Dtum
Login with Facebookk
1936 | Október

Kölcsön a nehéziparnak a társadalombiztosítótól

Huszonnyolc millió pengő kölcsönt szavaztak meg a társadalombiztosító intézmények az IMI-nek, az Ipari Munkaszerző Intézetnek. Ez, a mai viszonyok között igen jelentős összeg – értesülésünk szerint – az IMI révén teljes egészében a nehéziparnak, a magyar gépgyáraknak és fémfeldolgozó vállalatoknak jut, úgyhogy a közel jövőben a magyar nagyiparnak ebben az ágában jelentős fellendüléssel lehet számolnunk.

Ez a konjunkturális lendület annál erősebbnek ígérkezik,
mert a nehézipar ez év első felében is tetemesen fokozta termelését. A beruházási iparok termelése az előző évhez képest 56%-kal nőtt s ezzel elérte a válság előtti évek legmagasabb színvonalát s ez a javulás lényegesen magasabb, mint a fogyasztási cikkeket előállító iparok termelésének emelkedése, amely a tavalyi eredményhez képest ez év első felében mindössze 7 százalékkal volt nagyobb.

A nehézipar helyzete ennek ellenére még mindig kedvezőtlenebb,
mint a nagyipar többi ágainak helyzete, termelési kapacitását még mindig nem tudja teljes mértékben kihasználni, s bár a vas- és gépipar kivitele sokkal nagyobb arányban emelkedett, mint a belföldi fogyasztás, a kivitel árai viszont sokkal alacsonyabbak voltak, úgyhogy beruházásra, racionalizálásra és főleg a belföldi fogyasztásra szánt cikkek gyártását szolgáló berendezésekre fölösleges tőke alig maradt.

Ezt a célt szolgálja a most igénybe vett
huszonnyolc millió pengő kölcsön, amelyet a nehézipari vállalatok termelésük és hitelképességük arányában kapnak meg az Ipari Munkaszerző Intézettől a célból, hogy a most már halaszthatatlanná vált korszerű átalakításokat elvégezhessék s főleg olyan cikkek gyártására is berendezkedjenek, amelyet eddig importálnunk kellett.

Ez a folyamat természetes következménye
annak az éles versenynek is, amelyet gépiparunknak a délkeleti államokban a rendkívüli összegekkel támogatott német gépexport támaszt. Az exportból visszaszorulván, a gépiparnak fokozottabb mértékben kell a hazai fogyasztásra támaszkodnia, ami viszont – s ez a modern külkereskedelmi politika végzetes circulusa – arra vezet, hogy olyan cikkeket gyártsanak, amelyeket eddig Németországból hoztunk be.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98