Dtum
Login with Facebookk
1939 | Július

Reviczky emlékezete

Halálának ötvenedik évfordulójára

Ki szereti Reviczky Gyulát? Sokáig azt hittem, csak az a Fánika nevű vendéglősleány, aki a Szindbád titka című Krúdy-novellában egy Poprád-menti kis korcsmában él, eldugva a Kárpát kebelében, ruháit Pestről hozatja, kesztyűit Késmárkból, cipőit Krakkóból, szépen énekel, és egyike Krúdy azon hősnőinek, akik még bukásukban is szendék és erényesek maradnak.

 

Az ő kedves költője, mint ahogy a helybeli páterek Szindbádnak elmesélik, Reviczky Gyula. Kizártnak tartottam, hogy az életben, és különösen Budapesten is találkozhatom ilyesfajta hölggyel. Végül mégiscsak ráakadtam, nem éppen előkelő környezetben, az Angyalföldön, de habozás nélkül elhittem volna, hogy cipőit, kesztyűit Krakkóból hozatja, vagy még messzebbről.

 

A hangja is mintha messziről jött volna, dallamán a reménytelen szerelem, vagy talán csak a német eredet érződött. Ez pedig nem is jelentéktelen részlet Reviczkyről lévén szó, akinek verseiből eltagadhatatlan némi német íz, gondolkodásmód és hanghordozás, nyilván egyik titkos akadálya népszerűségének.

 

A közönség felfogása a költői életeszményről, hála a felvilágosító propagandának, észrevétlenül megváltozott, és a légies romantikából bizonyos vaskos, rikítóan materialista romantikába csapott. Szereti a nyersebb színeket, kiábrándító mozzanatokat. Ennek a Krúdyból kipattant kisasszonynak azonban valódi múlt századi ízlése volt e téren is. Amikor azzal ingereltem, hogy sorra feltártam előtte a nagy költők életének prózai részleteit, végül aggódva és reménykedve kérdezte: "De ugye Reviczkyről nem tud ilyesmit?"

 

Megakadtam, csakugyan, Reviczkyről semmi visszásat nem mondhattam. Úgy élt, mintha életével is kései híveinek akart volna kedveskedni. Világéletében árva volt, szegény és szerény, finom és hevülő, ábrándos és nemes, szerelmes és szeretetreméltó. Úgy halt meg, ahogy költőnek illik, fiatalon, hányódásai, boldog és boldogtalan szerelmei és csalódásai után is ártatlan, kedves lelkülettel. Igazán megérdemelte azokat a virágokat, amelyeket ez a hölgy minden halottak napján a sírjára tesz.

Azóta már el tudom képzelni, hogy vidéken, és talán Budapest elrejtettebb rétegeiben még több ilyen, jobbára női rajongója akad. De magasabb irodalmi közvéleményünk sohasem tudott érte igazán fölmelegedni, és nem valószínű, hogy bármilyen Reviczky-évforduló valódi lelkesedést váltana ki belőle. Igaz, hogy Reviczkyből is hiányoznak azok a tulajdonságok, amelyek a magyar Parnasszuson divatba hozhatnák. Nem volt konzervatív, sem lázadó, nem kísérletezett, nem tűnik ki sem nyelvi erejével, sem merész képeivel, és a magyarság örökké eleven kérdései sem érdeklik. Nem csoda, ha lassan-lassan az epigonizmus süllyesztő hírébe keveredett.

Pedig Reviczkyt Vajdával és Komjáthyval együtt a magyar költészet előfutárai között tartják nyilván. Mégis az irodalomtörténetekben, tanulmányokban, szellemtörténeti vagy irodalompolitikai leírásokban az ő alakja a legelmosódottabb. Ez talán legfeltűnőbb Riedl Frigyesnek az Irodalmi Ritkaságok között megjelent előadásaiban, ahol Vajda és Komjáthy jellegzetes, határozott alakjai mellett Reviczky vonásai szokványosak, semmitmondóak. Reviczky csakugyan nem volt modern költő.

