Dtum
Login with Facebookk
1936 | Augusztus

Angol hadihajók tüzelésére készen útnak indultak Gibraltárból

Gibraltár, augusztus 23.
Hivatalos helyről eredő hírek szerint a Gibelzerjon angol gőzöst, amely Gibraltár és Marokkó között bonyolítja le a személyszállító- és teheráruforgalmat, a spanyol kormány egyik hadihajója nyílt tengeren feltartóztatta. A Gibelzerjon ma délben indult útnak Gibraltárból, de eddig még nem érkezett be Metillába, ahová a menetrend szerint már meg kellett volna jönnie. A spanyol hadihajó elfogta az angol  gőzöst és Malagáig kísérte.

 

A gibraltári tengerészeti hatóságok kijelentették a Reuter-iroda tudósítójának, hogy az angol gőzöst spanyol tisztek fenéktől fedélzetig átkutatták. A Repulse cirkálót és több torpedórombolót Melillába klüdték a feltartóztatott angol hajó védelmére. A Repulse délután háromnegyednégykor indult el Gibraltárból és 20 csomós sebességgel siet Melillába. A hajó legénysége készenlétben van, a hajóágyúk tüzelésre készek.


Két hétig tart még a polgárháború! – mondja Giral miniszterelnök
Madrid, augusztus 23.
Giral miniszterelnök ujságírók előtt a következőket jelentette ki: A polgárháború két héten belül befejeződik, de kisebb csatározások még hónapokig eltarthatnak.


A madridi kormány kártérítést ad a külföldieknek a polgárháború alatt szenvedett károkért.


Madrid egyik fegyházában, ahol sok fasisztát tartanak fogva, nagy tűz ütött ki. A tűzoltóság a katonák segítségével hamarosan eloltotta a tüzet.


Unamuno Miguel, a világhírű irót és tudóst, a salamancai egyetem tanárát, megfosztották egyetemi tanszékétől és rektori címétől.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Repulse cirkáló vezette hajóhad José Giral Giral miniszterelnök a madridi pályaudvarról a frontra indul Uamuno
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98