Dtum
Login with Facebookk
1936 | Február

Százezer néző a téli olimpiászon!

Jéghokicsapatunk kedden startol a középdöntőben – Németország nyerte a síversenyt

Garmisch-Partenkirchen, február 9.
Öt különvonat érkezett vasárnap reggel Garmisch-Partenkirchenbe. Délelőtt kilenc órakor több mint százezer néző övezte körül a sípályát és a jégpályát. Egyedül Münchenből húszezren jöttek a vasárnapi versenyek megtekintésére.

A magyar jéghokkicsapat szombaton 3:0 arányban kikapott Csehszlovákiától. Ez az eredmény nem volt befolyással a magyar csapat további szereplésére, mert bejutottunk a középdöntőbe. A középdöntő mérkőzéseket kedden kezdik meg, hétfőn lesz a sorsolás.

A német Aero Club vacsorát adott a repülő csillagtúra résztvevőinek tiszteletére. A külföldi repülőket, köztük a kitűnően szerepelt Bánhídy és Steff magyar pilótákat Baillett Latour gróf, a nemzetközi olimpiai bizottság elnöke üdvözölte.

Vasárnap a kora esti órákban kihirdették a férfi sí összetett verseny (lesikló és műlesikló verseny) hivatalos ponteredményét.

A férfi összetett síversenyben
: 1. Pfnüer Németország. 2. Lantschner Németország, 3. Allais Franciaország. 4. Birger Ruud Norvégia, 5. Woerndle Németország. 6. Rudi Cranz Németország. 7. Sertorelli Olaszország. 8. Konningen Norvégia. 9. Fossum Norvégia. 10. Durrance USA. 11. Lafargue Franciaország. 12. Lunn Anglia 13. Page USA 14. Palmer-Tonkinson Anglia. 15. Pracek Jugoszlávia. 16. Hollmann Csehszlovákia. 17. Guarnire Olaszország. 18. Chierronni Olaszország. 19. Szalay Magyarország 20. Czech Lengyelország. 21. Knabl Csehszlovákia 22. Allard Franciaország. 23. Livermors USA. 24. Scheeser Románia 25. Cop Jugoszlávia. 27. Kővári Magyarország. 30. Csík Magyarország.

A jégstadionban vasárnap délután kezdődtek meg a műkorcsolyázó verseny kötelező gyakorlatai. Pataky Dénes tizenkettediknek, Tardonfalvy pedig huszonkettediknek indult. Mindkettőjüknek jól sikerültek a kötelező gyakorlatok. Huszonhét versenyző startolt a műkorcsolyázó olimpiai bajnokságért.

A bobversenyeket elhalasztották. Február 11-én lesz a start.

A vasárnapi jéghoki mérkőzések eredménye:

Ausztria-Lettország 7:1.

Csehszlovákia-Franciaország 2:0.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
1936 Garmisch-Partenkirchen A résztvevők leteszik az esküt az olimpiai megnyitón Hitler kancellár (x) a díszpáholyban nézi a megnyitó ünnepséget Kigyulladt az olimpiai tűz Bajban Csák, a magyar kapus a Magyarország - Csehszlovákia (0:3) mérkőzésen Csák kapus kivédi a balszélen álló francia csatár lövését, előtte Barcza próbálja zavarni (Magyarország - Franciaország 3:0) A magyar olimpiai síválogatott - Balatoni, Kőváry, Szalay, gróf Szapáry Marianne, Iglódy,Deczky és Csík A német Christel Cranz, a női lesiklóverseny győztese Christel Cranz verseny közben A német Pfnür, az összetett síverseny olimpiai bajnoka a célban A 4x10 km-es sístafétát a finn váltó nyerte. A győztes csapat két tagja Nurmela és Lahde váltás közben A norvég 4x10 km-es sífutó staféta ezüstérmet nyert az olimpián Odbjörn Hagen (norvég), az összetett sífutás és ugrás olimpiai bajnoka
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98