Dtum
Login with Facebookk
1935 | Június

AS Roma – Ferencváros 3:1

A Ferencváros állandóan támadott mégis kikapott

Róma, június 16.
Az osztrák Frankenstein bíráskodása mellett 15.000 néző előtt mérkőzött a Ferencváros az AS Roma csapatával. A Ferencváros csapata a mérkőzés nagy részében fölényben volt a csupán csatárai kapuelőtti tehetetlenségének tulajdoníthatja, hogy vereséget szenvedett.

A Háda, Polgár és Korányi védelem kitűnően működött, a fedezetsor is jól dolgozott. A Róma csapata a drágán vásárolt új játékosok ellenére sem bizonyult jobbnak a Ferencvárosnál. Védelme erélyesen dolgozott, kitűnő volt Bernardini középfedezet, a csatársorban pedig Seopeli argentínai csatár, míg Cattaneo jobbszélső szürkén játszott.

Változatos küzdelem után a 25. percben Scopelli lőtte az olaszok vezető gólját és öt perccel később Guaita kettőre szaporította az olasz gólok számát. A félidő vég efelé a Ferencváros mind több támadást vezetett és a 43. percben Móré 25 méteres szabadrúgásából első góljához jutott.

Szünet után a Ferencváros fölénye időközönként oly nagy volt, hogy a Róma csapatában csak három csatár volt elől, míg a többiek a védelemben segítettek.

A 28. percben Cattaneo lerohant, Lázár kézzel érintette a labdát: a bíró szabadrúgást ítélt, melyből a labda a balszélső Tomasihoz, tőle pedig Scopolihoz került, aki a kapunak háttal állva, lehetetlen helyzetből gólt rúgott.

A Ferencváros csapata nem csüggedt, még erősebben ostromolt, a Róma azonban minden emberét a védelembe vonta és gól nélkül úszta meg a félidő hátralevő részét.

A Ferencváros csapata hétfőn reggel 1/2 7 órakor utazik el Rómából és kedden 3/4 10 órakor érkezik Budapestre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A helyes takarékosság néhány példája A helyes takarékosság néhány példája
Takarékosság legyen a gazda jelszava és ezt juttassa is kifejezésre...
Apróságok Apróságok
Képünkön látható egy berlini polgár, akinek beteges, gyönge lábai...
A láthatatlan sugár 1. A láthatatlan sugár 1.
Alig három évtizede, hogy néhány kitűnő tudós, közöttük a magyar...
A választójogi gyűlés A választójogi gyűlés
A székesfőváros polgárságát vasárnap délelőtt féltizenegy órára...
Rövidek Rövidek
London, január 1. A „Sunday Chronlele” vasárnapi száma...
Három szovjetmarsall szétrobbantotta a vérengző GPU-t Három szovjetmarsall szétrobbantotta a vérengző GPU-t
Lassan fokról-fokra ébred annak tudatára az orosz emberiség, hogy a...
A világ legfélelmetesebb tankja A világ legfélelmetesebb tankja
Az Egyesült-Államok néhány héttel ezelőtt megépíttette a világ...
Sport a 32-es vadászoknál Sport a 32-es vadászoknál
A 32-es vadászokhoz került egy-két sportszerető ifju kezdeményezésére...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98