Dtum
Login with Facebookk
1935 | Június

Színházi bemutatók

Jób Dánielt ünneplik, az ünnepelt stílusához illő elegáns diszkrécióval abból az alkalomból, hogy most huszonöt éve került a Vígszínházhoz, előbb mint rendező, később mint igazgató. Az ünnepléshez szívesen csatlakozik a Nyugat is. Jób, mint egész fiatal ember a Nyugatban indult, mint igen nagy reményeket keltő novellista. Néhány novellája ma is emlékezetünkben él még, friss, fiatal hangja a fülünkben cseng A színház elcsábította az irodalomtól.

 

Itt nagy és nehéz feladatok elé kellett állnia: fenntartani azt a színvonalat, amelyre a Vígszínház a háború előtti esztendők virágzásában, a budapesti színházi élet fénykorában jutott - fenntartani a háború s az utána következő zavaros idők szellemi és anyagi leromlásában. Ebben a munkában voltak tévedései és voltak nagy sikerei, azokat a megalkuvásokat, melyeket a színház anyagi fenntartásának kényszerűsége ró a vezetőre, ő sem kerülhette el, de a lényegben teljes eredményt ért el. A Vígszínház ma is a magyar viszonyok szerinti legjobb magyar színjátszás otthona, művészi hitele csorbítatlanul teljes. Ezt az évforduló alkalmából jó lélekkel megállapíthatjuk és örömmel állapítjuk meg.

*

Milyen kevés jó történeti drámát írtak Shakespeare óta az egész világirodalomban! A mi irodalmunkban majdnem minden jobb drámaíró próbálkozott vele és a Bánk bánon kívül, amely ezt a formát behozta irodalmunkba, a történeti drámák százai közül hány maradt fenn az emlékezetben, vagy legalább hány tudta magát hosszabb ideig tartani a színpadon? Nyilván az az oka hogy ez a legnehezebb drámai feladat. A történelem a maga készen nyújtott alakjaival és kínálkozó színeivel csábítja az írókat, de többnyire ingoványba csábítja őket. A végén kiderül, hogy azt a távolságot, amely a mai kor és a mult levegője között mered, áthidalni, a történelmi atmoszférát színpadra jeleníteni, a mult alakjait feléleszteni olyan óriási feladat, mely csak a legjobbaknak sikerül.

 

A színpadon történő dolgok azt az illúziót kell hogy keltsék, hogy épen most, előttem történnek, akkor, mikor a nézőtéren ülök. Mennyivel könnyebb ezt az illúziót fölkelteni úgy, hogy mai viszonyok közt ma élő alakok mozognak és beszélnek, a mai élet feltételei és konfliktusai között, mai ruhákban, úgy hogy a néző abba a csalódásba esik, hogy épen csak átment a saját lakásából egy másik lakásba és ott tanuja lett bizonyos emberekkel történő dolgoknak.

 

A történeti díszletek, jelmezek, életviszonyok olyan idegeneknek, exotikusoknak tünnek fel, hogy csak egészen nagy írói erő tudja rám szuggerálni, hogy én, a néző is köztük érezzem magamat. Igaz, a történelmi darab, mely emberfeletti méretű szereplőkkel játszhatik, alkalmasabb nagy szenvedélyek ábrázolására és súlyos, mély gondolatok kimondására, - de nagy szenvedélyt ábrázolni, súlyos, mély gondolatokat drámai cselekménnyel kifejezni csak igazi nagy elme tudhat.

*

A mi Nemzeti Színházunk hagyományához tartozónak tekinti, hogy időnkint egy-egy új történeti drámát is bemutasson és tovább folytassa a shakespearei minta szerinti történeti drámát, talán abban a reményben, hogy hátha egyszer mégis akad ebben a hangnemben igazi nagy mű. Így került a színpadra Thury Lajos Az új vár című Zrinyi-drámája. Cselekvénye a költő Zrinyinek az olasz-osztrák hadvezérrel, Montecuccolival való konfliktusában csomósodik össze, az utóbbinak abban a követelésében, hogy a bán rombolja le ujonnan épített várát s Zrinyinek e követelés elleni ellenállásával.

