Dtum
Login with Facebookk
1942 | Április

A birodalmi gyűlés teljhatalmat szavaz meg Hitlernek

Berlin, áprilia 26.

A Führernek hosszantartó tapssal és éljenzéssel fogadott beszéde után Göring birodalmi tábornagy, a birodalmi gyűlés elnöke emelkedett szólásra. Hangsulyozta, hogy a német birodalmi gyűlés egybehivása történelmi jelentőségü. Mindenkor egy korszak lezártával, vagy egy uj korszak kezdetén ad a birodalmi gyűlésen a Führer részletes beszámolót.


Most már megállapithatjuk, hogy az elmult tél nagyon nehéz volt a német nép számára - mondotta -, de még nehezebb katonáinknak. A legnehezebb napokban is bizott azonban az egész német nép a Führer lángelméjében és vaserejében. Az otthon és a front katonai hősi erőfeszitéseiért megkapták most a Führer legszebb elismerését és háláját. Sohasem volt az otthon és a front bizalma a Führer iránt nagyobb, mint ma.


Most már elmondhatom: ha ma szilárdan áll a keleti front és rövidesen megkezdődhetik ott az offenziva, ez elsősorban a Führer minden akadályt legyőző vasakaratának köszönhető. A sulyos veszély elmultával ma már elmondhatom, hogy napról-napra ujabb hallhatatlan erőt kellett kifejteni az ujra és ujra óriási tömegekben betörő ellenséggel és az elemek kegyetlenségével szemben és amikor már–már ugy látszott, hogy a szörnyű téllel nem lehet megküzdeni, a Führer mindig megtalálta a kiutat, kisugározta magából azt az erőt, amely azután minden embert képessé tett a legnagyobb erőfeszitésekre. Amit a Führer ezen a télen teljesiteni tudott, ez csak az ő akarataerejével, zsenialitásával lehetséges. A német nép tisztában van ezzel és ezért érzi azt a kötelességét, hogy minden erejével segitsen a Führernek nehéz munkájában.


Kétségtelen, hogy Führernek a jelenlegi háboru idején, amikor a német nép létéért vagy nemlétéért harcol, rendelkeznie kell az általa igénybevett joggal, hogy mindent megtehessen, ami a győzelem kivivásához szükséges, vagy pedig ahhoz hozzájárul. A Führernek ezért, anélkül, hogy a fennálló jogi előirásokhoz kötve lenne, mint a nemzet vezérének, a véderő legfelső parancsnokának, a kormány fejének és a végrehajtó hatalom legfelsőbb vezetőjének, az igazságügy legfelsőbb urának és a párt vezérének minden időben módjában kell állnia, hogy szükség esetén minden németet, akár magasrangu tisztviselő vagy biró, vezető vagy alárendelt párttisztviselő, munkás vagy alkalmazott, az összes általa megfelelőnek itélt eszközzel kötelességeinek teljesitésére kényszerithessen.


A kötelességek megszegése esetén lelkiismeretes vizsgálat után tekintet nélkül az ugynevezett jól megérdemelt jogokra, az őt megillető büntetésben részesitse és az előirt eljárások alkalmazása nélkül hivatalából, állásából elbocsáthassa s rangjától megfoszthassa. Kérem önöket, a német nép képviselőit, a német nemzet hivatott kiküldötteit helyükről való felemelkedéssel nyomatékosan ismerjék el a Führernek ezt a jogát.


A birodalmi gyűlés képviselői ezután felállással egyhangulag megszavazták a Führernek adandó teljhatalmat. A birodalmi gyűlés elnöke megállapitotta, hogy Führer egyhangulag teljhatalmat kapott a német néptől, majd annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a német nép küzdelme teljes győzelemre vezet. Végül háromszoros „Heil! Sieg! Heil”-t kiáltott a Führerre, a Birodalom legfőbb hadurára.


Percekig visszhangzott a birodalmi gyűlés terme a Sieg! Heil! kiáltásoktól, majd a német nemzeti dalok eléneklésével befejeződött a birodalmi gyűlés történelmi ülése.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Hitler 1943-ban, 53. születésnapján Göring
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98