Dtum
Login with Facebookk
1935 | Szeptember

Anyák vére mint oltóanyag a szamárköhögés ellen

A gyermekbénulás, annak ellenére, hogy éppen úgy mint mondjuk, a szamárköhögés, fertőzés útján történik s bacillusai egyik városból a másikba, sőt egyik országból a másikba hurcolhatók, a nagyközönség előtt kevésbé ismert gyermekbetegség.

Hogy mennyire elhurcolható, az járványok idején állapítható meg, amikor kimutatható, hogy a járványok először a közlekedési gócpontokon lépnek fel. De így van ez a legtöbb fertőző betegségnél. Említettem például a szamárköhögést, amely széles körökben ismeretes a nagyközönség előtt.

Erről is megállapíttatott. hogy járványszerűen mindig* a közlekedési gócpontok körül lép fel először, mint annál az emlékezetes, irtózatosan pusztító „spanyol-nátha” járványnál is láttuk, amely szinte gyorsvonat gyorsasággal terjedt mindenütt, ahol a hazatérő katonák vonatai elvonultak.

A szamárköhögés, melynek a nagyközönség, különösen a vidéki lakosság, még ma sem tulajdonít nagy fontosságot, egyik legveszedelmesebb és legfertőzőbb gyermekbetegség. A szamárköhögés annyira fertőző, hogy az a gyermek, aki egy ilyen beteg gyermekkel érintkezik, vagy akire egy szamárköhögésben szenvedő gyermek ráköhög, a betegséget föltétlenül megkapja.

A szamárköhögést, kezdődő állapotban nehéz fölismerni, mert a betegség egyszerű köhögéssel kezdődik, mintha a gyermek csak meghűlt volna. Aztán a köhögés egyre fokozódik, sikoltó, fullasztóvá erősödik s a köhögés alatt a gyermek elkékül. Szemei kiduzzadnak s szájából a nyál csorog. Ekkor egy mélyet lélegzik, ami hörgésszerű s a köhögési rohan újra megindul és a nyálcsorgás erősbödik.

Voltakép a szamárköhögés nem egyéb, mint tüdőgyulladás, melyet egy általánosan ismert kórokozó idéz elő. A kórokozó bacillusok a légzéssel kerülnek a szervezetbe s előbb a felületes nyálkahártyákon tapadnak meg. Innen áttelepülnek a hörgők falába, majd a tüdőszövetbe s létre hozzák a gócos tüdőgyulladást.

Amíg a gyulladás kifejlődik, a beteg állapota kínos, lázas, sokszor hőkiugrásos, amenyiben egyik órában negyvenfokos láza van a betegnek, másik órában már teljesen láztalan. A betegségnél a vérképelváltozást is rámutathatok s Röntgennel a tüdőgyulladás. A halálozási százalék a szamárköhögésnél igen jelentékeny.

A veszély főképpen abban áll, hogy a betegség lefolyása igen hosszadalmas, három hónapig is eltart s a beteg gyermeket teljesen lerontja szervezetileg. A gyermek ugyanis, teljesen étvágytalan s különösen a szívére hat erősen a betegség. Minél gyöngébb és kevésbé jól táplált a gyermek, a veszély annál nagyobb. Különösképpen növekszik a veszélyesség százaléka az egészen kis gyermekeknél, amennyiben ezek szervezetének ellenálló ereje még igen csekély.

Érdekes megfigyelni, hogy a szamárköhögési járványok legintenzívebben tavasszal lépnek fel, aminek meg van a magyarázata. A szülők tavasszal viszik ki a gyermekeket a szabadba először s ezáltal a gyermekek érintkeznek egymással s a fertőzés lehetősége már is adva van.

A szamárköhögést különösen veszélyessé teszi az a körülmény is, hogy a beteg látszólag már teljesen meggyógyult, egyáltalán nem, vagy csak alig köhécsel néha, a fertőzési lehetőség mégis fennáll. A szamárköhögés két hónapra a gyógyulás után is fertőz, ezért nagy körültekintéssel kell eljárni a szülőknek, amikor gyermekeiket más gyermekek közé játszani engedik. Megállapított tény ugyanis hogy a szamárköhögés leginkább az óvodákban, a közös játszótereken terjed, általában olyan helyeken, ahol több gyermek van állandóan együtt.

Különösen 6-7 éves koráig kell a gyermekre nagyon vigyázni, hogy a betegséget meg ne kapja, mert ebben az életkorban a legveszélyesebb. A köteles óvatosság abból álljon, hogy a kicsiny gyermeket ne vigyék a szülők olyan helyre, ahol több gyerek van együtt, erre semmi szükség nincs, mert az egészen kicsiny gyermek még a játék formaságait sem élvezi s teljesen felesleges, hogy csoportokba tereljék őket.

Amennyiben szerencséről lehet beszélni, szerencsének mondható, hogy az a gyermek, aki egyszer átesett a szamárköhögésen, éppenúgy, mint a gyermekparalizísnél, még egyszer nem kapja meg a betegséget, immunissá válik.

Bizonyos azonban, hogy a fejletlen gyermek organizmusát a betegség nagymértékben igénybe veszi s ezáltal mástermészetű betegségre teszi fogékonnyá. A fejlődő gyermektestre minden hosszabb tartamú betegség romboló hatással van s egy ilyen betegséget kiálló gyönge szervezet természetszerűleg kevésbé lesz ellenálló más betegségekkel szemben is.

A szamárköhögés súlyosabb következményeitől leginkább megszabadítható a gyermek, ha levegőváltozásra visszük. Nem kell ennek a levegőváltozásnak tengeri vagy fenyves levegőnek lenni, elég ha a beteg gyermeket lakóhelyéről más vidékre visszük. A változott levegő azt jelenti, hogy a szervezetet a megszokott légköri funkcióból kiemeli, s ezáltal hatékonyabbá válik a szervezet védősejtjeinek aktivitása, ami majdnem minden betegség legjobb gyógyító szere, leghatékonyabb apparátusa.

Visszatérve a gyermekbénulási járványok problémájára, ahol az immunitást az anyák vérével való beoltással akarják biztosítani, ki kell jelentenem, hogy ennek a betegségnek a főfészke a Feketetenger környékén van s hozzánk éppúgy, mint Nyugat-Európa más részébe, innen hurcolják be ma is, amire a szülőknek ajánlatos mindig tekintettel lenni, különösen külföldi utazásaik alkalmival.

Nagy D.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98