Dtum
Login with Facebookk
1934 | Szeptember

A Magyar Gazdaságkutató Intézet helyzetjelentése

A Magyar Gazdaságkutató Intézet legutóbbi helyzetjelentése szerint a 12 legnagyobb budapesti pénzintézet betétállománya 3 hónap alatt közel 16 millióval, 3.4 százalékkal, a kisemberek bankjának, a Postatakarékpénztárnak betétállománya félév alatt 12.6, két és félév alatt 58.6 százalékkal emelkedett.

A mezőgazdasági termékek ára 18.2 százalékkal nőtt,
az ipari termékeké 2.4 százalékkal csökkent, ennek következtében az agrárolló nyílása októbertől júliusig 36.2 százalékról 27.9 százalékra szűkült.

A kereskedelmi vállalatok rentabilitása messzemenőleg stabilizálódott,
főleg a forgalom lassú emelkedése következtében az óvatolt váltók száma és értéke tovább csökkent, a külkereskedelmi forgalom értéke és mennyisége emelkedett 16, illetve 23 százalékkal, a behozatal, tehát a belső szükséglet nagyobb volt, mint akár 1932 bármely hónapjában, erősen nőtt a nyersanyagimport, ami a termelés fokozását mutatja, s a negyedévi külkereskedelmi mérleg 3.3 milliós passzivitása csak az Ausztriába irányuló bevitel zsugorodása miatt következett be.

A búzaárak emelkedése folytán, különösen az erős tengeritermés
segítségével devizahelyzetünk nem fog romlani, gyapjúkivitelünk mennyiségben meghatszorozódott, értékben megnyolcszorozódott, gyümölcs- és főzelékkivitelünk emelkedik

Az állami bevételek hét százalékkal emelkedtek,
bár az emelkedés nem annyira a gazdasági helyzet javulásának, mint inkább a behajtás szigorúságának az eredménye.

Erős emelkedés mutatkozik az ipari termelésben,
amelynek indexszáma 24 százalékkal magasabb, mint a mult évben. Az ipari munkáslétszám a mult évhez képest 12 százalékkal nagyobb. A széntermelés 10, a szénfogyasztás 15, a vasérctermelés 27, a vasércfogyasztás 32, az acéltermelés 51, az acélfogyasztás 30, a cementeladás 23, a pamutáruk termelése 33-34, fogyasztása 32, a nyersgumibevitel 87, az ásványolajeladás 24, a cukorfogyasztás 21, a műselyemáruk fogyasztása 74 százalékkal emelkedett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98