Dtum
Login with Facebookk
1937 | Augusztus

Botrányos bíráskodás mellett győzött a Ferencváros

Ferencváros – Nemzeti 5:4 (2:1)

Tagadhatatlanul favoritként indult a Nemzeti elleni mérkőzésbe a Ferencváros és a mérkőzés első tíz perce nem sejtette azt, hogy csak verítékes harc árán, minimális arányban tudja maga alá gyűrni ellenfelét s az első félidő eléggé sima lefolyása nem vetítette előre azokat az izgalmakat és botrányokat sem, amelyek a második félidőben fűszerezték a játékot.

A Ferencváros nem a legerősebb összeállításban vette fel a küzdelmet jó képességű ellenfele ellen, mert a beteg Toldi és Kemény helyén Székelyt és Gyetvait volt kénytelen szerepeltetni.

Lehel bíró sípjelére a Ferencváros kezdte a játékot és ötperces mezőnyjáték után meg is született a sorozatos ferencvárosi támadásokból az első gól. Gyetvay sarokrúgását ugyanis Székely Angyal hálójába fejelte. 1:0.

Csak két perc telt el mezőnyjátékkal, amikor a Nemzeti-védelem hibás helyezkedése folytán Gyetvay pontos beadását Kiss újabb ferencvárosi góllá értékesíti. 2:0.

A játék lépe úgy fest, hogy a Ferencváros tovább éri el gólsorozatát. Sárosi lövését csak bravúros vetődéssel tudja elcsípni a Nemzeti kapusa. Balogh, a Nemzeti centerhalfja, bírói figyelmeztetésben részesül erélyes játékáért.

A játék képe kezd kiegyenlítettebb lenni, azonban a Nemzeti támadásai vagy ofszájdon akadnak el, vagy pedig az egyelőre pompásan funkcionáló Korány-Tátrai - védőgáton törnek meg. A Nemzeti csapatában Kisalagi jelenti az elánt és két szép lövését Háda csak nehezen tudja fogni. Sárosi fölé lövése után Kiss elfaultolása okoz vihart a B-tribünön, amely után állandósul a Ferencváros erős nyomása.

Lehel bíró ismételten kap nem hízelgő jelzőket az állóhely közönségétől, tévedései miatt. Egy tízperces Ferencváros-fölény után a Nemzeti is támadást vezet. Szép kombináció megy előre lábról-lábra, a zöld-fehér védelem bele se tud szólni, az akció befejezését azonban Fenyvesi rossz rúgása rontja el.

Korányi könnyen tisztázza a Nemzeti-balszárny támadását, majd lesgyanús helyzetből induló a 43. percben berúgja a Nemzeti gólját, amellyel az első félidő eredménye 2:1.

Fenyvesit Lázár és Korányi szereli egyesült erővel. Egy Kisalagi-lövés kivédése után a meglehetősen elhanyagolt Tánczos végre labdát kap Székelytől, be is adja, de a belsők lekésnek róla. Azután Kiss ügyetlenkedik el egy Sárositól elindított támadást.

Feltűnő, hogy Sárosit milyen jól fogja Balogh. Csak ritkán tud tőle megszabadulni, de akkor mindig veszélyben van a Nemzeti kapuja. Egy félre kiadott labdával Gyetvay küzd, Székely is segíti, de félrelövi.

A második félidőben pár passz után Sárosi egyedül átment öt emberen és a kifutó Angyal fölött már az első percben Sárosi lábáról hálóba kerül a labda. 3:1.

Közvetlen utána a zöld-fehér center 25 méteres lövését Angyal csak kornerra tudja szerelni. Egymásután Kiss és Sárosi lövései zúgnak kapu mellé és fölé. Azután Sztancsik futja le a ferencvárosi hátvédeket, Háda rémülten kiszalad elébe. Sztancsik azonban megzavarodva kapu mellé lő.

