Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
A selyemgubók feldolgozás előtt
Féreg... Ez a szó már maga is megvetést, undort, visszataszító érzést fejez ki a magyar ember fogalomtárában. Valóban, sokan nem tudnak borzongás és idegenkedés nélkül nézni hernyót, kukacot s más hasonló élőlényeket. Lakásban tisztátalanság és betegség, magtárban, kertészetben, gyümölcsösben...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Bőrtáska
Az utóbbi esztendőben, különösen a világszenzációt jelentő tengerentúli gyermekrablók és az ezzel kapcsolatos kegyetlen bűncselekmények és ezt követően a halálbüntetéssel végződő bűnpörök, igen kedvezőtlen színben...
A színfalak mögött mozgó hangszóró dolgozik
A közelmúltban adták át hivatásának Európa legmodernebb színházat, a saarbrückeni „Saarpfalz”-színházat. Minden színháztechnikai berendezéssel fel van szerelve, de figyelembe vették építésénél a rádiótechnika...
A drótnélküli újság
Századunknak kétségtelenül a rádió a legnagyobb csodája. Már régen túlvagyunk azon, hogy csak közvetítsünk vele. A rádió bevonult, mint irányító eszköz, a modern hadászatba is. Hajókat, repülőgépeket irányítanak...
A látható zene
Nem az érzések holmi titokzatos zűrzavaráról, hanem pontosan lemérhető, nagyon is gyakorlati témáról lesz az alábbiakban szó, bár a cím inkább valami költői révületre engedne következtetni. Vegyünk csak szemügyre...
Eszkimóasszony népviseletben
Évszázadok múltak el azóta, hogy az első expedíciók megközelítették a jeges sarkvidéket és a kietlen; zord jégmezőkön rábukkantak az eszkimókra. Hihetetlenül hangzik, pedig tény, hogy ezeknek a különös emberi lényeknek...
A.kutyatarsadalom arisztokráciája, az agár
Ha végignézzük a mellékelt képsorozatot, önkéntelen felvetődik bennünk a kérdés, hogy vajjon szükség van-e erre a sok kutyafajtára és mi idézte elő keletkezésüket. A kérdésre adandó feleletért messze vissza kell...
Anya kisbabájával
„Most pedig hazamegyek és kialszom a bosszúságom.” „Rossz napom van, minden ferdén megy, legjobb, ha hazamegyek és kialszom magam.” Hányszor, hallunk a mindennapi életben ilyen és hasonló...
Cikk-ajánló
A műselyem, az égésipróba A műselyem, az égésipróba
A műselyem ellenzői különösen tűzveszélyes voltát és a mosásakor...
A drótnélküli gyorstelegráfia A drótnélküli gyorstelegráfia
Az elektroncsöves rendszerrel szintén kísérleteztek 1919-ben...
Minden nőt megillet a selyemharisnya Minden nőt megillet a selyemharisnya
Ne tessék megijedni: Ottawaban a tengerentúl mondta egy bíró. Így...
A műselyem, a cellulóz A műselyem, a cellulóz
A műselyem azonban ma még korántsem veszélyezteti a többi textilanyag...
A legszebb és legjobb vadászkutya A legszebb és legjobb vadászkutya
Nagy megtiszteltetetés érte a vasárnapi, lattersalli kutyakiállítást....
Az „üvöltő lakat” elfogja a betörőt Az „üvöltő lakat” elfogja a betörőt
Maholnap már a betörőknek sem lesz irigylésreméltó dolga. Bizonyára...
Léghajón az északi sarkra   2. Léghajón az északi sarkra 2.
Egy amerikai kutató, Stefanson öt telet 1913-tól 19l8-ig töltött két...
A hangkeverés csodái A hangkeverés csodái
Edison egykori találmányától, a fonográftól a mai hanglemezig nem sok...
Grönland
Felfedezték Grönland ismeretlen részét. Mióta Kolombusz Kristóf 1412....
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98