Dtum
Login with Facebookk
1938 | Február

Nyolc verekedő megtámadott és agyba-főbe vert a Liszt Ferenc téren egy fiatalembert és a hugát

Vasárnap 3 óra tájban a Liszt Ferenc téren haladt Varga László iparosmester hugával, Varga Máriával. A testvérpárral szembejött egy hét-nyolc tagból álló, hangosan beszélgető csoport.

A társaság egyik tagja, egy 25 év körüli fiatalember, sértő és durva megjegyzést tett a lányra. Bátyja kikérte magának ezt a hangot, mire a csoport nekiesett Varga Lászlónak és hugának: ütni-verni és rúgni kezdték a fiatalembert és a fiatal leányt, leteperték őket a földre és ott ütlegelték őket tovább.

A népes Liszt Ferenc téren természetesen óriási feltűnést keltett a nagy lármával, kétségbeesett segélykiáltásokkal élénkített jelenet. Nagy csoport állta körül a viadalt, de senki nem avatkozott a verekedésbe. Végül is Varga László kiszabadította magát és rendőrért szaladt. A rendőr futólépésben közeledett a verekedők fele, akik erre megfutamodtak.

A garázda támadók közül két fiatalembert sikerült elfogni. Augner Géza kereskedősegédet és Fritz József szabósegédet. A megtámadott és összevert Varga Máriát, aki a verekedés után idegrohamot kapott, a mentők a Rókus-kórházba vitték.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98