Dtum
Login with Facebookk
1938 | November

Tömegsérülés Salgótarjánban

Vécsei harcképtelenné vált, Sárosi dr., Toldi, Lázár és Gyetvai megsérült

Ferencváros – SSE 8:1 (4:1)

Salgótarján, november 6.
Közel 3000 nézője volt a Ferencváros mérkőzésnek, ezek között több mint kétezer katona foglalt helyet a tribünökön. A nézőtábor dörgő tapsokkal fogadta a pályára lépő ferencvárosiakat és a közönség az egész mérkőzésen végigünnepelte a bajnokcsapatot. A Ferencváros már a 2. percben megszerezte a vezető gólt.

Gyetvai beadását Sárosi dr. befejelte. A 5. percben sajnálatos baleset történt. Gyetvai gólt lőtt, miközben azonban a labda a kapuba perdült Vécsei, a salgótarjániak kapusa, vakmerően rávetette magát Gyetvai lábára. Mindketten elterültek a földön. Vécseit kórházba szállították.

Gyetvai azonban ötpercnyi ápolás után újra beállhatott. A salgótarjániak kapujába Maros jobbfedezet állt be. Tíz salgótarjáni együttesen nem tudott megbirkózni a tizenegy ferencvárosival.

A 31. percben Jakab, a 32. percben Sárosi dr. volt a gólszerző. A 37. percben a ferencvárosi védelem könnyelműsége miatt korner után nagy kavarodás keletkezett Háda kapuja előtt és Kovács megszerezte a salgótarjániak egyetlen gólját. 4:1.

A második félidőben Toldi szaporította a gólok számát. 5:1. Bírót Hernádi elgáncsolta, a megítélt tizenegyest Jakab értékesítette góllá. 6:1. A 27. percben Gyetvai, majd a 35. percben Jakab lőtt gólt.

A salgótarjáni védelem összetévesztette a lelkes játékot a durvasággal, Gyetvain kívül Sárosi dr. is megsérült. Toldinak a bokáján keletkezet zúzott seb. Lázár pedig a combján szenvedett sérülést. Juhász Attila dr. nem ismerte fel kellően a szabálytalanságokat. Megengedte a veszélyes játékot.

Nincs semmi baja Vécseinek – mondják a salgótarjáni kórházban

A mérkőzés után az SSE sporttelepén az a hír terjedt el, hogy Vécsei hasfalrepedést szenvedett. Érdeklődésünkre megtudtuk, hogy Vécseit az acélgyári kórházba vitték, ahol Dörflinger János dr. főorvos azonnal megröntgenezte. A vizsgálat eredménye: nincs semmi baja Vécseinek.

A hatodik és hetedik bordájánál kisebb természetű ütődés keletkezett és ebből származott a fájdalma. Fájdalomcsillapítót kapott, hétfőn reggel pedig elhagyja a kórházat. Remélhetőleg, a ferencvárosi játékosok is kiheverik a salgótarjáni sérüléseket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98