Dtum
Login with Facebookk
1939 | Május

Ostrom az új útlevelekért, amelyeken nincs feltüntetve a vallás

Érdekes szenzációja van néhány nap óta a főkapitányság útlevélosztályának: belügyminisztériumi rendeletre négy nap óta új útleveleket bocsátanak ki, amelyben két lényeges változás van: az első, hogy a második oldal személyi adatok adatai közül hiányzik a vallási rovat, a második pedig, hogy a következő oldalon kihagyták az utazás célját feltüntető rovatot.

A belügyminisztériumi rendelkezéseknek tulajdonképpen az volt a célja, hogy ezzel Magyarország is kövesse a nyugati államok példáját, amelyeknek útleveleiben ez a két adat nem szerepel. Az utóbbi időben arról beszéltek a fővárosban, hogy több külképviseletnél megnehezítik a vízum kiadatását azoknak a magyar állampolgároknak, akik az útlevél tanúsága szerint nem keresztények.

A magyar kormánynak természetesen nem lehet célja az, hogy a külföldre jutást megnehezítse és ezzel a belügyminisztériumi rendelkezéssel most meg akarják szüntetni ezeket a vizumszerzési nehézségeket. Az új útlevélnek máris óriási sikere van és szinte megostromolják a főkapitányság útlevélosztályát az útlevélkérők.

Sokan vannak, akiknek még le sem járt a régi útlevele, de mégis ki akarják azt cseréltetni. Ennek nincs akadálya, ha a kérelmező az útlevél-kiállítás egyéb követelményeinek megfelel. Az új útlevél kiváltása azonban nem kötelező. Az útlevéltulajdonosok kívánságára a főkapitányság mindaddig meghosszabbítja a régi útleveleket is, amíg teljesen be nem telnek.

Vasárnap olyan hírek terjedtek el Budapesten, hogy bár a vallás megjelölése hiányzik az új útlevelekből, bizonyos jelekkel mégis felismerhetővé teszik az útlevéltulajdonos vallását.
Ez azonban csak szóbeszéd.

Tény az, hogy az útleveléltulajdonos vezetéknevét és a tartózkodási helyét az utóbbi időben nyomtatott nagy betűkkel írják be az útlevélbe, ez azonban csak azért történik, hogy a külföldiek számára idegenhangzású magyar neveket a külföldi hatóságok könnyebben olvashassák.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98