- Bemutatok egy új vendéget, aki most jött a trópusokról és öt évet töltött az őserdő bennszülöttei között! - kiáltja a háziasszony és az egész társaság érdeklődve fordul a jövevény felé. Szikár, napbarnított, éles arcélű férfit látunk, aki könnyed főhajtással mutatkozik be. - Mit csinált az őserdőben? - kérdezi tőle egy kíváncsi asszonyka. - Orvos vagyok, tehát gyógyítottam, - hangzik a válasz. - Jaj, de érdekes élet lehetett! - lelkendezik a hölgy, - meséljen arról a különös világról! Én mindig vágyódtam a trópusokra! Isteni lehet ott élni, a csodálatos szépségű erdőben, ahol milliónyi tarka madár repked, - kolibrik, amelyeknek tollát mi csak kalapdísznek ismerjük, - s ahol az orchideák vadon nyílnak...

Az orvos mosolyogva hallgatja a lelkendezést, de aztán csendesen közbeszól: - Igen, csodálatosan, szépek azok a széles, csalogató pázsitos tisztások. Hatalmas fák árnyékolják be, gyönyörű buja virágok tarkítják, és színes pillangók, szitakötők rajzanak közöttük, a lomb között pedig a legszebb madarak csicseregnek. De látja, asszonyom, a bennszülöttek, akik jól ismerik a saját világukat, irtózattal fordulnak el ezektől a paradicsomi helyektől! - Miért ? - kérdezi az egész társaság megdöbbenve. - Bizonyára valami buta babona ennek az irtózásnak az alapja! - teszi hozzá egy „mindentudó”, - alkalmasint azt hiszik, hogy ördögök laknak ott, vagy hogy a „szellemek” választották maguknak lakóhelyül az ilyen földi Édent!

Ahol a szunyog a halál szállásmestere

- Sok Afrikát-járt fehér ember fizetett rá az életével arra, hogy hasonlóképpen gondolkozott! - feleli az orvos és szemét elfátyolozzák a szomorú emlékek. - A bennszülöttek csakugyan hisznek az ördögökben és a szellemekben, egész életüket ez a hit irányítja. De amikor elkerülik a trópusvilág legszebb, legcsábítóbb vidékeit, akkor nem a babonás hitük hajtja őket, hanem a hagyományos tapasztalat, ők tudják, hogy ebben a Paradicsomkertben a halál tanyázik...  - A halál...? - rémüldözik a társaság. – Hogyan? Miért? Milyen formában?

- Szunyogok és legyek formájában, - mondja az orvos nagyon komolyan. – Ezek a rovarok terjesztik a trópusok legszörnyűbb betegségeit: az álomkort és a maláriát. A betegségek főfészke egy mesebelien szép tájék, amelyet úgy hívnak: „A boldog álmok erdeje….” - Milyen költői, gyönyörű név! Elképzelem, hogy ha ezt a csábos elnevezést hallom, nem tudok annak ellenállni, hogy odamenjek! - áradozik a kicsi asszony. - A legtöbb fantaszta és poétikus lélek így jár, - bólint a doktor, - aztán ott pusztul el nyomorultul, a magas, bólogató elefántfüvek smaragdszín koporsójában, az édes datolyapálmák tövében, a kábítóan illatozó orchideák színpompája között, a frissen csobogó patak partján.

- Hát akkor miért hívják „boldog álmok erdejének” ezt a helyet? - Azért, mert a betegség utolsó fázisában boldog álmok vigasztalják a halálba menőt. A hasis-révület, az ópium ad ehhez hasonló álmokat. De a boldog álom: a halál kapuja. Aki itt álmodik, az nem ébred fel többé! - Tudja mit, doktor úr, én nem is találom olyan elrettentő végnek ezt a betegséget! - szólal meg a háziasszony, - lehet szebb halált elképzelni, mint azt, hogy az ember egyszerűen elalszik, gyönyörű álmot lát és ezzel vége! - Hohó! Csakhogy nem egyszerűen ennyiből áll ám az álomkór betegsége! Ha így lenne: alighanem mindenki ezt a módját választaná a jobblétre-szenderülésnek és az összes öngyilkos-jelöltek megrohannák a Cook-irodákat, hogy társasutazásokat rendezzen velük Afrikába, a „Boldog Álmok Erdejébe”!

