Dtum
Login with Facebookk
1934 | November

Milyen volt az idei szőlő- és bortermés Európában?

Az idei nyárutó a legkülönbözőbb időjárást mutatja az egyes bortermelő országokban és ennek megfelelően eléggé szélsőséges volt a terméseredmény. Ha sorra vesszük a legközelebb fekvő államokat, ugy azt látjuk, hogy:

Ausztriában a mult évi termésnek körülbelül háromnegyedét érték el.
Ez mennyiségileg 600.000-700.000 hektoliter. A megszállt nyugatmagyarországi részen 200.000 hl volt a termés és itt a vörösborokban a hozam még meg is haladta a tavalyit. Ausztriában mindenfelé tömegesen telepítik a szőlőket és igyekeznek a borszükségletet sajáttermésű borokból fedezni. Az a körülmény, hogy az osztrák borokat meglehetős magas vámok védik, sajnos, lényegesen megnehezíti a magyar bevitelt ebbe a szomszédos országba.

Csehországban és a Felvidéken
elég jó minőségű, 19-22 cukorfokos mustokat kaptak. Itt a mult évi termés felét érték el. Délmorvaországban a korábbi évek silány boraihoz képest ezidén finom borokat kaptak, melyek között – a hírek szerint – még 18 fokos borokat is mértek.

Romániában rekordtermést vártak, de csak jó közepest nyertek.
Egyes vidékeken viszont váratlanul nagy volt a termés. Az export meglehetős nehézségekkel küzd, mindenki az állam által kilátásba helyezett exportprémium gyors megvalósításában reménykedik, mert ez volna az egyedüli segítség, hogy a borfelesleget eladhassák.

Szerbiában eltérő a terméseredmény.
A Bánátban elérték a mult évi mennyiségeket, a minőség közepes jó. Szlovéniában 28-30 százalékkal kevesebb bor termett, mint tavaly, a későérésű fajok azonban finom borokat adtak. Horvát-Szlovénországban jóval kevesebb bor termett, mint amennyit a gazdák vártak. Dalmáciában szintén kevesebb bor termett, mint a mult évben. A csemegeszőlőkivitel eléggé élénk volt, miután a csemegeszőlőt értékesítő nagyobb cégek kedvezményeket kaptak.

Bulgáriában eléggé jóminőségű, normális termésre számítanak.
Érdekes, hogy a körülbelül egyidőben piacra kerülő bulgár csemegeszőlő, az afus-ali, egész sereg változványban került tömeges értékesítésre és ugy Görögországnak, mint Szerbiának erősen érezhető versenyt okozott.

Görögországban minőségileg jó termés volt.
A vörösborok szüretelése alaposan elhuzódott. A francia nagyobb bortermelés folytán ebből az államból kevés bort fognak Franciaországba exportálni. Magán Számosz szigetén jelenleg körülbelül 80.000 hl bor várja a vevőt.

Olaszországban nagyon sok szőlőterület van.
Apuliában elég nagy termés volt, míg a többi részeken kisebb, mint a mult évben. Bor van itt bőségesen. Átlagosan 1-2 fokkal gyengébbek a borok, mint az előző évben. Az olasz exportőrök most arra törekszenek, hogy állandó kínálataikkal, reklámozásaikkal legalább az ismert olasz borok népszerűségét fenntartsák minden nagyobb, régebben olasz borokat fogyasztó importállamban.

Svájcban két részre kell osztanunk a borvidéket
és addig, míg Keletsvájcban a rovar- és rothadás-károktól sokat szenvedtek a szőlők és kisebb termést kaptak, addig Nyugatsvájcban rekordtermés volt. Ez nekünk, magyaroknak nagy kárt jelent, mert ez az állam vitt ki tőlünk ugyszólván a legnagyobb mennyiségben borokat és most egyszerre visszaesett az export. A svájciak óriási propagandával és magas védővámokkal akarják saját vékonyabb boraikat rávarrni a kereskedelemre. Tőlünk most már csak nehezebb és édeskés, tehát olyan borokat fognak importálni, melyek feljavításra alkalmasak.

Irsai M. József

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98