Szóhoz jut a Nemzeti is, Fenyvesi lefut, pontos beadását azonban Bihámy még pontosabban Háda kezébe fejeli. Ebben a periódusban a Nemzeti egyenlő ellenfele a Ferencvárosnak, sőt a 15. percben szépíteni tud az eredményen, amennyiben Kisalagi ismét lefutja a zöld-fehér védelmet és futtában védhetetlen gólt lő. 3:2.


A gól szemmel láthatólag megzavarja a Ferencváros védelmét, a csatársor azonban újabb és újabb rohamokat intéz a Nemzeti kapuja ellen, amelynek eredménye is lesz. A 18. percben Sárosi 25 méterről megvágja a labdát, amely Baloghon irányt változtatva, hálóba jut. 4:2.

Botrány!!

Ami ezután történt, olyan botrányt váltott ki a játékosok és a közönség között, amilyenre kevés példa van a magyar futball és a magyar bíráskodás történetében.

Egy veszélytelen Nemzeti-támadás lesre fut és a közönség „ofszájd-ofszájd”-kiáltása közben meg is szólal a bíró sípja. Háda fölkapja a labdát és kirúgja Tátraihoz. Kisalagi azonban rászalad, és a kapuba vágja. A bíró, mindenki megdöbbenésére, gólt ítél.

A közönség szinte őrjöngve tiltakozik az ítélet ellen, a ferencvárosi játékosok körülveszik a bírót, hogy felvilágosítsák tévedéséről. A Nemzeti játékosai is beleavatkoznak, amiből parázs verekedés és botrány keletkezett.

Perceken keresztül állt a játék, közben az egész pálya egy kaotikus hangzavarban izzott. Öklök, botok emelkedtek a levegőbe és a közönséget alig lehetett visszatartani attól, hogy a pályára ne rohanjon.

Lehel bíró közben tárgyal a határbíróval és az eredmény az, hogy a gólt annulálja. Ez ellen viszont a Nemzeti játékosai ágálnak kézzel-lábbal, amiből ismét szabadstílusú verekedés alakul ki.

A Nemzeti le akar vonulni. Meggondolja magát azonban és tovább játszik, miután rendőrosztag megy a pályára, hogy a rendet helyreállítsa.

A játék újrakezdése után a Nemzeti támad és a 28. percben Sztancsik érvényes gólt lő. 5:3. Utána Székely lő Angyal kapuja fölé. Majd ugyancsak Angyal kornerre védi Sárosi fejesét. Nagy a Ferencváros fölénye, Kővágó csak a gólvonalon tud menteni egy biztos gólt.

A 40. percben Tánczos és Sárosi a labda útja, Sárosiba durván belelép Turi, de a pompás center még be tudja lőni a labdát a hálóba. 5:3. Szóhoz jut a Nemzeti is és valóságos versenyfutás van a labdáért Háda és Horváth között, amelyben Háda győzött. Hádának meglehetősen nehéz dolga van a két megzavart hátvéd mögött.

Hádát kiállítja bíró

A 43. percben Kisalagi lefutja Tátraiékat és hiába lohol utána kétségbeesetten mind a két hátvéd, védhetetlen gólt lő. 5:4. Egy perc múlva csaknem megismétlődik az eset Lázár könnyelműsége miatt, azonban Háda tisztáz.

Egy a Ferencváros ellen megítélt 20 méteres szabadrúgásnál ismét parázs botrány keletkezett. Szalai durván leteríti Hámorit, amiért nézeteltérésbe keveredik Hádával. A bíró mind a kettőt kiállítja.

Természetes, hogy a közönség megrökönyödik és a Ferencváros játékosai protestálnak. Miután ez nem használ, Sárosi áll be a kapuba védeni. Dolga azonban nem akad, mert a játék egy perc múlva véget is ért.

Lehel bíró, mint maga is beismerte, tévedésből ítélte meg a gólt és azért vonta vissza. Ezt leszámítva is azonban sok része van abban, hogy nem alakulhatott ki nívós játék és téves ítélkezéseivel többnyire a Ferencváros csapatát sújtotta.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98