a publikumot, jöjjön el színházainkba és legyen meggyőződve arról, hogy pénzéért többszörös értéket kap.

A vezérigazgató magyar nyelven adta ezt az interjút, magyaros lelkesedés ég a hangjában, és érzem, hogy amit mondott, azt hittel és belső igazságtól fütve mondotta.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98