Dtum
Login with Facebookk
1940 | Március

A hangszóróautó

- Istenem, de jó volna egy kis muzsika! Sokszor halljuk ezt a felkiáltást, ha a hosszú vasárnapi túra után leülünk a turistavendéglő terraszán a magunkkal hozott ebédhez. A kilátás gyönyörű, étvágy sem hiányzik az ebédhez, még jó borról is gondoskodik a vendéglős, de zene, az nincs, ha ugyan nem nevezzük a többé-kevésbé rekedthangú turisták danázását.

Az ember végül is megnyugszik, belátja, hogy a csöpp vendéglői üzem még vasárnapra sem szerződtethet zenekart a vendégek szórakoztatására s nagyon megelégedettek vagyunk, ha valamelyik kirándulónál véletlenül van egy táskagramofón és a lemezek még nem túlságosan elhasználtak.

Ez volt még a közelmúltban a helyzet, de ezen is segített a modern technika - nem ugyan nálunk, hanem boldogabb és főleg gazdagabb nyugati szomszédainknál, ahol már nagyon gyakori eset, hogy ebédidőben megjelenik a túristavendéglő előtt a hangszóróautó és rögtönzött, de egészen kiváló hanglemezes koncerttel szolgál.

Sokkal fontosabb szerepe is van ennél ennek a modern és gyakorlati intézménynek. Elismerjük, hogy ez a szórakoztatás is fontos feladat, hiszen a heti munkában kifáradt dolgozókat üdíti fel, de még ennél is nagyobb és hasznosabb feladatot old meg az autó a nemzeti, tudományos vagy egészségügyi propaganda terén, ahol eddig - természetesen a rádión kívül – csak a plakátok és a sajtó szolgálta ezt a célt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98