Dtum
Login with Facebookk
1938 | November

Ferencváros – Bocskai 5:1 (2:0)

Gyetvai és Jakab jó játékával győzött a Ferencváros

Alig 2000 főnyi közönség előtt a várakozásnak megfelelően könnyen győzött a Ferencváros. A Ferencváros csapata az utóbbi hetek javuló formája után újra visszaesett és bizony sok helyen nyikorgott a gépezet.

A csatársorban Gyetvai a lendítőkerék és Jakab az ész, míg a többiek messze elmaradtak mögöttük. Kemény kerékkötője volt a támadásoknak. Tátrai és Lázár fölényeskedtek, de nem volt okuk rá, mert a Bocskai balszárnya nagyon „élt” mellettük.

A Bocskai csatársorában a Takács-Hajdú szárny nyújtott csak elfogadható teljesítményt. A fedezetsorban Békési játszott jól. A védelem bizonytalan és lassú. Kertes kapus védett egy pár biztos gólnak látszó lövést, de nagy hibája, hogy ragad a vonalhoz.

Ferencvárosi támadásokkal kezdődik a játék, amelyeknek hamarosan eredmény is van. Az 5. percben Kemény indít támadást, labdáját Sárosi kapásból továbbítja Gyetvai elé és a fiatal szélső nem tétovázik és labdája máris a hálóba táncol 1:0.

A gólra csak egy eredménytelen Bocskai korner a válasz. Hajdu kétszer is szabadrúgást rúghat, de Takács élesen mellé lő. A Bocskai csatársor szép támadását Tihanyi önfeláldozó bevetéssel menti. A 16. percben Kemény ügyesen kiugrasztja Sárosit, aki a leálló védők között és az elbámészkodó Kertes mellett könnyedén hálóba továbbítja a labdát 2:0.

Táncos fut a szélen, remekül ad Sárosi elé, de a befutó csatár fejesét Kertes fogja. Kemény még az ötös vonalról se talál a hálóba. A Bocskai csatársornak nagyon gyengén megy a játék. A jobbösszekötőt játszó Palotáson minden támadás elakad. Helyet cserél Pásztóival, de így nem veszélyes az erőtlen debreceni csatársor. Markos egyéni akcióból jó helyzetbe kerül, de elhamarkodva messziről mellé lő.

Gyetvai lefutása jó beadással fejezi be, Sárosinak jól jön lábra a labda, de a center a biztos gólnak látszó helyzetből az égbe lövi a labdát. Az utolsó percekben a Bocskai támad, de eredménytelenül.

Szünet után már az első percben Kemény elől Kertes csak rávetéssel tud menteni. Markos fut a jobb szélen, Polgár fölényeskedve próbálja szeretni, de a szélső megugrik, Polgár most már kétségbeesetten fut utána, faulttal próbálja akasztani a játékot, de ez még bukdácsolva is átadja a labdát Hajdunak, aki a kifutó Tihanyi mellett kapuba továbbítja 2:1.

A gól mintha felélénkítené a Bocskait, több jó helyzete is adódik a debreceni csatároknak, azonban Takács, Hajdu beadását két lépésről is mellé fejeli. A 14. percben Gyetvai beadását, Nádas elvéti, a labda Jakab elé kerül, aki azonban átengedi a jobb helyzetben lévő Táncosnak és a kis szélső labdája nem téveszt célt. 3:1.

Gyetvai lefutása kecsegtet újabb eredménnyel azonban most Táncos elügyetlenkedi a jó helyzetet. A 20. percben Jakab messziről küldött lövése Békésiről pattan a kapu mellé. Kertes ugrik érte, hogy elfogja a labdát, de nem éri el. Táncos irányítja a kornert és Kemény feje emelkedik ki a csomóból. Kertes is ugrik érte, azonban kezei között esik mögé, s a leeső labdát Kemény lábbal már csak beljebb segíti. 4:1.

A Ferencváros fölénye mindjobban állandósul, a Bocskai csak szórványosan jut szóhoz, akkor is a könnyelműsködő ferencvárosi védelem jóvoltából. A 35. percben Sárosi III. megunva a csatárok meddő játékát, 40 méterről hatalmas lövést küld a Bocskai kapujára, Kertes veti magát a labdára, de azt elérni nem tudja, mert az bombaként vágódik a hálóba. 5:1.

Gyetvai beadását Táncos csak a kapufára lövi. Jakabnak lenne még alkalma növelni a gólarányt, de nagy lövését Kertes védi.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98