Dtum
Login with Facebookk
1939 | Április

Hitler beszédének hatása magyar politikai körökben

Budapest, április 2.
Gróf Csáky István külügyminiszter az este kilenc órakor felkereste gróf Teleki Pál miniszterelnököt, akivel hosszabb ideig tanácskozott. Politikai körökben vasárnap élénken foglalkoztak Hitler kancellár beszédével. A politikai ésdiplomáciai körök általánosságban megelégedéssel állapítják meg, hogy Chamberlain után most Hitler is úgy nyilatkozott: sem Lengyelországot sem pedig más országot nem fenyegette háborús veszély.


Remélik, hogy Hitler beszéde nyomán elülnek az utóbbi időben Európa egyes fővárosaiban szárnyra kapott háborús hírek, amelyek már-már az európai békét veszélyeztették.

 

Rámutatnak magyar poltikai körökben arra, hogy Hitler beszéde folyamán többször jutott kifejezésre az igazi és őszinte békeakarat.


Magyarország a tengelyhatalmakkal fennálló szoros barátsága folytán megelégedéssel veszi tudomásul Hitlernek a tengely szilárdságáról elhangzott kijelenetéseit.


Rámutatnak arra, hogy Trianon után mi is hasonló bekerítési politika áldozatává váltunk és Csehország, mint Moszkva szövetségese, Magyarországot is ugyanugy fenyegette, mint a német birodalmat.

 

Magyar politikai körök szerint a Szovjetuniónak az európai politikába való bevonását ujabb veszélyes kísérletnek tekintik.

 

Végül rámutatnak arra, hogy egy erős és önérzetes Németország valóban a béke legjobb záloga.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Gróf Csáky István Teleki Pál, aki második miniszerelnöksége idején megnyitotta az utat a németek elől menekülő lengyelek tömegei előtt
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98