Dtum
Login with Facebookk
1939 | Október

Kedden jelenik meg utoljára a Pesti Napló

Október 31-én, kedden megszűnik Magyarország egyik legrégibb napilapja a 90 éves Pesti Napló, ahol annak idején Kemény Zsigmond, Deák Ferenc és mások írták híres cikkeket, ma is a politikusok legjavának cikkeit közölte. Bethlen István, Zichy János, Ezsterházy Móric, Sigray Antal, Friedrich István, Ekhard Tibor írtak nem egy országos feltűnést keltő vezércikket az utolsó években a Pesti Naplóba, amely most, 90-ik évfolyamának derekán jelenti be olvasóinak, hogy kényszerű okok miatt megjelenését be kell szüntetnie.

A Pesti Napló megszűnésével egyidejűleg megoldódik az Est-konszern és az Athenaeum válsága. Az egykor hatalmas vállalat mai vezetősége az utóbbi időben arra törekedett, hogy lapjait az uralkodó koreszméknek megfelelően átállítsa és megmentse.

Először Lázár Andor nyugalmazott igazságügyiminisztert kérték fel az Est lapok irányítására, ő azonban már néhány nap után visszalépett. Később Gratz Gusztáv nyugalmazott külügyminiszter, a nemzeti szabadelvű párt fővárosi országgyűlési képviselője lett a Pesti Napló felelős és főszerkesztője. Az ő neve lesz a lapon kedden is, amikor a szerkesztőség bejelenti a Pesti Napló megszűnését.

Néhány hónappal ezelőtt, mint ismeretes, különböző adóvisszásságokat állapítottak meg a pénzügyi hatóságok és ezzel egyidejűleg megkezdődött az a bomlási folyamat, amely a vállalat széteséséhez és a Pesti napló megszűnéséhez vezetett.

Hosszas tárgyalások után, amelyek Sztamoray János, a közérdekeltségeket ellenőrző hatóság vezetője irányított, úgy az Athenaeum, mint az Est-lapok igazgatósága lemondott. Új igazgatóságot választottak és ennek névsorából kiderült, hogy a részvények tulajdonképpen a kormány birtokába mentek át.

A vállalat igazgatóságában helyet kapott két kormánypárti képviselő: Sipeki-Balázs Károly és Makkai János is. Makkai egyidejűleg szabadságra ment az Uj Magyarországtól. Előreláthatólag ő lesz az Athenaeum vezérigazgatója. A Magyarország összeolvad a régi Prágai Magyar Hírlapból lett pesti magyar hírlappal és a lap főszerkesztője a felvidéki újságírás egyik vezető egyénisége, Szvatkó Pál lesz. Ezentúl a Magyarország is a kormány politikáját szolgálja.

A konszern harmadik lapja, a Pesti Napló pedig megszűnik. Eredetileg az volt a terv, hogy Gratz Gusztáv protestáns pénzcsoporttal együtt megveszi a lapot, a tárgyalások azonban nem vezettek eredményre s így a vállalat új vezetősége a lap megszüntetését határozta el.

Beszéltünk vasárnap Gratz Gusztávval, aki kijelentette, hogy már néhány héttel ezelőtt, amikor a Peti Napló részvényei a kormány kezébe mentek át, írásban bejelentette a lap irányításáról való lemondását. Összeférhetetlennek tartotta ugyanis, hogy ő, mint ellenzéki szerkesszen. Közölte velünk Gratz azt is, hogy azok a tárgyalások, amelyek a lap megvétele ügyében folytak nem az ő hibájából végződtek eredménytelenül.

Azóta ő már teljesen visszavonult a Pesti Napló ügyeitől, a mai laphoz már semmi köze sincs és a vállalat vezetősége bizonyára csak technikai okokból nem vette le a nevét a lapról annak megszűnése előtt.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Pesti Napló
Szabó Zoltán

Kedves Olvasók!

Ajánlom szíves figyelmükben Cseke Gábor írását és a hozzá tartozó nem mindennapi élményt nyújtó képanyagot. Az esszé korábban megjelent a Páholy rovatban:  Kalandom a Pesti Naplóval címmel, melyet ide kattintva érhetnek el.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98