Dtum
Login with Facebookk
1942 | December

Darlan és Giraud

Amszterdam, december 27.

(Német Távirati Iroda.)

A francia kétkulacsos politika képviselője
Az összeomlás után Pétain marsall nemcsak közös politikai nézeteik, hanem Darlan angolellenes felfogása miatt bizott egyre nagyobb hatáskört Darlanra. Mint helyettes miniszterelnök, „külügyminiszter, belügyminiszter, hadügyminiszter, tengerészetügyiminiszter Darlan 1940. junius 16-tól 1942. április 14-ig Pétain marsall után, a legnagyobb politikai és katonai hatalmat jelentette Franciaországban. Ezt a hatalmát különösen fokozta a francia-német fegyverszüneti szerződésnek ama pontja, amely meghagyta Franciaország birtokában a hadiflottát.


Mint a flotta főparancsnoka, Darlannak az volt az elgondolása, hogy a flotta birtokában sok mindent visszanyerhet Franiaország számára, amit a katonai vereség következtében elveszitett. Mint tengerész felmérte a tengeri hatalom szivósságát és jelentőségét, ügyelt az Egyesült Államokkal való kapcsolatok ápolására is. Weygand tábornok az ő beleegyezésével kötötte meg a casablancai USA főkonzullal az ugynevezett Murphy-egyezményt, amely lehetővé tette az afrikai angolszász partraszállás előkészitő munkáját.

 

Darlan elment a Führerhet Berchtesgadenba, de ugyanakkor meghallgatta Roosevelt vichy-i nagykövetének, Leahy admirálisnak tanácsait is. Ezt a politikát nevezték el az „attentisme”, a várakozás politikájának. Jellemző volt az egyhelybentopogás, a minden irányban való passzivitás, az alakoskodás, a döntő elhatározások kerülgetése és mindenekelőtt a hatalmi erőviszonyok állandó és éber figyelése.


Ezt a nyaktörő játékot mégsem fejezhette be, mert éppen akkor, amidőn ujabb, merész elképzelésű játékba fogott, egyik politikai ellenfelének golyója megakadályozta, hogy ezt a mutatványát befejezze.


Franciaország egyik legzavarosabb és legtragikusabb korszakának tipikus képviselője szállt vele sirba, amelybe magával rántotta politikájának titkát is. Halálában éppen olyan talány marad, amilyen életében volt. A Darlan-rejtély megoldása most már végleg a háboru utáni időre marad.

Giraudt választották meg Darlan utódává

Mint a brit hirszolgálati iroda jelenti, Elsenhower tábornok Darlan meggyilkolásának hirére visszatért főhadiszállására az arcvonalról, ahol a karácsonyi ünnepeket el akarta tölteni. Nogues és Boisson utban vannak Algir felé, hogy ott „a francia birodalmi tanács” ülésén részt vegyenek. A „tanács” megválasztja Darlan utódját.


Mint Newyorkból közlik, a Newyork Times washingtoni jelentése szerint Darlan meggyilkolása semmiképpen sem érinti az Észak-Afrikában kötött politikai egyezményeket. Ezzel szemben kérdéses, hogy kivel kell most tárgyalniok és észak-afrikai amerikai haderőknek. Ebben a tekintetben Eisenhower tábornoknak teljes a mozgási szabadsága.

 

A Newyork Times szerint valószinű, hogy az Egyesült Államok északfrikai politikai erőfeszitései Darlan meggyilkolása következtében igen bonyolultakká válnak, mindenesetre azonban alapos ok van annak feltételezésére, hogy Darlan utódjául Giraud tábornokot jelölték ki.


Mint az angol hirszolgálati iroda Francia-Észak– Afrikából jelenti, „a francia birodalmi tanács” egyhangulag Giraudot választotta meg Darlan utódjává. A jövőben tehát Giraud fogja betölteni az északafrikai főbiztos teendőit.


De Gaulle Amerikába utazik
Lisszabon, december 27.
(Stefani.) Londoni jelentés szerint alig néhány órával Darlan meggyilkolása után angol hivatalos körök közölték, hogy De Gaulle rövidesen az Egyesült Államokba utazik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Darlan tengernagy Henri Giraud
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98