Dtum
Login with Facebookk
1941 | November

Moszkva válságos helyzetéről

Helsinki, november 23.
(NST) A moszkvai rádió jelentése szerinte a város helyzete válságos. Az ellenség ujabb páncélos erőket vetett harcba, támadásainak célja a még szabad utak és összeköttetési vonalak kézrekeritése. A harc tovább folyik. A moszkvai rádió jelentése szerint a moszkvai szakaszon az ellenség ugyancsak ujabb tankokat és gyalogos kötelékeket helyezett el. Az ellenség néhány falut elfoglalt s ennek következtében a szovjet csapatok valamivel hátrább alakitottak arcvonalat. A jelentésből megállapitható, hogy a Moszkva elleni bekeritő mozdulatok további eredményekre vezettek.

Helsinki, november 23.
(NST) A Moszkva körüli helyzet arra inditotta a szovjetkormányt, hogy ujabb felhivásokkal forduljon a lakossághoz. A felhivások ujból felszólitják mindenekelőtt Moszkva lakosságát, hogy az ellenséggel szemben erőteljes ellenállást tanusitson. A Pravda egyik cikkének címe: „Bátran kell megvédelmeznünk otthonunkat, Moszkva városát.” A cikk az eddigi harcok ismertetése után megállapitja, hogy Moszkva igen nagy veszélybe került. A Pravda ezután igy ir:
Gyönyörű fővárosunkat és szent városunkat meg kell védenünk. Olyan csapást kell mérnünk az ellenségre, hogy hazánk földjét kénytelen legyen elhagyni. Az ellenséget meg kell semmisitenünk. Moszkva nyugodtan és szigoru fegyelmezettségben végezze teendőit. Meg kell akadályoznunk azt, hogy az ellenség a téli hónapokban Moszkvában melegedjen és fedezze szükségleteit. Egy percig sem hagyhatjuk őt nyugdtan. Nem engedhetjük, hogy a város belső részeibe nyomuljon.

Helsinki, november 23.

(NST) A moszkvai hirszolgálat a katonai helyzet ismertetése kapcsán közli, hogy a Moszkvától dél-keletre kialakult harc óriási méreteket öltött és a világtörténelem legnagyobb csatájának nevezhető. A harci helyzet részleteiről a moszkvai hirszolgálat nem közöl adatokat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98