Az új év első hetében a magyar gazdasági élet vezetői bizonyos megnyugvással és megelégedéssel tekinthetnek vissza az elmult tizenkét hónapra. Súlyos helyzetben, kemény elemi csapások, jégverés, szárazság ellenére nemcsak hogy töretlenül megállottuk a helyünket, de a gazdasági helyzet javult, kivitelünk emelkedett, az áruforgalom megélénkült s úgylátszik, lassan kivergődünk abból a káoszból, amelybe a világválság döntött bennünket.

A számszerinti eredmény azonban még mindig igen szerény, a tőkeképződés még mindig nagyon lassú, a hitel korlátolt s a vállalkozási kedv csak nagyon lassan ébredezik s ennek kettős oka van. Az egyik, hogy a javuló konjunktúra kibontakozása nálunk sokkal erősebb akadályokba ütközik, mint a nyugati országokban. A teher, amely a magyar termelésre és a gazdasági életre nehezedik, aránylag sokkal nagyobb, mint más gazdagabb államokban. Az állami igazgatási gépezet aránytalanul súlyos megterhelést jelent nekünk, mint fejlettebb gazdaságoknak, de ezenfelül az a különleges gazdasági szervezet, amelyet a válság kitörése óta kiépítettünk, mozgásában és kifejlődésében erősen korlátozza a magyar magántőkét. Nemcsak hogy korlátozza, de sok esetben vissza is szorítja.

A felülről lefelé épített gazdasági élharcosi intézmény kiveszi a magángazdaság kezéből a kezdeményezést, sőt elveszi régi üzletét. A növekvő kivitelből a magánvállalkozásnak gyakran kevés haszna van, mert ezt a hasznot lefelezik részben a régi mammutszövetkezetek, amelyek állami tőkével, állami segítséggel szorítják ki a forgalomból a magánvállalkozást s pedig annál könnyebben, mert adót nem, vagy alig fizetnek s veszteségeiket könnyed gesztusokkal az állam, vagy az adófizetők vállaira hárítják.

Ami a legfelháborítóbb, olyan álszövetkezetek kezére kerül a kivitel egy része, amelyek kizárólag a könnyű és munkanélküli kereset elkaparintására alakultak s amelyek abban a pillanatban kimulnak, mihelyt a munkanélküli kereset lehetősége megszűnik.

Ez az egyik ok!
A másik a következő: A magyar gazdasági életben a bizakodó és reménykedő felszín mögött mély s gyakran indokolt bizalmatlanság lappang. Hiába áll a kereskedelmi minisztérium élén olyan férfi, aki lelkiismeretesen igyekszik az ország s egyedül az ország érdekeit képviselni, ha a háttérből olyan erők avatkoznak a kereskedelmi és termelőpolitikába, amelyek felelőtlenül és ellenőrizhetetlenül áthúzzák a felelős vezetők és a felelős vállalkozók igyekvését. Senki se tudja, hogy a magüzlet után melyik szakma kerül sorra, melyik ágát a kivitelnek sajátítják ki ismeretlen tényezők, senki se tudja, mikor, honnan és mely oldalról éri váratlan csapás, ki s hogyan avatkozik be a termelés rendjébe, sőt egyes vállalatok vezetésébe.

Ez a bizonytalanság, ez a fájdalmas elkedvetlenedés a legfőbb kórsága a magyar gazdaságnak.
Márpedig addig, amíg gazdasági rendünk a kapitalizmus, s az egyéni vállalkozás elvén nyugszik, a felelőtlen beavatkozások a termelés és a kereskedelem normális folyamatába csak zavart, bizonytalanságot és gyanakvást ébresztenek, a gyanakvó és bizalmatlan tőkés pedig fél és nem kockáztat új vállalkozásokat…