 

A történelmi konfliktus nyilvánvalóan a multból fennmaradt feudális és a XVII. században uralomra jutott abszolutisztikus világnézet, a speciális magyar és a birodalmi érdek, katonai szempontból pedig a személyes bátorságra épített, kockázattól nem félő régi magyar hadviselés és az olasz renaissanceból kifejlődött újkori sztratégia összeütközése volt. Thury ezt kelleténél jobban leegyszerűsíti a magyarok és az idegen tábornok konfliktusára. Zrinyi maga, korának legnagyobb és legműveltebb magyar elméje, mint írásaiból kitetszik, jobban tisztában volt a saját konfliktusával, mint a mai író. S mint katonailag is kora színvonalán álló hadvezérnek bizonyára világosabb fogalmai is voltak a katonai fegyelemről, semhogy fogságra merte volna vetni parancsnokát, ahogy a darabban - a történelmi tények merész alakításával - történik.

 

És Zrinyi, minden adat szerint, amit tudunk róla, nem volt forradalmi lélek. Sőt a darabban sincs forradalmi léleknek exponálva. Így az a fejleménye a cselekménynek, hogy hívei magyar királlyá kiáltják ki egy forradalmi gesztussal, nemcsak történelmileg valótlan - vannak gyanuokok, hogy Zrinyi gondolt a magyar koronára, de legális úton, a Habsburg-ház abban az időpontban valószínű kihalásának esetére - hanem dramaturgiailag is belső logika nélkül való.

 

Ezzel a logikával Zrinyi abba a hazafias sablonba zökken bele, amit a magyar történeti drámák kialakítottak. Az író nem tudja éreztetni sem szellemi, sem erkölcsi fölényét antagonistájával, Montecuccolival szemben. S nem emeli magasabbra az sem, hogy becsvágyát öccsének feleségével tüzelteti fel az író, saját szelid, hű feleségének rovására, aki inkább csillapítani igyekszik. Az írónak sem történelmi, sem emberi megelevenitő ereje nem bizonyul a téma nagyságához mértnek.

Az előadásról nincs semmi különösebb mondanivaló, átlag Nemzetiszínházi előadás, egységes tónus nélkül, a szavaló és társalgó hang színészek szerinti váltakozásával.

*

Történelmi témát pendített meg Lengyel Ernő is a Császárparádéban, melyet szintén a Nemzeti Színházban játszanak. Ez azonban egészen másfajta kísérlet a történelmi téma drámai fogalmazására, nemcsak tárgyának időbeli közelségénél, hanem ábrázolási módszerénél fogva is. Nem a shakespearei hagyományokon indul el, amelyek elkerülhetetlenné tesznek bizonyos páthoszt, hanem a modern társadalmi színmű módszereit alkalmazza a multra s annak megfelelően a történelmet is kevesebb Pathos der Distanz-cal nézi.

 

Témájául sem hőst választ, hanem egy problematikus alakot, talán a legproblematikusabb exisztenciát, aki valaha trónon ült, II. Napoleont. Nagyjában olyannak állítja be, amilyennek a történelemből ismerjük: cinikusnak, aki nem hisz sem önmagában, sem császári hivatásában, akinek az emigráció konspirálásaiban és intrikáiban kifejlődött kalandor hajlamain nem változtat a fejére jutott korona s aki alapjában véve únja az uralkodás komoly kötelességeit. Drámailag veszedelmes feladat: nagy drámát építeni valakire, aki nem hisz még önmagában sem s a könnyelmű ember felületességével áll nagy feladatok előtt. S az író, mintha érezné ezt, maga is észrevehető iróniával nézi hősét s nem titkolja, hogy nem becsüli valami sokra.

 

Ez íróilag nagyon érthető, regényben kitünő hatással is volna keresztülvihető, drámailag azonban lehetetlenné teszi igazi konfliktus, tehát igazi cselekvény kibontakozását. A darab nagy részén át inkább is érezzük főhősnek Eugénia császárné alakját, mert nagyobbak az emberi méretei és egy igazi lélektani konfliktus van benne elrejtve: a nő, aki asszonyi kielégületlenségeért az ambícióban keres kompenzálást. A császárné, aki tisztán látja urának császári és férji alacsonyrendűségét és a hatalomban keres egyrészt kielégülést, másrészt támaszt a trónja ingatagsága ellen, - méltóbb arra, hogy az író drámát építsen rá.