 

Vajda és Komjáthy lírája Adyig és Babitsig mutat előre, de nehéz volna megtalálni, mennyiben készítette elő a Nyugat költészetét Reviczky. S ha ez a sor: "A könny, a kín, a vér, az átok" szinte Adyt idézi emlékezetünkbe, a következő sor rögtön megfordítja a modern benyomást: "Hallelujává változik". Nem az ő nevéhez fűződik a szerelmi líra áthangolása sem a társalgási nyelvhez, hanem Makaiéhoz és Heltaiéhoz, holott ő előbb önözött és kegyedezett hölgyeket költeményeiben.

 

De ezt a sajátságos, pesties, cinikus szemhunyorítást, amely Heltai és Makai érdeme, hiába keresnők az ő soraiban, s ha így kezdi egyik versét: "Hát érdeklődik még irántam? Én azt hittem, rég elfeledt", ez éppolyan ábrándos és lovagias hangolás, mint a "Bűbájos emlék, édes álom, Száll át merengő lelkemen".

 

Az egyedüli megjelölés, mely a köztudatban nevéhez fűződik, a kozmopolita költőé. Holott valószínű, hogy Arany nem is Reviczkyre gondolt, amikor a Kozmopolita költészet-et megírta, és Reviczky tévesen vette magára a kihívást. Azonkívül olyan kozmopolita költő volt, aki előtt még ifjúkorában nyitva állt az út, hogy német költő legyen, mégis így fordult Pozsonyhoz:

Légy híve rendületlenül hazádnak,
Ha volna is kivüle más helyed.
Állitsd meg utjokban, kik Bécsbe vágynak.
Hazánk határán igy állj őrszemet.

És mint nemrég Cs. Szabó hívta fel rá figyelmünket, Arany után, a kiegyezés korában Reviczky az egyedüli, aki a magyar költészet régi nagy alakjait ünnepli verseiben, eképp kapcsolódva a magyar hagyományba. De költészetének lényegével kiesett belőle.

Van azonban mindebben valami határozott igazságtalanság is, amely főleg onnan ered, hogy Reviczkyt is, mint az egész kort, amelynek valódi reprezentatív költője volt, nem önmagában nézzük, hanem csak mint átmenetet, kedvezően, mint előkészítését, megrovóan, mint elhanyagolását valaminek. De inkább megrovóan szokták nézni, mint ahogy a viharokkal küzdő, nehéz életű férfi szégyenkezve tekint vissza életének könnyelmű korszakaira. Pedig az is eszébe juthatna, mennyi erőt adott az a gyöngeség, mennyi rosszat segített elviselni az a szépség, milyen könnyelműség megtagadni a könnyelműséget!

 

Magam részéről be kell vallanom, ha arra gondolok, hogy költő lehettem volna a békevilágban, nem a Nyugat hőskorába vágyódom vissza. Heroikus magatartásra a mai idő is ad alkalmat, ha a hódítás diadala helyett a védekezés reménytelenségét kínálja is. De Reviczky kora! A gondtalan epedésé! A világfájdalmas szerelemé! A magyar byronizmusé! De Reviczky kora ez? Igazság szerint inkább Krúdyé, ő ennek a különös századvégi lovagkornak Ariostója és Cervantese egyszemélyben...

Reviczkynek azonban elég fontos szerepe van ebben a világban. Ki ne ismerné Rezeda Kázmért? A vörös postakocsi, az Őszi utazások a vörös postakocsin, a Nagy kópé költő hősét? Bizonyára véletlen, de nem minden jelentőség nélküli, hogy ez a költött név mintha Reviczky, és legjobb barátja, Koroda nevéből tevődött volna össze. Rezeda Kázmér élete ugyan nem egészen egyezik a Reviczkyével, de Reviczky verskötete mintha azt bizonyítaná, hogy ilyenképpen hangoznának Rezeda Kázmér versei is, ha ugyan olvashatnók őket. "Ábrándjaim derűs világát Beárnyékozta szenvedés" - ezek a könyv első sorai, első jellel elárulva Reviczky költészetének lényegét. Ezek a versek mintha valami eszményi operett áriái volnának, olyan dallamosak, szívhezszólóak, általános érvényűek.

