Dtum
Login with Facebookk
1938 | Szeptember

Gazdasági Kis Tükör

A nagy mezőgazdasági reformjavaslat, amelyet a miniszterelnök Kaposvárott bejelentett, minden részletében még nem készült el s előreláthatólag csak közvetlenül a Ház karácsonyi szünete előtt, de lehet, hogy még november hó folyamán kerül benyujtásra. A kishaszonbérletek létesítésére irányuló terv egyes részletei azonban már korábban nyilvánosságra kerülnek. Magát a javaslatot a törvényhozás csak a véderőtörvény, az adójavaslatok és a szociális törvény javaslata után fogja tárgyalni.


Az idei termésből
eddig 700 vagón bíborherét vittünk ki, ebből 320 vagón Németországba került, míg 400 vagónért nemes valutát kaptunk. Tekintve, hogy a kiviteli kampánynak az elején vagyunk, remélhető, hogy e réven az eddig bevett négymillió pengőt erősen felfokozhatjuk.


Ezzel szemben hagymakivitelünk
gyengén alakult és 4000 vagón termésből a multévi mennyiség fele került kivitelre. Posztógyapjúkivitelünk Angliába viszont elérte a százezer kilogramot.


A feszült világhelyzet
következtében az arany állandóan áramlik az Egyesült Államok felé, amelyeknek aranykészlete augusztus eleje óta 17.5 millió dollárral növekedett. Ebből a hatalmas mennyiségből 12.5 millió Londonból érkezett Amerikába. Ugyancsak növekszik a svéd bankok aranykészlete, ami arra mutat, hogy a tőkemenekülés Svédország felé is megindult. A svéd jegybank legutolsó kimutatása szerint az arany- és devizakészletek 85 millió svéd koronával emelkedtek és összesen 1182 milliót tesznek ki. Az arany beözönlése és a svéd koronák felvásárlása természetesen nem nagy örömet okoz a svédeknek.


A BSzKRt autobuszüzemének
alkalmazottai még most se bírnak nyugdíjjogosultsággal, ami a belső nyugtalanság és elégedetlenség egyik főoka. Az autobuszvezető vagy kalauz sokkal nehezebb fizikai munkát végez s hamarább megrokkan, mint a közuti kocsin dolgozó alkalmazott s ezért méltányos volna a nyugdíjjogosultság korhatárát 35 évről 28 vagy 30-ra leszállítani. Az igazgatóság azonban még a nyomatékos orvosi véleménynek sem enged, holott minden érdek azt kívánja, hogy az autobuszalkalmazottak nyugdíjigénye minél előbb rendeztessék.


21 millió pengő
költséggel járó útépítés volt az országban augusztus végén folyamatban. Ennek az összegnek a túlnyomó része munkabér formájában kerül kiadásra.


Gazdakörökben
sok a panasz a sertés és sertéshús kivitelével megbízott Egykéz késedelmes leszámolásai miatt. Nem kevesebb ideig, mint tíz hétig tart, amíg az Egykéz az exportált hízók vételárát a gazdának kiutalja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98