Ami hézag a koncepció bizonytalanságából származik, azt Lengyel gazdag és színes milieu-rajzzal igyekszik kitölteni. A második császárság korának nemcsak krinolinos kosztümjei kerülnek ebben a milieuben a színpadra, hanem könnyűvérű szelleme is, a francia gazdagság és luxus felelőtlensége, mellyel Páris Sedan felé táncolt. Ebben az írót nemcsak részletekbe menő történelmi tájékozása segítette, hanem írói elméssége is. A dialógusa verve dolgában jóval felette áll annak, amit magyar színdarabok átlagában megszoktunk.

Csathó Kálmán rendezése nagy ambícióval támasztja alá a darabot. Diszletben, kosztümben a Nemzeti Színháznál szokatlan szépet nyujt, a tömegek mozgatásában, különösen ahogy a nagy báli jelenetben a táncosok tömege hullámzik, nagyon tetszetős eredményt ér el. Ódry Árpád Napoleon szerepében legjobb alakításainak egyikét nyujtja, a császár öniróniáját, bohémszerű felelőtlenségét és furcsa szellemességét egészen valószerűvé teszi. Várady Aranka Eugéniája is nagyon szép alakítás valóban császárnői eleganciájával, beszédének nemes mértéktartásával s annak a rejtett bánatú alaphangnak a folytonos éreztetésével, amely a szerep bélyege. Rengeteg kisebb szereplő mozog a színpadon, a színház csaknem egész személyzete s a növendékek és statiszták serege. A rendező jól féken tartja valamennyit.

*

Paul Geraldy szép melancholiájú darabját, az utolsó tíz év legszebb francia színműveinek egyikét, az Ezüstlakodalom-ot felújította a Vigszínház, teljesen új szereposztással. Az anya szerepét, az életből kiöregedő s végül magára maradó asszonyt, aki mellől elhalt a férj és a maguk külön útjaira távoztak a gyerekek, Góthné Kertész Ella játssza. Lehetetlen nem gondolni, aki a darabot tíz év előtt látta, Varsányi Irénre. A feledhetetlen művésznőnek ez volt utolsó igazi jó szerepe, mindig emlékezni fogunk tiszta hangjaira, bensőséges játékára, az érzésnek belőle sugárzó mélységére.

 

Góthnéra legnagyobb dícséret az, hogy emellett az emlékezés mellett is fenntartás nélkül elfogadtuk játékát s a végső jelenetben, mikor egy utolsó pillantással, szinte lopódzva megy ki a színpadról, melynek hátterében a fiatalok, férjhez ment leánya vendégei mulatnak, teljesen átéreztük az alak és a jelenet szimbolikus líráját. A férjet a komikus vonások hangsúlyozásával játssza Góth Sándor, a keresztanyát, aki keresztfiát megtanította a szerelemre és aztán ennek hütlenségén át szintén megérzi az idő mulását, Makay Margit hiteles ábrázolásában látjuk. A fiatalok szerepében Ágai Irén, Tolnay Klári és Gellért Endre tünik ki: Ágai és Tolnay halk fínomsággal, Gellért pedig a játéknak, mozgásnak olyan biztonságával, amely annál meglepőbb, mert tudjuk, hogy ez az első szereplése. Ami készséget mutat, abban teljes biztosítékát kell látnunk egy minden jót ígérő színpadi jövőnek.

*

Nem olyan időket élünk - Bourdet drámája, mellyel a Vígszínház ismertetett meg, érdekesen mutatja hogy a téma ujsága mennyire másodrendű a feldolgozás módja s az írói magatartás mögött. Egy fiatal lányt hozzáerőltetnek anyagi érdekből egy hozzá nem illő fiatalemberhez s aztán a házasság lehetetlennek bizonyul - ennél ősibb és elhasználtabb témát bajos volna találni. Az sem valami ujság, hogy a házasság azért bomlik fel, mert a fiatal asszony iszonyattal riad vissza a férjével való testi érintkezéstől, különösen mikor tudjuk, hogy ez a férj félkegyelmű és állat módjára rohan neki a nőnek.

