Dtum
Login with Facebookk
1941 | Augusztus

Befejezéshez érkezett az érdi parcellázás útjai és közművei körül kitört háborúság

Érdeklődést keltett gazdasági körökben is az a közigazgatási jellegű híradás, hogy a belügyi kormány Érd községet a városrendezési törvény hatálya alá vonta. A kormány rendelkezése azért keltett nagyobb figyelmet, mert az a befejezését jelenti az érdi parcellázás körül megindult, éveken át tartott háborúskodásnak.

A hosszú, bonyolult vita a nyilvánosság előtt zajlott le: egy pénzügyi és telekérdekeltség kb. 3000 holdat parcellázott Érd határában.
Többezer kisember vásárolta meg a parcellákat. A harc a közművek körül tört ki. A parcellavásárlók az eladótól követelték az utak és a csatornázás megépítését, amivel szemben a parcellázást finanszírozó nagybank és a lebonyolításban résztvett szövetkezet élesen szembefordultak, azzal, hogy közművek, utak létesítésére nem is vállaltak kötelezettséget.

Az ügy, mint ismeretes, a bíróságokat is foglalkoztatta.

A bírói fórum előtt még élesebb lett a harc. Egyes telekvásárlók valósággal szenvedélyesen küzdöttek a törvény előtt. Az igazságszolgáltatás természetesen megfelelő keretek közé szorította a jogvitát, annál is inkább, mert valóban csak annak a jogkérdésnek az eldöntéséről volt szó, hogy a megkötött szerződések értelmében a parcellázó pénzintézetet terheli-e a terület utakkal való ellátásának, víztelenítésének, közművekkel való beépítésének az igen tekintélyes költsége vagy pedig a parcellák vevőit.

Döntenie kellett a bíróságnak arról,
hogy a prospektusok, parcellázási térképek és szóbeli ígéretek kiegészítő részét alkotják-e a parcellázási szerződésnek.

Magától értetődik, hogy sem az előkelő budapesti pénzintézetet,
sem az ügyben szerepelt érdektársait nem vezette más szándék, mint a parcellázási üzlet lebonyolítása. Amikor azonban ilyen fontos pont körül jogvitára került a sor, a bíróságnak a tisztánlátás és a tárgyilagos ítélkezés érdekében ki kellett rekesztenie minden olyan hangulati szempontot, amely a kisemberek és a nagybank szembeállításának kiélezésével, vagy hasonló más, inkább érzelmi, mint konkrét jogi szempont bevetésével homályosította volna el a kérdés lényegét.

Az utak, csatornák megépítésére indított próbaperekben
először a járásbíróság, majd a közelmultban a budapesti törvényszék, mint fellebbezési bíróság hozott ítéletet. A bíróság arra kötelezte a pénzintézetet az egyik próbaperben, hogy a parcellatulajdonos felperes telkének víztelenítésére alkalmas csapadék és talajvizet levezető vízműveket létesítsenek, továbbá, hogy Érdgyörgyligeten gyalog- és járműközlekedésre az év bármelyik szakában alkalmas utakat készíttessenek.

Az érdekes ítélet hangoztatja, hogy a házhelyparcellázás fogalmából következik,
hogy mindazon, az összes vevők céljait szolgáló teljesítményeket is, amelyek a telek rendszeres lakóhely használatához feltétlenül szükségesek, rendszerint az eladóknak kell elkészíttetniök. „Más a helyzet – mondja a bíróság a megokolásban –, ha az eladó ezt a kötelezettséget szerződésszerű megállapodással a vevőkre áthárította. A parcellázási szerződésből nem állapítható meg, hogy a felperes parcellavevő ezt a kötelezettséget magára vállalta volna.”

Rátér a bíróság a parcellázással kapcsolatban terjesztett nyomtatványokra is.

A bíróság szerint a bírói gyakorlaton alapuló, állandó jogszabály, hogy a parcellázás lebonyolítói által kibocsátott, a vevőkkel közölt nyomtatványokban foglalt parcellázási terv és feltételek az egyes vevőkkel kötött adásvételi szerződéseknek kiegészítő részét képezik. Egyenként foglalkozik a törvényszék ítélete a kihallgatott tanuk vallomásaival. Ezekből kitűnik, hogy a parcellavevőkhöz juttatott nyomtatvány szövegében, de szóbeli ígéret formájában is főutak kiképzését, elektromos hálózatot, strandfürdő elkészítését is megígérték.

Egyébként megvizsgálta a bíróság,
hogy a parcellázási megbízottak kinek az utasítására ígérték meg a közművek létesítését. Kitünt, a bírói ítélet megokolása szerint, hogy a parcellázási megbízottak az eladók kifejezett utasítására ígérték meg a közművek létesítését. Részletesen kiterjeszkedik az ítélet Czeglédi Endre kir. törvényszéki szakértő szakvéleményére is. A szakértő megállapítása szerint a talajvíz levezetése csak egész Györgyligeten keresztülviendő rendezés lehet, mert egyes telekre a vízlevezetést rendezni nem lehet.

A bíróság ezután ezeket mondja:

„A közigazgatási hatóság hivatott elsősorban annak az elbírálására, hogy a parcellázók által milyen mérvű költségeket jelentő utak és vízlevezető berendezések lesznek szükségesek a felperes jogos igényének rendezésénél. Alperesek ezeket létesíteni kötelesek, tekintet nélkül arra, hogy ezek létesítésére mily összeg lesz szükséges.” Megvizsgálta a bíróság mindezeket a körülményeket és arra a megállapításra jutott, hogy felperesnek a parcellája talajvizessége miatt jelenlegi állapotában állandó letelepülésre veszélyessége miatt alkalmatlan. Vitéz Zsakó Gyula dr. királyi törvényszéki tanácselnök elnöklésével hozta meg a törvényszék ezt az ítéletet, amelynek aktualitást ad Érdnek a városrendezési törvény hatálya alá történt bevonása.

A belügyi kormány ilyen irányú rendelkezése következtében
ugyanis most már sem Érden, sem a hozzátartozó parcellavárosban nem késlekedhetik tovább az utak és közművek törvényszerű megépítése. A városrendezési törvény, mint ismeretes, szigorú rendelkezéseket tartalmaz ebben az értelemben. Az illetékes miniszteriális hatóságok ennek a tényállásnak az ismeretében kívánják végső befejezéshez juttatni az érdi parcellázás évek óta húzódó ügyét.

A kérdés közeli lezárását igazolja az is,
hogy kiegyezéses kártalanítási tárgyalás kezdődött az egyes parcella-vevőkkel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98