 

Nőiesség lengi körül Reviczky költészetét, ha nem is eredetében, de hatásában, akár a trubadúrköltészetet, amellyel Reviczky rokonabb, mint az egész magyar költészettel. "Csak álmodoztam és epedtem Ifjú Werthernél wertherebben" - írja Reviczky, és összefoglalva élettartalmát: "Szerettem és lantot vertem, Igazságot énekeltem". Igazságot, bizonyos értelemben csakugyan így is nevezhetjük, legalábbis ez az eszményített költészet kevésbé száll túl a való élet érzelmi körén, mint általában a magyar költőké. Nem mintha a francia szerelmi líra hangjait hallanók, még a ronsardi átfinomulás előtt:

Minek várnál?... Oly gyorsan száll az óra,
S az ifjuság oly hervatag.
Szeressük hát pillangó-, rózsa-módra,
Akit lehet, akit szabad!
Virághullását meg ne érd a nyárnak,
Menj férjhez! Rózsa vagy, kinyilt virág vagy!

Közérthető, akár a lovagkor lírája, és épp olyan nemzetközi. Trubadúrköltészet ez, "szolgálat az asszonyoknak". S mint ahogy udvarlása és epedése tökéletes, bár kissé dekadens lovagot rajzolnak a hölgyek elé, azok a képek viszont, melyeket Reviczky a nőkről fest, megfelelnek a férfiak tömör, eszményített és végletes elképzeléseinek. Annyi nőalak rajzolódik ki ezekben a lírai versekben, akár valami divatos regényben. Nem hiányozhatik természetesen az első szerelem:


Ifjuságom idejérül
Álmodom, ha látlak.
Bokra zöldül, tája kékül
Tavaszi világnak.

Oh, az első kézszoritás!
Oh, az éber álmok!
Oh, e látszat, e nagyitás!
Csak sirok utánok.

Mi hevitett?... Felidézem:
Csupa semmiség volt,
Egy dal, egy virág a réten,
Egy madár, az égbolt.

Mire vágytam?... Menni véled
Egy-két fordulóra.
Mit reméltem?... Ha letéped,
Nékem jut a rózsa.

- - - -
Hullt a rózsa, szállt az élet,
S mégis oly leányos
Mozdulatod, köszönésed...
Mind a régi bájos.

A fejlődés egyenesen vezet tovább:

Alig nőtt ki még a rövid ruhábul
S mamája bálba viszi kegyedet.
Szive viharzik, gondolatja kábul,
Hogy valahára már nagysád lehet.

Azóta nagysád lett belőle,
Hideg és büszke, mint szokás.
S a rege szól: Volt egyszer egy lány,
Ábrándos, szőke, kékruhás...

Mindez a fin de sičcle ízlésében. "Bágyadt kezed, kicsi lábad" - írja valakiről, és mikor lehetett ez ideál, ha nem Reviczky idejében? Aztán következik a művelt széplélek, nagyvilági hölgy:

Webert, Chopint játszod betéve,
De még jobban poéta hat rád.
Olyan gyöngéd vagy és figyelmes,
Finom és könnyed, mint szivarkád.

Vidámnak látszol, bárha szenvedsz,
A migraint is türöd mosollyal,
S ha egyszer meg fogsz csalni engem:
Ezt is chikkel teszed bizonnyal.