 

Szintén nem újak a családi életnek az üzleti élettel való összebonyolódásai a gazdag polgárság életében - mióta polgári dráma van, ez a motívum szinte állandóan szerepel a színpad terítékén. És a dráma mégis érdekel és hatásos, mert az indokolásai a mai levegőből valók, a polgári vagyonbiztonság mai megingásának, a vagyonok hirtelen szétporladásának tükrét látjuk benne s a kétségbeesett kapaszkodást a pénzhez amelyet a modern polgár egyedüli létalapjának tekint. A darabban szereplő öregekben meztelenül látjuk, hogy nekik erkölcs, becsület, családi szeretet mind csak pénzkérdés.

 

A fiatalok könnyű, felelőtlen életfelfogása pedig abban tükröződik, ahogy a fiatal leány, a modern sportlány-típus, belemegy a házasságba: nem is kell erőltetni, könnyelműen elfogadja a félkegyelmű fiút, elkápráztatja a tőle kapott csillogó ékszer s csak akkor irtózik meg, mikor a férj a jogait követeli. A vagyon megingását követi a házasság erkölcsének és felelősségének megingása. Hogy a végén egy kis elmélkedést kapunk Ťa pénz nem boldogitť címszóval - az már csak jólelkű engedmény a polgári morálnak, amellyel előbb alaposan elbánt a szerző. Bourdet darabja a francia színpadi kultúra jó színvonalából való terméke.

Mondják, a hálószobai jelenetet Párisban olyan brutális színpadi eszközökkel játsszák, hogy a gyengébb idegrendszerű nézők nem bírják ki, elájulnak vagy megszöknek. Dícsérnünk kell a Vígszínház rendezését, hogy ezt a gusztustalan grand guignolt nem csinálja Párisnak utána. A félkegyelmű fiatalembert inkább sajnálatraméltónak állítja be, mint ijesztőnek s elveszi a jelenet vadállatiságát. Izgalomnak így is elég.

 

Ráday Imre diszkrét jellemző erővel játssza ezt a szerepet. Az előadás súlypontja Muráti Lili játékára esik. Szerepe első részében, a bohém családi körben magával ragadó friss jókedve fiatalsággal árasztja el a színpadot, a továbbiakban erős drámai hangjait halljuk. Játéka most már teljesen érett és biztos. A többiek, köztük Góth, Góthné, Rajnay, Makay Margit megszokott színvonalukon vannak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Németország – Magyarország 3:1 Németország – Magyarország 3:1
Zsúfolt nézőtér tapsolt a frankfurti Stadionban a pályára lépő magyar...
FTC – MTK. 1:0. FTC – MTK. 1:0.
Több ezer főnyi közönség előtt folyt le e két kiváló csapatunk...
Egy új izotop elem -  héliumnak 3-as atómsúlyú izotopja Egy új izotop elem - héliumnak 3-as atómsúlyú izotopja
Rutherford a Közlönyünkben is nemrég ismertetett 1 nitrogénbontó...
Uj állami egyedáruságok Uj állami egyedáruságok
A pénzügyminiszter egészen váratlanul és előzetes bejelentés nélkül...
Az MTK barcelonai győzelme Az MTK barcelonai győzelme
MTK – FC Barcelona 1:0 (0:0) Óriási érdeklődés előzte meg az...
Apróságok Apróságok
Pár év előtt sokat irtak az ujságok Ferencz Ferdinánd trónörökös...
Március mérlege Március mérlege
A nemzet mellén szines kokárda. Ajkunk daltalan, szemünk lángtalan,...
Grecsák igazságügyminiszter lemondása Grecsák igazságügyminiszter lemondása
A képviselőház keddi ülését mindenféle nagy érdeklődés előzi meg....
Az uj Duna Az uj Duna
Az utóbbi időben egyre több gond és érdeklődés fordul a magyar Duna...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98