Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1936 | Október

Sugarakkal – Baktériumok ellen.

Ma az egész élet a recionálizálás jegyében folyik. Mindent észszerűbben, tervszerűbben, nagyobb beosztással akarnak csinálni, mint azelőtt. A nemzetgazdászok azonban jól tudják, hogy nem elegendő tervszerűen termelni, hanem a termelt javak eloszlása és a fogyasztókhoz való juttatása szintén nehéz feladat elé állít bennünket.

Itt vannak például az élelmiszerek. Hiába termelnek annyi élelmiszert a világon, hogy mindenkinek elegendő, lenne - az élelmiszerek egy része megromlik, mielőtt a fogyasztóhoz kerülne. Sok millió pengőre tehető az a kár, amely ilymódon naponta éri a világgazdaságot. És ennek a kárnak ugyanazok az okozni, mint sok százezer ember betegségének, szenvedéséinek, halálának – a baktériumok.

Baktériumoktól mentes környezetben az élelmiszerek nagyon hosszú ideig elállnak; ha azonban rothadást, erjedési, bomlást okozó csirák kerülnek beléjük, akkor hamarosan használhatatlanná válnak az emberi szervezet számára. Ezeknek a káros baktériumok által okozott vegyi elváltozásoknak meggátlására találták fel a különböző konzerválási eljárásokat. Utóbbiak nagyon jól be is váltak a gyakorlatban, de meglehetősen körülményesek és természetesen megdrágítják az élelmicikkeket.

Amerikában most olyan új módszerekkel kísérleteznek az élelmiszerek romlásának meggátlására, amely talán mindezeket a hátrányokat ki fogja küszöbölni. A legérdekesebb, hogy az új eljárást egy lámpagyárban találták fel! James dr olyan erős fényű lámpát szerkesztett, mely a normális hőfoknál alig néhány fokkal melegebb, úgynevezett „hideg fényt” sugároz ki.

E hideg fény sugarainak azonban nemcsak világító, hatásuk van, hanem biológiai, - élettani - hatásuk is: a sugarak rövid idő alatt elpusztítják, kiirtják azokat a mikroszkopikus élőlényeket, melyeket érnek. Segítségükkel az eddigi komplikált és minőségrontó eljárások helyett friss állapotban lehet romlatlanul megtartani a legkülönbözőbb táplálékfajtákat.

Az amerikai kísérletekkel egyidőben érkezik a hír a cambridgei egyetemről, hogy mesterséges fénysugarakkal sikerült az influenza baktériumait is elpusztítani. Wells dr rendkívül szellemei módon igazolta az ibolyántúli sugarak hatásos voltát az influenza kórokozóival szemben. Hatalmas levegőtartályt olyan levegővel töltött tele, amelyben hemzsegtek az influenza mérges bacillusai.

A tartályból két cső vezette ki a levegőt: mindkét cső külön-külön helyiségbe torkollott, melyekben kísérleti célból patkányokat helyeztek el. Mégis: az egyik helyiségbe más levegő került, mint a másikba. Az egyik helyiségbe áramló levegőt ugyanis ibolyántúli sugarak hatásának tették ki, míg a másikat hagyták úgy megérkezni a másik kísérleti helyiségbe, amint a tartályból elindult.

A következmények teljesen megfeleltek annak, amit Wells dr várt. Azok az állatok, melyek a fénnyel nem kezelt levegőt szívták magukba, valamennyien megbetegedtek influenzában. A másik helyiség állatai teljesen egészségesek maradtak. Az egyszerű kísérlet kétségbevonhatatlan módon igazolta, hogy az ultraviolett sugarak nyom nélkül kiirtották a tartály levegőjéből az influenza kórokozóit.

Dr Kovács György

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Hideg fénnyel a baktériumok ellen Influenzabaktérium Dezinficiálószerrel átitatott kendővel védekeznek az influenza ellen Barakk-kórházak az influenza ellen Fertőtlenítő folyadék az influenza ellen a londoni iskolában
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Uj államkölcsön Uj államkölcsön
A pénzügyminiszter az appropriációs javaslatban 400 millió K kölcsön...
Lelkes honleányunk öröksége Lelkes honleányunk öröksége
Nagy örökséghez jutott az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület,...
Meghalt Karl Kraus Meghalt Karl Kraus
Bécsben meghalt Karl Kraus közíró, olvastam valamelyik magyar...
Nagy Ferenc békési beszéde Nagy Ferenc békési beszéde
Megvalósult a program - Amikor az összeomlás után eljött a...
Ausztria gyephokkizói 2:1-re verték a magyar válogatott csapatot Ausztria gyephokkizói 2:1-re verték a magyar válogatott csapatot
Vasárnap délelőtt ütközött meg másodszor Ausztria és Magyarország...
Takarékoskodjunk a liszttel Takarékoskodjunk a liszttel
A német birodalmi szövetségtanács elrendelte, hogy a német malmok...
A Magdeburgi Hellas uszóversenye A Magdeburgi Hellas uszóversenye
Magdeburgi Hellas uszóversenyének fontosabb eredményei: 3x50 méteres...
Autóverseny a Svábhegyen Autóverseny a Svábhegyen
Rendkívül érdekes autóverseny folyt le a napokban százezernyi...
Inséges emberek merénylete Inséges emberek merénylete
Az Alföldön is nagy a nyomor a terméketlen esztendő után....
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98