Dtum
Login with Facebookk
6
VEZÉRCIKK
Szerb Antal
És sok nő. A velencei nők mind kalap nélkül járnak és mind csúnyák. Hozzájuk képest a párisi nők valósággal szépek. Nagyon sok a szőke közöttük, részben, mert a velencei tipus, amint Burckhardtunkból tudjuk, már a renaissanceban is szőke volt, részben pedig azért, mert hódolnak a...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabó Ágnes
2009|10|17
Már megint nem értem Kosztolányit. Ezt írja a Barbárokról:


„A...
2009|04|14
Annyira akartam ezt a blogot  1905. április 11-hez , hogy épp ezért  idáig...
Azt tartjuk a magas kulturáról, hogy egyetemes, emberi értékeket őriz és közvetít....
Cs. Szabó László
"Holnap indulok Nagyvárad felé Pestre s onnan külföldre. Nőtlenségem utolsó hónapjait utazással töltöm. Megnézem a tengert, melyet annyira óhajtok már látni, mert hisz az rokona szívemnek; mély és viharos. Megnézem...
Nagy Lajos karikaturája
Ha eddig bárhol, bármikor szó esett az írói szabadságról, az elmélkedők mindig úgy beszéltek, illetve írtak róla, mintha azt író és közönség egyaránt óhajtaná s csupán a felső hatalmak korlátozzák. A dolog azonban...
Japán metszetek
Mint ahogy a görög dráma a dionizoszi misztériumból, úgy született a japán szó-művészet az archaikus vallási táncokból. A szertartás ritmusa epikává sűrűsödött, a melódia költészetben olvadt fel. Kettős gyökere...
A csendes kis vidéki város Palladióról nevezetes. Itt élt és épített a renaissance utolsó nagy építőmestere. És különös nevezetességét az adja meg, hogy itt találkozott Goethe Palladio művészetével, és itt lett,...
Kőmaszkok
Nyolc színházi bemutató egy hónap alatt, - olyan mennyiségi rekord, amilyenre ritkán volt példa a budapesti színházakban. Hogy ez mennyit jelent minőségben, azt számítsák ki azok, akik ezt a tömörített, rövid beszámolót...
A Nemzeti Szalon
Az elmult hónapban teljes erővel indult meg a kiállítások áradata. A Fraenkel-szalon Iványi-Grünwald Béla gyüjteményét mutatta be, aki a nála megszokott frisseséggel igazodik a mai festői áramlatokhoz, anélkül azonban,...
Cikk-ajánló
Mit tehet az író a háborúval szemben Mit tehet az író a háborúval szemben
Babits Mihály tiszteletreméltó felhívása az írókhoz oly természetű...
Rippl-Rónai József Rippl-Rónai József
Századunk első esztendejében, 1900 telén, a nem sokkal előbb épült...
Budapesti miniatürök Budapesti miniatürök
A fiatalember a kereskedelem és ipar szolgálatába lépett. Homályos...
Az írástudók árulása (2.- 3.) Az írástudók árulása (2.- 3.)
Soha talán irodalom és filozófia oly félve nem kerülgették "a Kor...
Írás és árulás Írás és árulás
Emlékeznek, mikor a Copperfieldben a kis Dávid megszökik...
Szinházi bemutatók Szinházi bemutatók
Nyolc jezsuita, egy világi pap, egy orvos és egy kisfiú vonul fel a...
A japán színház A japán színház
Nagyváradi és kolozsvári újságokban olvasom mostanság, a mit annak...
Csók István - Rippl Rónai és én Csók István - Rippl Rónai és én
Sokszor elgondoltam már a multban, nem volna-e jó megírni...
Színházi bemutatók Színházi bemutatók
Jób Dánielt ünneplik, az ünnepelt stílusához illő elegáns...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98