Dtum
Login with Facebookk
1940 | Július

Augusztus 21- én Marseilleben különbíróság tárgyalja Daladier, Reynaud és társai hűtlenségi bűnügyét

A hazaárulási vádat a minisztertanács határozata alapján a főállamügyész a nemzet életérdekeinek elhanyagolására minősítette, illetve enyhítette. Az első rendű vádlottak : Daladier, Reymond, Mandel, Campinchy, Pierre Cot, Eugene Frot, a másodrendű vádlottak száma 15.

 

Ezek közül Daladier, Campinchy és Mandel titkáraikkal és kilenc politikus hívükkel tudvalevőleg az összeomlás után a Manila fedélzetén Marokkóba menekültek, ahol Marquet belügyminiszter utasítására Mandel Györgyöt, Clemanceau volt kabinetfőnökét, később postaügyi és gyarmatügyi, majd a Raynaud – kormány alatt belügyminisztert Meknes városkában vizsgálati fogságba vetették, a többieknek pedig módot adtak arra, hogy visszatérjenek Franciaországba és bíráik előtt szabadlábon védekezhetnek.


Daladier és barátai Marseillesben szállottak partra és egyik nagy marseillei szállodában utaltak ki szállást számukra.


Azóta hatósági megfigyelés alatt állnak, a kikötővárosban szabadon járhatnak - kelhetnek, a kormány által kinevezett különbíróság jegyzői naponta kihallgatják őket, de letartóztatásukról eddig még nem történt intézkedés.


Reynaud Vichy közvetlen közelében, kis faluban él, már felépült autószerencsétlenség okozta sérüléséből, kijelölt tartózkodási helyét azonban el nem hagyhatja.


Pierre Cot volt légügyi miniszter Angliába szökött, ahol mint hadipilóta teljesít szolgálatot a halálra és lefokozásra ítélt De Gaulle törzskarában. Most jelent meg először hivatalos híradás a flandriai katasztrófa után lemozdított Gamelin volt hadsereg főparancsnok sorsáról; eszerint Gamelin Dordogneban fekvő szőlőbirtokán él, a németektől megszállott területek határsávjától másfél kilométerre és emlékiratain dolgozik, amelyekben igazolni kívánja az utóbbi évek francia katonapolitikáját.


A Petain kormány egyébként pénteken általános elfogató parancsot adott ki mindazon polgári és katonai személyek ellen, akik május 10-e és június 30- ika között elhagyták Franciaország területét és nagyobbrészt Nagybrittanniába menekültek. Végül figyelmet érdemel az a hivatalos jelentés is, hogy szombaton helyreállt a vasúti összeköttetés Páris és a megszállott Franciaország között. Az első vonattal Párisba a posta és távirda elmenekült hivatalnokai és a levélhordók érkeztek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98