Dtum
Login with Facebookk
1938 | December

Hová tűnnek el Magyarországon a kiöregedett autók?

A magyar gépjárműállományban javulás mutatkozik.
A legutolsó statisztikai adatok szerint ugyanis a mult évi 31.952-vel szemben idén 35.854 géperejű jármű van üzemben Magyarországon. A személyautóállomány ebből 19.283, a mult évi 16.815-tel szemben. Eszerint tehát 2468 személyautóval több van üzemben ez év végén, mint az elmult esztendőben.

A teherautóállományban már rosszabb a helyzet,
pedig nemzetvédelmi szempontból erre még nagyobb szükség volna, mint a személyautókra. Az egész növekedés ugyanis 248 darab. A motorkerékpárállomány 11.278 a mult évi 10.242-vel szemben.

Az év tavaszán nagy fellendülés mutatkozott
az autókereskedelemben, de a kereslet az események hatása alatt rövidesen a normálisnál is alacsonyabbra csökkent. Mindazonáltal ha a kíváncsi járókelő szemével végigsétálunk a havas pesti utcákon – csupa fényesre lakkozott áramvonalas új kocsit látunk. A régi szögletes, döcögő autók szinte teljesen eltűntek. A kérdés az, hogy hová?

Próbáljunk végigkísérni kalandos útján egy Magyarországra került autót.

Mikor becsületben lefutotta a maga 50-100 ezer kilométerjét, átment néhány kézen és generáljavításon és mint személyautó végleg elveszítette minden vonzóerejét, gazdája elhatározza, hogy túlad rajta. Amerikában és a nyersanyagban gazdag egy-két európai országban ezt egyszerűen csinálják: felül a tulajdonos kiöregedett kocsijára és elhajt a várostól néhány kilométerre lévő úgynevezett „autótemetőbe”. Ott kiszáll a kocsiból és otthagyja. Időnként azután megjelenik az autótemetőben néhány hivatalos közeg, akik szakszerűen felgyujtják az ott felhalmozott „hullákat” és a dolog az ipariasság szabályai szerint el van intézve.

Európában az a szokás,
hogy az autót, úgy ahogy van, eladják néhány fillérért ócskavasnak. Németországban, Olaszországban és Magyarországon más a szokás. A nyersanyaghiány ezekben az országokban új iparágat fejlesztett ki: a kocsiszétszedést. Egy magyarországi autó karrierje nehezen ér véget. A kiöregedett személyautót szétszedik, a motort a legfantasztikusabb célokra használják fel. A nagy hengerszámú erős motorokat gyakran beépítik teherautókba, a kisebb motorokat felhasználják motorcsónakhoz, vagy ipari és mezőgazdasági gépekhez. Igy gyakran előfordul, hogy egy Fiat- vagy Steyer-motor valamilyen vidéki birtokon egy szecskavágóba beépítve álmodozik fényes multjáról…

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98