Dtum
Login with Facebookk
1941 | Február

A ,,rokokó” és ,,altwien áttervezéséből alakul az uj női hajviselet

Erős küzdelem a Vigadóban a ,,Budapest –Berlin városközi” – fodrászversenyen

Nagyszámu közönség előtt kezdődött meg vasárnap délután a pesti Vigadó nagytermében a Nemzetközi Fodrászverseny, amely többek között azt a kérdést is eldönti egy esztendőre, hogy milyen lesz a női frizura –divat?

A versenyre külföldről is sokan érkeztek: Jugoszláviából nagy versenyző és érdeklődő csoport jött. A legtöbb külföldi szakvendég Németország különböző nagyvárosaiból. Berlinből, Bécsből vesz részt a ,,fejeken” lefolyó küzdelemben. Itt van a három, leghíresebb, többszörösen bajnok német fodrász: Anton Kaliup, Nisswant és Janke: ők hárman alkotják a német csapatot, amely a magyar együttessel felveszi a küzdelmet.

Az ,,interurbán” fodrászversenyen legfőbb produkcióképpen a női vasondolás és a modern paróka –frizura készítése szerepel. Egyik csapat vasárnap, a másik hétfőn este mutatja be tudását s végül a zsűri pontozása alapján dől el Budapest tud-e jobban , avagy Berlin”… Itt vannak a német fodrászipartestület vezető emberei is. Ketten közülük katonai szolgálatot teljesítenek, egyik a lengyel főkormányzóságból, másik a Maginot – vonalból jött.
szabadságengedéllyel a budapesti versenyre.

A kétnapos, nemzetközi versenyen dől el az egyéni bajnokság is, amelynek hősei voltaképpen fodrász- pentatlonba csillogtatják tudásukat: a legjobbnak, aki a ,,tökéletes fodrász” címét
elnyeri, öt versenyágban kell elsőnek lennie. A fodrász-öttusa részei: ’.1 férfi hajvágás: 2. női vas –ondolálás 3. Női víz-ondolálás: 4. női paróka – fésülés 5. portrén megadott történelmi, női hajviseletek modern frizurává való átkomponálása.

A versenyszámok közül ezuttal teljesen kihagyták a máskor oly mulatságos borotválkozási versenyt, amelynél a nézők mindig aggódnak kissé a modell életéért,. Ugylátszik, a 27 másodperces borotválási világrekord megdöntése reménytelen kísérletezés volna. A férfi- számok közül kettőt vettek fel. a hajvágást, valamint a férfihaj hullámosítását.

Talán kortünetnek is érdekes, hogy a fodrászat egyébként is a biedermeir és a rokokó divatkorszakába nyúl vissza hajviseletért, ezekben a vérzivataros időkben…
A hölgyvilágot – s ez a nézőtér érdeklődésén is meglátszik, - természetesen az a kérdés igazgatja legjobban, hogy: Milyen lesz az uj, női hajviselet?

A legelsőrangu bel- és külföldi mesterek közlése szerint, forradalmi ujítás egyelőre nem várható, hanem a meglévő formákhoz hoznak uj vonalakat és esztétikai részlet- ujitásokat.

A női fizura lényege a következő: hátulról felfelé fésült: elől a homlokban: gyűrűk, csigák, ugynevezett ,,vuklik”s egyébként a haj, minél művésziebb komponálással, fel van rakva ,,a fejtetőre.

Az uj hajviselet voltaképpen a ,, rokokó”- nak és az,,altwien”- nek modern átkomponálását jelenti.
A német birodalomban a háboru, a női ruhadivatot: szabásban, vállpontokban ,,militarizálta” ugyan, de- ehhez a kemény viselethez leheletfinomra stilizált, történelmi hajkompozíciókat hordanak a nők.
A Vigadóban folyó nemzetközi versenyen nagy érdeklődés kíséri a harmadik tanoncévüket szolgáló, s közvetlenül a felszabadulás előtt álló tanoncok ifjusági versenyét.
A fiúk és lányok nyolcvan- százfőnyi csapatversenyekben serénykednek, a zsűri szerint rendkívül sok köztük a tehetséges.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98