Dtum
Login with Facebookk
1941 | Május

A Szovjet-Unió és Amerika esetleges hadbalépése

Szófia, május 11.
(NST) Genov, közismert bolgár ujságiró az Utro hasábjain az Egyesült Államok magatartásával kapcsolatban rámutat arra, hogy  Amerika már gyakorlatban hadban áll a tengelyhatalmakkal.


Ha azonban Németország és az Egyesült Államok között valóban kitör a háboru, az azonnal hadbaszólitja Olaszországot és Japánt is. Tokióban nagyon jól tudják, hogy
Roosevelt először Németországot, azután pedig Japánt akarja megsemmisiteni.


Az Egyesült Államok magatartásától függ tehát, hogy ebből a háboruból világháboru lesz-e vagy sem, mivel a Szovjetuniót is nagymértékben érintené ez a háboru, távolkeleti érdekei miatt.


Szovjetoroszország nem hiányozhatik a világproblémák megoldásánál s éppen ezért vette magára az államvezetés felelősségét Sztalin ebben a sorsdöntő órában. A kormányváltozástól az eddigi orosz külpolitikának nem megváltozását, hanem fokozódását lehet várni, s ezt a külpoltikát elsősorban a német-orosz és a japán-orosz egyezmény jellemzi.

 

A cikkiró végül rámutat arra, hogy a Szovjetunió megszakitotta a diplomáciai kapcsolatokat az egykori Jugoszláviával, Belgiummal és Norvégiával s ez a tény a legvilágosabban mutatja merre halad az orosz külpolitika.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Sztálin Roosevelt
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98