Dtum
Login with Facebookk
1937 | Augusztus

Igazságos eredmény: Hungária – Ferencváros 3:3 (1:1)

A sors szeszélye folytán futball derbyvel kezdődött az idei futballszezón. Futball… Ez az igazi sport, a legnépszerűbb, parádés tömegeket vonzó sportesemény, minden rangú, rendű ember „morfiuma”. A budapesti futballdrukkerek közé belevegyült a Szent István-hét vidéki közönsége és sok-sok külföldi is.

A Ferencváros nappal és széllel szemben ezzel a csapattal kezdte meg a játékot: Háda – Tátrai, Korányi – Hámori, Polgár, Lázár – Táncos, Kiss, Sárosi dr., Székely, Kemény.

Sárosi csak pár lépést tud tenni a labdával, amikor már a Hungária kerül frontba. Csapatösszeállításuk a következő: Szabó – Kiss, Bíró – Sebes, Turai, Dudás – Sas, Müller, Cseh, Kardos, Titkos.

 

A 2. percben Korányi alacsonyan fejel, éppen a rúgni készülő Müller lábába, úgy hogy vérbe fordul a feje. Hertzka Pál a mérkőzés bírája, pillanatra megállítja a játékot és bejódoztatja a sérült játékost.


Váltakozó játék, irtózatos hangzavarban biztatja a közönség a játékosokat: az egyik része a Hungáriát, a másik része a Ferencvárost. A bécsi Müller, aki hosszas huzavona után leszerződött a Hungáriához, nem bírja hallgatni a hangzavart és befogja a fülét. Aztán percről-percre fokozódik az iram.

Pereg a derby filmje. Táncos lefut, beadását Bíró szereli. Sárosi, akire hárman is vigyáznak, odaadja a labdát az őrizetlenül hagyott Székelynek, aki viszont késlekedik és így Szabóé lesz a labda.

 

Rauchmaul, a Ferencváros új trénere, a pálya szélén dirigálja a csapatát. Cseh lesálláson várja a labdát. Ez a derby első lesállása. Mindjárt utána Kemény egyenlít: ő is lesben van.

Turai és Sebes szőlőfürtként lógnak Sárosin, de Gyurka ma pompás kondícióban harcol a labdáért, leadásai azonban kárba vesznek. Cseh pár percig forgolódni kezd, mintha perpetuum mobile volna, de aztán abbahagyja: Korányi elveszi tőle a labdát, Sas lefut, Korányi elnyomja. 15 perce játszanak már.

Az első negyedóra mérlege: óvatos játék. A 35. percben váratlan gól következik: Sas elrohan, átadja a labdát Csehnek, a határbíró zászlójával lest jelez, de a bíró nem állítja meg a játékot és Cseh kényelmes bemenet a kapuba, a ferencvárosi játékosok megállnak. Az utána következő reklamáció hiábavalónak bizonyul, a Hungária 1:0 arányban vezet.

Közben parázs vita indul meg a tribünön, mert az egyik rész azt állítja, hogy les volt, a másik rész arra esküszik, hogy Cseh szabályosan érte el a gólt. A vita csak 5 percig tart, mert Székely és Sárosi összjátéka után Kemény kiegyenlít. Oldalról irtózatos erővel bevágja a labdát: 1:1.

Most ferencvárosi pergőtűz következik eredmény nélkül. Ellentámadásnál Cseh becsapja az egész ferencvárosi védelmet, de hirtelen ott terem a jó érzékkel kifutó Háda és megkaparintja a labdát.

 

Cseh megint kitör, de szerelik, Sas lefut, beadását nem tudják értékesíteni. Kiss és Sárosi előre rohannak, Turai szereli őket, mire Székely hendszet reklamál. Aztán ismét Táncos lő, a labda Turai lábáról irányt változtatva kornerre pattan és vége az első félidőnek.

 


A második félidőben megkezdőik a Ferencváros állandó ostroma. Kiderül, hogy míg az első félidőben rosszul játszott a ferencvárosi fedezetsor, most nem lehet átjutni rajtuk Polgárról, majd Lázárról és Hámoriról minden labda visszapattan. Az izgalom is fokozódik.

Szendy Károly polgármester előrehajol a páholyból és úgy biztatja a Ferencvárost. Támad is a Ferencváros, de hiába. Polgár elegánsan szereli Müllert, Hertzka azonban érthetetlenül szabadrúgást ítél a Ferencváros ellen, majd mindjárt utána megint tévesen ítélkezik a zöld-fehérek ellen, amiért viharos tüntetésben részesült.

Egy percig szünetel is a játék, a közönség egy részének tűrhetetlen sértegető kiáltása miatt. Aztán csend lesz, tovább folyik a játék. Kemény lesállásból rohan tovább és Hertzka ezt sem veszi észre. Tátrai fellöki Müllert, a 16-os vonalról küldött szabadrúgás azonban fölé száll.

A 18. percben váratlan Hungária-támadás, ide-oda pattog a labda a Ferencváros kapuja előtt. Háda ki akar futni, hogy elfogja a labdát, de nagy robajjal érkezik Tátrai, eltéveszti a rúgást és a labdát saját kapujába vágja: öngól! 2:1-re vezet a Hungária.

Impozáns jelenet: Müller-Sas duettja, egymásnak adogatják a labdát, úgy nyomulnak fel és Lázár csak az utolsó pillanatban tudja megakadályozni a páros jelenet eredményességét.

A 24. percben megindul újra a ferencvárosi ostrom és 2 perc alatt nemcsak kiegyenlít a Ferencváros, hanem a vezető gólt is megszerzi. A 25. percben Táncos középre íveli a labdát, Sárosi a fejével elfogja és aztán Keményhez továbbítja, aki élesen, szinte láthatatlanul küldi a védőjátékosok tömege között a kapuba. 2:2.

Örömmel fogadják a kiegyenlítő gólt és még ugyanebben a percben tomboló örömujjongás keletkezik a tribünön, mert Kemény ellenállhatatlanul rohan le, centerez, a középre adott labdát várja Sárosi, mindenki hozzáfut, de a labda az üresen hagyott Táncoshoz pattan, aki védhetetlenül bevágja. A Ferencváros 3:2-re vezet.

Most ellenállhatatlan a Ferencváros, Székely kiugrasztja Sárosit, de Hertzka tévesen lest ítél. A Hungária nem adta fel a küzdelmet, bár Bíró és Kiss valósággal összeroppant.

A 34. percben Turai szöktette Sast. A könnyelmű Lázár félvállról vette az egész dolgot. Hagyta, hogy Sas lefusson, majd beadta a labdát Csehnek, aki észrevette, hogy Kardos fedezetlenül áll. Neki adta a labdát és Kardos védhetetlenül beállította a 3:2 eredményt.

Az utolsó percekben Kemény közelről, tiszta helyzetben fölé lőtt. Még néhány akció és a derby 3:3 arányú igazságos eredménnyel végződött.

A szezón elején remekül küzdött mind a két csapat. Dicséret jár a 22 játékosnak. Nem csoda, hogy sok hiba is csúszott a játékban, de a pompás akciók a futball igazi propagandáját jelentették. A Ferencvárosnak kezében volt ez a mérkőzés.

Az utolsó negyedóráig 3:2 arányban vezetett, de 3:3-nál is jó helyzetbe jutott, amelyet azonban nem tudott értékesíteni. Bizonyos, ha Toldi, a Ferencváros tankja nem kénytelen a tribünről nézni a meccset, törött lábujja miatt, akkor a ferencvárosi csatársor átütőbb lett volna.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98