- Hahaha! - nevet a mérnök. - szinte látom a reklámokat:
OLCSÓ ÉS GYÖNYÖRTELJES UTAZÁS A TULVILÁGRA!
TELJES KOMFORT, KITŰNŐ ELLÁTÁS!
BOLDOG ÁLMOKAT, IDEÁLIS HALÁLT BIZTOSIT PAUSÁL ÁRON A COOK-IRODA!
- Ne vicceljünk! - mérgelődik az ősz tanácsos, akinek nincs humorérzéke - komoly dolog ez! Magyarázza meg kedves doktor, mi is tulajdonképpen az az álomkor?

Az álom: a halál mostohatestvére

- A csecselégy terjeszti ezt a különös fertőző betegséget, amely hónapokig, sőt évekig elhúzódhatik. Első tünete, hogy a bőrön gyulladásos duzzanatok lépnek fel, magas láz kíséretében. Megduzzadnak a nyirokcsomók és a lép is. A kimerítő, lázas időszak hónapokig tart, aztán fellép a teljes levertség, részvétlenség, az apatikus közöny, a letargia, az aluszékonyság. A beteg járása bizonytalan, támolygó, ajka, nyelve reszket, testhőmérséklete csökken, érverése gyérül. Végül teljesen kimerül a szerencsétlen ember, folytonosan alszik. Eleinte még felébreszthető, de később öntudatlan marad és hetekig, esetleg hónapokig tartó kómába esik, nem is táplálkozik. Többnyire éhhalállal pusztul el végül, ha ugyan nem végez már előbb vele a vérmérgezés, ami úgy keletkezik, hogy a folytonos fekvéstől kisebesedik a teste és ezek a sebek elpiszkolódnak, általános szepszist okoznak.

- Borzalmas! Iszonyú! - riadozik a társaság és most már senki sem látja csábítónak a „Boldog Álmok Erdejét”. - A legborzasztóbb az, hogy az álomkór óriási tömegeket puszilt el, - folytatja az orvos. - A század elején, 1905 táján egyedül Angol Keletafrikában 30.000 halottja volt az álomkórnak. A német gyarmatok közül a kis Ugandában 20.000, Kamerunban pedig 12.000 ember pusztult el ebben a betegségben. - És nincs ennek a betegségnek ellenszere: - Most már van, hála Istennek. Robert Koch vezetésével egy német kutató-expedició tanulmányozta az álomkór jelenségeit és Koch volt az, aki az „atoxyl” - egy arzén-készítmény - befecskendezésével az első sikereket elérte. Azóta már újabb orvosságokat is talált a német gyógyszeripar. Elsősorban a „germanin”-t, amelyet „Bayer 205” néven is ismernek. Ennek a segítségével igen nagy mértékben csökkent az álomkór halálos pusztítása. A szer még megelőzés céljára is kitűnőnek bizonyult.

- Képzelem, milyen nehezen lehet a vad bennszülötteket arra rávenni, hogy a gyógyszert használják! - jegyzi meg a tanácsos. - Téved kérem! - rázza a fejét az orvos, - inkább azt mondhatom, hogy főleg gyógyító tudásunknak köszönhetjük mi fehér orvosok, hogy a bennszülöttek megbarátkoztak velünk. Sőt, valósággal istenítenek bennünket, amiért ki tudjuk őket ebből a betegségből gyógyítani, amely eddig menthetetlenül elpusztította őket! Nagyon hálásak ezért és megható tanujeleit adják hálájuknak ! Nem egyszer az életét mentette meg egy-egy fehér orvosnak a bennszülött páciens!