Természetesen a démon is megjelenik, ugyanazzal a romlott naivitással, mint Zichy Mihály képén:

Pogány korába hab volt a ruhája,
Ma csipke, bársony, - persze jól kivágva,
Amerre járt, rózsák pirulva nyiltak,
Ma otkolón kiséri s pézsma-illat.
Bóditó, észbontó, megmérgező,
A férfiak bűbájos réme ő.
Acélos elme elpuhul ölében
S ki élhetett vón' békén, boldogan:
Családját hagyja veszni rongyban, éhen,
El nem riasztják börtön és a szégyen,
Csak az imádott nő után rohan.
S mikor felébred lomha álmiból,
S a kórház várja vagy a vitriol:
Vénusz közömbösen tovább lebeg.
Az égiek ma is részvétlenek.

Végül a jólismert sorok: "Rózsakínálás, zene mellett Az ördögé lett ifjú lelked" csengésével bevonul a Perdita regényes alakja, Sonjának elegánsabb, európaisabb húga:

Hiába gyujt szemed sugára,
Hiába jársz selyemruhába':
Boldogtalan vagy, bűnös is vagy,
Az ördögé vagy, mindhiába!

De Reviczky lírája nemcsak epedő és udvarló, hanem gondolkodó is. "Meghaljak?... Oh, ne még, ne még, Agyam még eszme-tűzben ég" - írja élete végén. Mint ahogy Rezeda Kázmér egyéniségét is igaztalanul képzelik el azok az ifjú poéták, akik az ő emlékével védelmezik költészetüket a gondolkodás ellen. Rezeda Kázmér gondolkodott, sőt liberálisan gondolkodott, haladóan, ameddig durvaság nélkül megtehette. Emellett természetesen hívő katolikus volt, s mindebben Reviczky Gyula és Rezeda Kázmér egészen egyek.

 

Reviczky legfeljebb abban hajlik el Krúdy hősétől, hogy kereszténysége rokon az orosz írókéval, azaz nagyon is megközelíti Krisztus kereszténységét. "Legyenek áldva mind, a kik Szivemet összetépték" - a magyar irodalomhoz talán sohasem került ilyen közel Dosztojevszkij. Manapság divatos Reviczkynek a magyar vérmérséklettől elütő kereszténységét a magával hozott szláv vérrel magyarázni.

 

Mindenesetre azonban a magyar líra nagy hagyományai fékezik ezt a szláv örökséget, s mint ahogy a hű katolikust vonhatja természetes szenvedélye az eretnekség felé, de a dogma ereje megtartja gondolkodását a hit keretei között, úgy a magyar költészet sztoikus magatartása Reviczkyt is kötelezi. "Ismered a földi rendet? Le van győzve, aki szenved" - ezt még Dosztojevszkij felé is folytatódhatnók, de a feleleten Arany János közelsége érződik: "S a ki sebét nyitva hagyja, Elvérzik az istenadta". Innen van, hogy dosztojevszkijizmusából elegáns líra lesz, nem összeférhetetlen a trubadúrköltészettel:

Ágyamra dőlök s álmodom
Egy régi, édes álmot:
Boldog, ki tűr és megbocsát,
S ki szenved, százszor áldott!

Mert gondolati lírája is meglehetősen trubadúrízű. Don Juan a másvilágon például minden dalszerűsége mellett sem kaphatna helyet Mozart operájában; túl érzelmes hozzá:

Nélkülem fog nyilni, telni
Kert virága, föld leánya,
S óh, be kinos elviselni,
Nélkülem lesz hervadása!

Gondolkodásának és költészetének legjellegzetesebb, egyszersmind legbájosabb terméke A czigaretről szóló verse:

Czigaret-füst karikája -
Egyik a mást be se várja,
Mintha szólna: nem lehet!...
Rövid álom, rövid élvek!
Elenyészik, füst az élet,
Mint a kicsi czigaret!

Természetes, hogy ez a költő meghalni is csak finoman és mértéktartóan tudott. A sors nagyszerű stílusérzékét mutatja, hogy ifjúi haldoklását egy utolsó és boldogtalan szerelem vonja a Minnesängert megillető halálhoz.

