Dtum
Login with Facebookk
1940 | Június

Fejenként egy kiló befőzési cukor vásárlását engedélyezik

A cukorfogyasztás országszerte erőteljesen emelkedett.
Az emelkedés forrása a cukor árleszállítása, a mezőgazdasági népesség jobb keresete és a hazatért Felvidék magasabb átlagfogyasztása. Értesülésünk szerint befőzési célra fejenként egy kiló cukor vásárlását fogják engedélyezni.

A jegyrendszer keretében kiosztásra kerülő cukormennyiséget 8500 vagonra becsülik az eddigi adatok alapján, az ipari cukrot nem számítva. Jellemző, hogy a budapesti és vidéki háztartásokban összesen 700 vagon cukor fekszik: ennyit jelentettek be a hivatalos kérdőíveken. A cukor újabb áremeléséről szóló hírek teljesen alaptalannak tekinthetők.

Beavatott helyről úgy értesültünk, hogy Budapesten és környékén
a kávéházak, vendéglők, éttermek cukorfogyasztásával kapcsolatosan bevezetik a cukorjegyet. Az ú. n. Nagy-Budapest területén tehát a kávéházakban és éttermekben rövidesen csak cukorjegy ellenében adnak cukrot, aminek a megadminisztrálása újabb nehéz feladatot ró a hatóságra. Vidéken nem vezetik be a cukorjegyeket vendéglői fogyasztásban.

Minisztériumközi értekezleten tárgyalták a kérdést, hogy a következő cukorkampányban milyen kulcs szerint osszák szét az üzemi cukrot. Az eddigi állapot szerint 25 százalékkal kevesebbet kaptak az üzemek, mint a mult évben. A csökkentést most további 25 %-kal növelik, úgyhogy a jövő kampányban az üzemek, amelyeknek a működéséhez cukorra van szükség, az előző évi mennyiségnek nem a 75, hanem csak az 50 százalékát kapják meg.

Egyébként a fogyasztást befolyásolja némileg az a körülmény is, hogy vidéken orvosi bizonyítvány alapján a budapesti cukor fejadagot engedélyezi a hatóság és ezt a lehetőséget kb. ötször annyian vették igénybe, mint amennyire számítottak.

Megnagyobbodott cukorrépa termőterületeinken a mult évi 50.000 mázsával szemben 60.000 mázsás termést várnak a szakemberek. A cukorfogyasztás évi fejadagja 1939-ben kilenc és fél kg volt, ami idén valószínűleg emelkedni fog.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98