Dtum
Login with Facebookk
1939 | Június

Jégeső – góleső

Ferencváros - Bocskai 12:3 (7:2)

A Ferencváros mérkőzésre már szépen megteltek a tribünök. Ötezer néző van kint. A Ferencvárosban Lázár a jobbszélső, Magda a jobbfedezet. A Bocskaiban Elek, a jobbhalf a kapus.

Az első percben bent van a Bocskai hálójában Kiszely lövése. A ferencvárosi balösszekötő háromszor is helyezheti, igazgathatja a labdát - nem az olasz hátvédek ellen játszik – senki sem támadja meg és a „bomba” akadálytalanul fúródik a hálóba. (1:0).

Egy lesgólt ér el a Bocskai, de azután megint a Ferencváros „jön”. Kiszely keresztlabdáját Lázár bevágja. (2:0).

Most csodálatosan szép gól következik. Lázár kornerét Magda Sárosi III. elé tálalja, aki hatalmas lövést vág kapura és a labda a kapufák között pattogva csapódik a hálóba. (3:0). Elek a villámgyors lövésre meg sem tudott moccanni! Hét perc alatt három gól!

A Bocskai is veszélyeztet, de Sárosi III. a vonalról fejel ki egy gólba tartó labdát. Kiszely „ügyeskedik”, a kapust is kicsalja, de lövését a kapufáról a visszafelé futó Elek kezébe pattan. Rögtön utána Sárosi beadását bődületes lövéssel küldi Kiszely a hálóba. (4:0).

- Húsz gól lesz! - kiáltja valaki és számítgatni kezd szomszédjával, hogy hány „nullra” kell a Ferencvárosnak győznie és mennyire a Hungáriának, hogy a Ferencváros legyen a bajnok.

A szépen kitermelt „kalkulációt” a Bocskai elrontja: Palotás Háda hasa alatt bekotorja a labdát (4:1).

- Újra elrontott a gólarány! - keseregnek a tribünön, de Sárosi III. éppen úgy, mint első góljánál, megint 25 méterről lő és a labda a kapufát súrolva jut Elek hálójába. (5:1).

Öt perc „gólszünet”. Azután Gyetvai beadását Kiszely négy lépésről gurítja be (6:1), majd Polgár értékesíti a balszélső centerezését. (7:1).

A változatosság kedvéért most a Bocskai lő gólt. Pásztói rúgja be a második debreceni gólt. (7:2). Némi vita támad a gól után, lest reklamál a Ferencváros. Ezzel végződik a félidő.

A szünetben a debreceniek a távollevő Kertest szidják, akinek elküldték a szolgálati helyére a vasúti jegyet, a kapus jelezte, hogy idejében megérkezik a mérkőzésre… Hiába vártak Kertesre…

Fürge Bocskai-támadások vezetik be a második félidőt, de a 7-ik percben Kiszely gólba „csőrözi” a labdát. (8:2).

Polgár komikus gólján derül a közönség. A ferencvárosi középcsatár a félpályáról tör előre, Elek kirohan eléje, Polgár belerúgja a labdát, úgy látszik, vége a helyzetnek, de a labda megint Polgárhoz kerül, és most végre bent táncol a hálóban a „kilencedik” (9:2).

A „gólesővel” egyidőben most jégeső veri a játékosokat és közben Pásztói újra beveszi Háda „várát”. (9:3).

Olyan sűrű a jégesés, hogy alig látni a játékot. Csuromvíz a játékosok dressze és Nádas egy ízben 25 métert csúszik a vizes füvön. Derültség! Pozsgai, a Bocskai középfedezete megsérül. Hatalmas turbánnal a fején jelenik meg újra.

A nehéz pályán lelassul az eddigi gyors játék. A tizedik gólt Sárosi dr. „csak” a 37-ik percben lövi (10:3), de nyomban utána Kiszely is gólt szerez. (11:3). Sőt, Gyetvai eléri a „tucatot” (12:3) és ezzel végződik a játék…

Barna Bélának nem volt nehéz dolga, de mégis közepesen vezette a játékot és többször hibázott. Osztályzata: 3.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nádas nyújtott lábbal ugrik a lövésre lendülő Polgár elé Elek négykézláb fogja el Kiszely lövését Lázár a második gólt rúgja Elek kapujába
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Az 1907/8. évi labdarugóbajnokság. Az 1907/8. évi labdarugóbajnokság.
A MLSz. 1907/8. évi bajnoki mérkőzései véget értek s a...
A kisgazda- és a földmívestársadalom új naptárai A kisgazda- és a földmívestársadalom új naptárai
Az elmult esztendőben páratlan sikert aratott az Uj Barázda Lapkiadó...
Albert belga király, Viktor Emánuel és Mussolini szenzációs beszélgetései Ottó házasságáról Albert belga király, Viktor Emánuel és Mussolini szenzációs...
A New York World szenzációs cikket közöl Ottóról és Zitáról. A cikket...
Grosz és Vörös Grosz és Vörös
Grosz győzelme Vörösön volt a mult heti mezei futó bajnokság egyik...
Népek halála. Népek halála.
Az újabb kor története megdöbbentő példákat tár elénk, miként...
Bemutatók Bemutatók
A vígjátékok egyik legkedveltebb motívuma, hogy egy vagy több...
Hírek az Ujvilágból Hírek az Ujvilágból
Míg az öreg Európát a világháboru szörnyű vihara pusztítja, addig...
Giesswein Sándor előtérben Giesswein Sándor előtérben
Sir George Clerk a vasárnapi napot a fővárostól távol, Csurgón...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98