Mint a madár, röppensz be hozzám,
Mint illatos virág, hajolsz rám,
- - - - -
Csupa sugár, fény, semmi árnyék,
Oh hátra van a hosszu nyár még...

Az utolsó percig hű maradt önmagához. Lehet-e előkelőbben könyörögni az életért:

Számlálgatom, találgatom,
Hogy hány hetem vagy hány napom
Van hátra még...
Irgalmas ég,
Esdek, ne légy fukar nagyon.

Reviczkynél elegánsabban csak Kosztolányi haldoklott, és ez a látszólag frivol kijelentés annyit jelent, hogy csak az ő utolsó verseiben találkozik végletesebb kétségbeesés végletesebben arisztokrata modorral. Kosztolányi különben Reviczkynek nem egy hangulatát kapta örökségbe. Természetesen ezeket mélyítette, és láthatárukat tágította, ezzel azonban el is távolodott Reviczky zárt és egyszerű egyéniségétől.

Reviczkynek legnagyobb verse a Magamról, amely az előző verseknél kevésbé jellemző rá, mert - a Vanitatum vanitas másfél századdal későbbi, tudatos változata. Elragadó, ahogyan Kölcsey mélyen férfias, shakespeare-i tragikus hangja Reviczky nőies, századvégi gondolataival keveredik. A "Hát mozogjon vagy álljon" zenéje és gondolatritmusa így tér vissza:

Hát ne fordulj vak hevedben
A világ és rendje ellen...
Ugy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde.

Kölcsey komoran sztoikus befejezése "Sem nem rossz az, sem nem jó, Mind csak hiábavaló" helyett ezek a Reviczky-vers utolsó sorai:

Se gyönyör, se bú tanyája,
Csak magadnak képe, mása.
Ki sóhajtoz, ki mulat.
A világ csak hangulat.

A sírkövére is csak ezt a két sort vésték: "Ki sóhajtoz, ki mulat. A világ csak hangulat". A Fánikákat, ha rokonbánatuk költőjének virágot vittek, ez a dallamos bölcsesség vigasztalta a temetőben. De irodalomtörténetileg is ez a léhaságában is férfias, tömör fogalmazású két sor őrzi leghívebben Reviczky költészetének dallamát és lényegét.

 

Vas István

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Nemzetközi mérkőzés: MTK – Simeringer SC 5:2 (2:1) Nemzetközi mérkőzés: MTK – Simeringer SC 5:2 (2:1)
Hungária-ut. 3000 néző. Bíró: Schuberth M. Ferenc. Meg kell...
Ausztriából kitiltott magyar munkások Ausztriából kitiltott magyar munkások
Ausztriában magyar munkásokat nem akarnak alkalmazni. Elég, ha...
Védjük meg a sajtószabadságot Védjük meg a sajtószabadságot
Már mindenkinek volt egyszer ideje gondolkozni azon mi lenne, ha egy...
38 óra alatt a Holdba rakéta bekapcsolásával 38 óra alatt a Holdba rakéta bekapcsolásával
A rakéta szerkezetének végleges megoldásával a légűrrepülés is...
Svájc búzát, Ausztria rozsot vásárolt Magyarországtól Svájc búzát, Ausztria rozsot vásárolt Magyarországtól
Bud János közélelmezési miniszter a napokban tért vissza Genfből,...
A rétgyalulás A rétgyalulás
Legelőinken és réteinken a vakondtúrásokat elsimítani nem szokás....
Továbbra is zavarosan vall Szálasi Továbbra is zavarosan vall Szálasi
Szálasi bűnpörének mai tárgyalása előtt már a reggeli órákban...
Válogatott csapatunk 40.000 néző előtt értékes győzelmet aratott Stockholmban Válogatott csapatunk 40.000 néző előtt értékes győzelmet aratott...
Svédország – Magyarország 2:3 (1:2) Válogatott labdarúgó...
Anglia új kívánságai Amerikában Anglia új kívánságai Amerikában
A diplomáciai eseményeken kívül vélemény szerint a világpolitika...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98