Meghalt Gyomán, hetvenhat éves korában.

Mindenki arra gondol, hogy egy egészen ritka, nagyvonalúságában is különös, teljesen kiélt élet záródott le. Mindenki arra gondol, hogy ez az ember volt a boldog ember, amennyire ez megközelíthető, mert amellett, hogy jó és igaz ember és rajongásokkal teli lélek volt, még boldogult is ritka kivételként az életben, amely ugyancsak nem alkalmas terep hasonló jellemek boldogulására.

Az az érzésem, nem eléggé méltóan beszélnek élete munkájáról azok a sablonos magasztalások, hogy szegény iparos létére egy hatalmas üzem megalapítója volt és a legszebb magyar nyomdai termékek készítője, úgyhogy a külföld is... stb... stb.

Ahhoz, hogy teljesen megértse valaki azt, hogy mit jelent egy vidéki községben zakatoló nyomdából kikerült holmikkal legelsőként brillirozni? Hát annak tisztában kell lennie a mi magyar levegőnknek azzal a betegesen, kárhozatosan komikus sajátságával, amely effajta ipari, iparművészeti termékeknél eszelősen megköveteli, hogy vagy a külföldi, vagy legalábbis a fővárosi lemárkázottságuk ajánlja őket. Másként? Másként aztán igazán csak valamilyen naiv, rajongó lélek bátorsága lehet elég erős ahhoz, hogy bizzék benne és sikerrel kísérelje meg mint értéket, szépséget képviselő munkát fogadtatni el, holmi vidéki nyomdában készült dolgokat... Ez a naiv lelkesedés és bátorság fütötte Kner Izidort.

Kell ezt így most megírni róla. Méltatni kell, meg kell mutatni az ő esetében azt a furcsa szenvedélyt a szép iránt, a művészi iránt, amit nem másíthat, nem alacsonyíthat le, nem zavarhat sodrába az üzleti siker.

Mert nézzük csak! Ha egyszer, mint ezt mindenki tudja, üzeme hatalmas lendületének alapja, a közigazgatási nyomtatványok gyártása volt és az iparművészeti jellegű remeklései inkább erkölcsi, mint anyagi sikert jelentettek neki, viszont nem hangolhatta volna át működésének ezt a felét is jövedelmezőbbre? Ki hiszi ezt el?

Nem kezdhetett volna, mint ezer példa volt rá előtte és utána, sőt más sem volt és más sincsen, Kner Izidor is tömegcikkek, giccsek és mint kiadó, lektűr és kalandárium nívójú művek gyártásába?

Nem különös és érdekes és említésre és leszögezésre és megbecsülésre méltó, hogy ez az iparos-ember, még hogyha műkedvelő író is volt, vagy annál inkább, de úgy irtózott az irodalmi, művészeti selejtnek előállításától, mint a szeméttől?... Még üzletnek is utálta, hogy segítsen tenyészteni a sekélyeset, az igazi szép mellett, vagy annak rovására pláne.

Ennyit okvetlen el kell mondanunk róla e pár sor nekrologjában... És így mondanunk el!... Mert ez a kívételes nagyság és érték immár lezárult életében.

Tersánszky J: Jenő