Dtum
Login with Facebookk
1934 | November

Tudja-e ön, hogy miért alszunk?

Mert a tudomány mégcsak nem is sejti...
A legtöbb élőlény alszik, nemcsak az állatok, hanem a növények is. A növények alvását könnyen ellenőrizhetjük megfelelő készülék segítségével. Megállapítható, hogy kisebb anyagcserével dolgoznak éjszaka és a levelek állása is lényegesen különbözik a nappali helyzettől.

A növény tehát, akár az ember és az állat, alá van vetve egy általános törvényszerűségnek, az alvásnak, amely nyilván összefüggésben van a föld nappali és éjszakai periódusával, tehát földünk forgásával. Az éjszakai órákat a természet arra szánta, hogy az élőlények kipihenjék magukat.

De miért van ez? Miért alszunk? Mi váltja ki bennünk az elfáradást, amely végül az alváshoz, a nyugalomhoz vezet? A tudománynak e percben egész csomó magyarázat áll rendelkezésére, anélkül, hogy bármelyik kielégítő volna. Vértúltengés idézi elő az alvást?

Egyik elmélet szerint az agyvelőt alvás idején túlzottan kismennyiségű, vagy túlzottan sok vér látja el, a vérerek az agyvelőhöz nagyon kevés, vagy nagyon sok vért szállítanak tehát az alvás óráiban. Mindkét magyarázat tetszetős. Hiszen az ájulás hasonlatos az alváshoz és ájulás esetén az agyvelő vérellátása hirtelen lecsökken. Ez az állapot következne be eszerint alváskor is.

Viszont, ha a másik elméletet nézzük, hogy ugyanis a vérerek megduzzadnak, a vérellátás kedvezőbb az alvás alatt, akkor feltevésünk alapján az állandó vértúltengés nyomást gyakorol az agyvelő oly részeire, amelyekben az ébrenlét eseményei visszatükröződnek. Nem alkalmas agyvelőnk további ébrenlét-események felvételére, tehát szükségszerűen elalszunk.

Kiderült, hogy az utóbbi teória jár közelebb az igazsághoz. Embereknél, akik koponyasérüléseket szenvedtek, megfigyelték, hogy alvás idején agyvelejük vérellátása nem csökken, hanem ellenkezőleg, erősen emelkedik. Alváskor sokkal több vér táplálja agyvelőnket, mint az ébrenlét óráiban. Most csak azt kellene tudnunk, hogy mi váltja ki ezt a hirtelenül fellépő jobb vérellátást.

Sokan azt hiszik, hogy nagyon könnyű az egészet a „fáradtság mérlegeivel” megmagyarázni. Kétségtelen, hogy ébrenlétünk során szervezetünk bizonyos anyagokat termel, amelyek egy idő múlva gátlóan hatnak további munkánkra! „Önmérgezés” következik be, amely elől éppen az alvással menekülünk. Azt hihetnők, hogy ezek a mérgek váltják ki az agyvelő túlzott vérellátását és ezzel az alvást.

Fáradt kutyák vére elaltatja a pihent kutyát.

Ez a magyarázat részben kielégít, részben nem. Két francia tudós, Pléron és Legendre kutyákat napokon keresztül ébrentartottak, minden eszközzel megakadályoztak őket abban, hogy elaludjanak. Lármát csaptak körülöttük és ha elbóbiskoltak, felkeltették őket.

Így elérték azt, hogy a szervezet méreganyagai hatalmas mennyiségben termelődtek az elfáradt kutyák testében. Ha e napokon keresztül ébrentartott állatok véréből készített savót belefecskendezték pihent kutyák testébe, ezek azonnal elaludtak. Sőt, a napokon át ébrentartott kutyák agyvelejének, vagy agyvelőfolyadékának kivonata is alkalmas arra, hogy idegen állatok szervezetébe beléinjekciózva: alvást idézzen elő.

Eszerint a „fáradtság mérgei” produkálunk az agyvelő túlzott vérellátását és ezzel az alvást. Igen ám, de azt is tudjuk, hogy szuggesztió segítségévet elaltathatunk órákra olyan embereket, akik egyáltalában nem fáradtak és testükben nincs ilyen „fáradtsági méreg”.


Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Az orosz külügyminiszter a Balkánról Az orosz külügyminiszter a Balkánról
Hetek óta foglalkoztatja Európa közvéleményét gróf Lambsdorff orosz...
A mozgófényép és a vetitőgép az orvostudomány használatában A mozgófényép és a vetitőgép az orvostudomány használatában
Manapság a mozgófényképezőgép elterjedtsége már oly méreteket öltött,...
Készülődés a Nemzeti Sport vívóversenyére Készülődés a Nemzeti Sport vívóversenyére
Auguszta főhercegnő és József Ágost főherceg e héten csütörtökön e...
Byron új életrajza Byron új életrajza
Az Akadémia könyv kiadó vállalatának legújabb kiadványai között az...
Még sohasem volt ily nyomoruságos a falu élete Még sohasem volt ily nyomoruságos a falu élete
Az Országos Mezőgazdasági Kamara az egyes vidéki kamarák jelentése...
A hónap rövidhíreiből A hónap rövidhíreiből
A magyar pénzügyi kormány a Marshall, Field & Co. newyorki bankcéggel...
Halász Gyula: Tábori posta Halász Gyula: Tábori posta
A háborús állapot annyira állandósult, hogy hajlandó vagyok nem...
Az orosz rendőrség titkaiból II. Az orosz rendőrség titkaiból II.
Egyik titkos „munkatársa” tudatára adta, hogy van a...
Kedélyes osztrák-magyar gyephokki-mérkőzés magyar győzelemmel Kedélyes osztrák-magyar gyephokki-mérkőzés magyar győzelemmel
Nagy eseménye volt vasárnap délelőtt a magyar gyephokki sportnak. Az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98