Dtum
Login with Facebookk
1938 | December

A rendőrség karhatalommal oszlatta szét az ütetőpálya közönségét

A botrányos jelentek oka egy birói döntés volt

Vasárnap délután az ügetőversenypályán, az utolsó futam után óriási botrány tört ki, amely néhány percre felidézte a három év előtti „fekete szombatot”, amikor is a tömeg a versenypálya ablakait beverte. Ez a botrány enyhébb lefolyású volt ugyan, de a kődobálások itt sem maradtak el és bezúzott ablaktáblák beszélnek a bírói döntéssel elégedetlen tömeg haragjáról.

Az utolsó futamban az történt ugyanis, hogy a versenybírák „Itt vagyok II” nevű lónak ítélték az elsőséget, pedig ez a ló állítólag a versenyt végig galoppozta és egyik társát, a favorit Alit lekeresztezéssel akadályozta.

A közönség fülsüketítő zajban követelte a verseny megsemmisítését, de erről már szó sem lehetett, mert az all right tábla nyomban jelezte a verseny érvényességét. Az első hely közönsége a bírói páholy alatt tömörülve, hangos szitkozódás közben makacsul követelte a verseny megsemmisítését.

A zaj hirtelen átragadt az olcsóbb helyekre is, úgyhogy a II. és III. hely közönsége fenyegetőleg az első hely irányába tartott. Közben kövek röpültek, üvegtáblák törtek be. Az első hely bejárója ajtajának ablaktábláit a kifelé szorított tömeg benyomta.

A rendőri készültség nem engedte az első és második hely közti kordont áttörni. Közben feltüntek a pályára rendelt lovasrendőrök. A tömeget végül a rendőrség kiszorította a pályáról.
A vasárnapi botrányos tüntetéssel kapcsolatban több igazoltatás történt. A tüntetésnek körülbelül az utolsó verseny lefutása után az erélyes rendőri beavatkozás után húsz perccel volt vége.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A lóverseny közönsége Izgalom az ügetőn
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98