Dtum
Login with Facebookk
1935 | Június

Szomjas lumpok szomorkodnak szombat este óta a száraz Budapesten

Szombat este hatórától kezdve egy korty alkoholt nem szolgáltak ki Budapesten. A közösségi választás szesztilalmat parancsolt! Erre aztán még az is inni akart, aki máskor csak a vízvezeték falmelléki nedűjéért lelkesedik. A tilos nagy bujtogató. A mulatásokat, vendéglősöket és a kocsmárosokat könyörgéssel, rábeszéléssel, sőt fenyegetőzéssel is próbálták megkörnyékezni italért, de senki sem kockáztatta az italmérési engedélyt. A józsefvárosi söntésben, ahol újságunk munkatársa ügyeletes szolgálatát este fél hétkor megkezdte, félórával a tilalom beállta után egy nénike pálinkáért esdekel.
- Nem adhatunk,- hangzik a rideg válasz – a rendelet tiltja...
A néni ravasz mosollyal fondorlatoskodik.
- Megiszom én feketekávés-csészéből is..
A kocsmáros azonban nem játssza ki a rendeletet és a néni megtörten távozik. A körúti kávéházban két úr komoly vitát provokált: ők vidékiek, nem szavaznak Budapesten és ilyenformán nem vonatkozik rájuk a szesztilalmi rendelet.

A dunaparti hotel bárjában előkelő holland úr foglalt helyet egy ismert idegenvezető hölgy kíséretében. A holland úr whyskit rendelt. A mixer udvariasan megmagyarázta, hogy kérését -fájdalom -nem teljesítheti.

Egész éjszaka sok baj volt a külföldiekkel.

Minden idegennek részletesen és körülményesen indokolni kellett, hogy miért nem kapnak alkoholt. Az ismert mulatóhely tulajdonosa kétségbeesetten mondja:
Legalább azt a könnyítést tartalmazná a rendelet, hogy akik útlevéllel tudják igazolni, hogy idegen álampolgárok, kaphatnának italt!

A bárpultokat lelakatolták, a vendégeknek citromos limonádét, málna és narancsszörpöt ajánlottak a pincérek. Egyébként a szesztilalmi italokat egységárban, négy pengőért árulták...A mulatóhelyeken megpróbálkoztak gyümölcs és szeszesízek keverésével, úgynevezett prohibíciós bólékat készítettek, de bátran állíthatjuk, hogy ezeknek az italoknak a legcsekélyebb sikerük sem volt. Éjjel három óra felé az előkelő szigeti mulatóba beállított egy úr- részegen... A mulató málnaszörptől elkókadt vendégei izgatottan emelkedtek fel, megcsodálni a különös idegent, akiről kiderült, hogy gépkocsiján kiszaladt Pesterzsébetre és ott leszopta magát...Megéljenezték...

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98