Dtum
Login with Facebookk
1939 | Augusztus

Megnyertük Párizsban a magyar-francia vízimérkőzést

Vízipóló csapatunk 4:0 (4:0) arányban verte a franciákat

A második félidőben hat magyar játszott hét francia ellen - Mind a négy gólt Kislégi lőtte - A 4x200-as magyar staféta jó időt úszott

Páris, augusztus 6.
Háromezer néző jelent meg a tourellesi stadionban Magyarország és Franciaország válogatott úszó- és vízipólócsapataink mérkőzésére. A pontversenyben csak két szám, a vízipóló és a 4x200-as staféta számított. Mind a kettőt megnyertük, tehát 2:0 arányban győzedelmeskedtünk a franciák fölött.

Vízipóló csapatunk 4:0 (4:0) arányban győzött. Az első félidőben állandó fölényben voltunk és mind a négy gólt Kislégi dobta. A félidő utolsó pillanatában Brandi lövésébe bele akart ütni Kislégi, de labda helyett a szegény kapus fejét találta el. Ezért Kislégit a játékvezető kiállította.

A második félidőben mi hat emberrel játszottunk a hét francia ellen. Ők támadtak, mi védekeztünk, aztán ellentámadásban mentünk át, gólt azonban egyikünknek sem sikerült dobni. Így maradt a végeredmény. A magyar csapat így állt fel: Mezei - Sárkány, Tolnai – Hazai – Lengyel, Kislégi, Brandi.

Kimaradt tehát a csapatból Németh és Bozsi. Ez a csapatösszeállítás rendkívül tetszett a szakembereknek, a csapat jól játszott és Ivády Sándor szövetségi kapitánynak az a véleménye, hogy a franciákat verő csapat lesz a standard válogatott. A franciáknál Padon nem játszott.

A 4x200-as stafétában a magyar csapat 9 p. 21.8 mp. idővel győzött. A franciák 9 p. 22 2 mp, időt értek el.

A magyar csapat tagjai a következő idő alatt úsztak: Gróf 2 p. 21.2 mp., Tátos 2 p. 22.9 mp., Eleméry 2 p. 19.9 mp. Kőrösy 2 p. 18 mp. A franciáknak egy méter előnyük volt, de Kőrösy remekül finiselt és fél méterrel előbb ért be a célba. A két hivatalos szám után nem hivatalos úszómérkőzés is volt.

Angyal a 200 méteres mellúszásban 2 p. 46.5 mp. idővel győzött. Alig egy tizeddel maradt el a rekordtól. Carlonnet ideje 2 p. 51 mp.

A 100 méteres gyorsúszás eredménye: 1. Kőrössy 1 p. 1.3 mp., 2. Nakache 1 p. 1.5 mp., 3. Eleméry 1 p. 2.8 mp.

400 méteres gyorsúszás: 1. Gróf 5 p. 4.2 mp., 2. Pallard 5 p. 8.2 mp. 100 méteres hátúszás: 1 Winck 1 p. 11.2 mp. 2. Lengyel 1 p. 14.2 mp.

Hidvégi kikapott a műugrásban. Csúnyán, igazságtalanul lepontozták. Este remek bankettet rendeztek a magyar csapat tiszteletére, hétfőn délelőtt 10 órakor pedig utaztak – Portugáliába.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Támadás a francia kapu előtt Mezey védése
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98