Dtum
Login with Facebookk
1936 | Október

Gömbös halála után vasárnap megalakult a Darányi-kormány

Darányi Kálmán kormánya vasárnap, 12-én,  délelőtt véglegesen megalakult a földművelésügyi minisztériumban, ahol a miniszterelnök a tárgyalásokat lefolytatta.


Az új kormányban két változás van: kiválik a kabinetből vitéz Somkuthy József honvédelmi miniszter, akinek utóda Röder Vilmos gyalogsági tábornok, a vezérkar volt főnöke és Winchkler István kereskedelemügyi miniszter, akinek helyét nem töltik be, hanem a kereskedelmi minisztérium ideiglenes vezetésével Bornemisza Géza iparügyi minisztert bízzák meg.


Gömbös Gyula végtisztessége előtt, érthető kegyeleti szempontokból, nem jelentették be hivatalos közléssel az új kormány alakításának alkotmányos etappjait. Igy nem került a nagy temetés előtt való napon nyilvánosságra Darányi Kálmán miniszterelnökké történt kijelölése és ugyancsak titokban folytak le a dezingnált miniszterelnök kormányalakító tárgyalásai és bizalmas megbeszélései, amelyek három teljes napot vettek igénye.

 

Miután más miniszterelnöknek, mint Darányi Kálmánnak a neve egy pillanatig sem szerepelt, így kezdettől fogva nem volt kétség az iránt, hogy Kánya Kálmán Hóman Bálint és Fabinyi Tihamér miniszterek az új kabinetben megtartják tárcájukat.

 

Sokkal inkább látszott egész péntek estig kétségesnek, hogy Kozma Miklós elvállalja-e a Darányi-kormányban is a belügyminiszterim vezetését és ez ezekivül kisebb-nagyobb nehézségek merültek fel a kereskedelem és iparügyi, a földművelésügyi, az igazságügyi és a honvédelemügyi tárcák betöltésénél. Kozma Miklós belügyminiszter elkedvetlenedését és visszavonulási szándékát már hetek óta rebesgették és terjesztették azokban a Nep-körökben, amelyeket általában Marton-Baross, Gábor-Bárczay-szárnynak könyveltek el a politikai hírlaptudósítók.

 

Tudvalevő, - hiszen ismételten megírtuk – az általános képviselőválasztás óta a második Gömbös-kormány tagjai közül Kozma belügyminiszter volt az, aki nyomatékosan állást foglalt a Nem martonista szervezkedési és választási módszereivel szemen, élesen szembeszállt azokkal a külföldi diktatúrákat utánzó irányzatokkal, amelyek a közpénzen fizetett tisztviselői kart országszerte a Nep korteseinek és cselédeinek akarták besorozni és hetvenkedéseikkel, erőszakos és bárdolatna metódusaikkal már-már valósággal az ország közbékéjét veszélyeztették.

 

Ez a 45-50 tagú kormánypárti képviselői csoport meggondolatlan kiszólásaival, az időközi választásokon törvénynek és jognak fittyethányó magatartásával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Gömbös-kormány utolsó másfél esztendejében rohamosan vesztette el népszerűségét és kihívta maga ellen az adófizető polgárság bizalmatlanságát és ellenállását.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Gömbös Gyula koporsója a keleti pályaudvar érkezési csarnokában felállított ravatalon Akik a kormányváltozással kapcsolatban kormányzói kihallgatáson jelentek meg A Darányi-kormány
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Ujabb világválság felé? Ujabb világválság felé?
Az ugynevezett józan polgári ésszel alig lehet elképzelni, hogy...
Beszüntetik a vilamost? Beszüntetik a vilamost?
A pesti villamos, amiről most annyit beszélnek és irnak, azonfelül,...
Az ultra-hanghullámok csodái Az ultra-hanghullámok csodái
Csak azt hiszem, amit látok! - mondották sokan a mult században, de...
Egy ébredővezér merénylete az Uj Nemzedék szerkesztője ellen Egy ébredővezér merénylete az Uj Nemzedék szerkesztője ellen
A Kovács testvérek ekrazitos társaságának leleplezésekor – mint...
Kossuth Ferencz nyilt levele választóihoz Kossuth Ferencz nyilt levele választóihoz
Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter, Czegléd város országgyűlési...
A négy koaliciós párt véleménye a sovinizmusról és a béketárgyalásokról A négy koaliciós párt véleménye a sovinizmusról és a...
Veres Péter a Nemzeti Parasztpárt álláspontját ismertetve...
Az első magyar biológiai állomás Az első magyar biológiai állomás
Hogy a biológiai kutatásnak és biológiai ismereteink előrehaladásának...
Egy baka öngyilkossága Egy baka öngyilkossága
Nagyváradon Seres Lajos közvitéz furcsa öngyilkossági módot eszelt...
Elfogták az amerikai szállitmányok tolvajait Elfogták az amerikai szállitmányok tolvajait
A budapesti amerikai misszió legutóbb följelentést tett a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98