Dtum
Login with Facebookk
1937 | Szeptember

A szőlő titka

Mennyi szőlőt termelnek a világon. Hiteles statisztika szerint napjainkban a szőlőtermelés a földön nem kevesebb, mint hétmillió hektárnyi területet foglal el.

A termelt szőlő legnagyobbrészben nem mint gyümölcs, hanem mint bor értékesül, de a statisztika adatai szerint évről-évre nő a csemegeszőlő fogyasztás is. Mert a legegészségesebb gyümölcsök egyike a szőlő, melyet még az orvostudomány is felhasznál fogyó és tisztító kúrákra. A szőlőkúra ma már bevett gyógyeszköz.

Európának, igen sok olyan országa van, melyben a szőlőtermelés gazdasági jelentősége meglehetősen nagy. Franciaország, Görögország, Magyarország, Olaszország híresek szőlőikről és boraikról, nemkülönben a Rajna vidéke is.

Ilyen körülmények között teljességgel érthető, hogy a szőlő termelésével, nemesítésével és általában a szőlővel, annak betegségeivel egészen külön mezőgazdasági tudományág, tudósok hada foglalkozik. Megvizsgálják a szőlő nedvének cukortartalmát, megnézik mennyi csersavat tartalmaz, mikroszkópiai metszeteket készítenek a szőlőbogyóból, hogy a sejtek alakulását kivizsgálják.

Kikutatják azt is, hogy miképen folyik le a szőlő anyagcseréje, mi az előfeltétele annak, hogy a tápnedvek dúsan kerüljenek a szőlőtőkékből a bogyóba. A sejtek alakulását is kikutatják, megvizsgálják, hogy a talaj tápanyagai mennyi idő alatt és hogyan kerülnek a szőlőbe.

Franciaországban történt például nemrégiben, hogy egy vidéken új autóutat építettek. Abban az évben az egész vidéken rejtélyes módon kátrányíze volt minden szőlőnek. Az autóutat át kellett építeni, mert annak kátrányanyaga a vidék minden szőlőgazdaságát tönkretette volna.

Ilyen rejtelmes, és kényes dolog a szőlőszem anyagcseréje. Ma mái tudományos intézetekben vizsgálják a szőlőt, kísérleteznek különböző nemesítésekkel. Mikroszkóp alatt figyelemmel kísérik - a szőlőszem anyagcseréjét, sejtjeinek alakulását és cukortartalmának növekedését. A gazda számára okulásul nagyszerű fényképfelvételeket készítenek.

A modern fotografálásnak ma már az életnek legtöbb vonatkozásban jelentős szerepe van. Áll ez különösen a tudományok illusztrálására. A mezőgazdasági rekorderedményekkel a legtöbb gazda fényképről ismerkedik csak meg.

Az anyag szerkezete is feltárja titkait az úgynevezett mikrofotografiában. De ezek a fényképfelvételek nemcsak érdekesek, hanem tanulságosak is. Mert elsőrendű gazdasági érdek ma már a legtöbb országban a szőlőtermesztés.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A szőlőbogyó keresztmetszete Szőlőszem
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98