Dtum
Login with Facebookk
1942 | Március

Tizenhatféle mütalp bemutatója

Vasárnap délelőtt érdekes és korszerü bemutatót rendeztek a pesti feltalálók…
Ezuttal nem a perpetuum mobile, vagy az aranycsinálás titkainak megoldását mutatták be a szakemberek és érdeklődők csoportjának, hanem napjaink egyik legégetőbb problémájára: a cipőtalpkérdésre igyekeztek különféle kisérletekkel választ adni. Nem kevesebb, mint tizenhatféle mütalp került bemutatásra.

A legnagyobb érdeklődést egy miskolci cipészmester találmánya: a gyökértalp váltotta ki.

Ez a mütalp speciális fagyökerekből készül s állitólag hajlékonyabb és rugalmasabb mindenmás faanyagból készült talpnál. Érdekessége, hogy aránylag kevés ragasztóanyaggal készül s egy bizonyos vegyi oldattal preparálva majdnem teljesen vizhatlanná tehető.

A különféle fatalp-kisérletek között szerepel egy rendkivül egyszerü és ötletes szerkezetü fa-póttalp.
Ezt a gőzben hajlitott, apró pántokkal összekapcsolt talpat és sarkat bárki sajátkezüleg rászerelheti bőrtalpu cipőjére. A vastag, de hajlékony „segédeszköz” megvédi a cipő eredeti talpát, távol tartja tőle a nedvességet, amellett könnyü és ruganyos járást biztosit. Hazsnálat után ugyanolyan egyszerüen egy-két mozdulattal „leszerelhető”.

Ezen a bemutatón, mint eddig ismeretlen kisérleti anyag, váratlanul felbukkant a cement is.
Egy ujfajta cementezett talpat is láttunk. A jólismert mozaik-bőrtalpak mintájára készül, apró bőrhulladékokból, azzal a különbséggel, hogy a kötőanyag speciálisan kevert cementből van. Ezek után alighanem nincs messze az idő, amikor – vasbeton cipőben fogunk járni…

Az aluminiumtalpaknak, amelyek állitólag jól beváltak a használatban,
egy tökéletesitett formája is bemutatásra került. Ezt parafahulladékkal szegélyezték. Ugyanis a fémtalp csuszóssága a járást bizonytalanná teszi: ezt a hibát kiküszöböli az uj találmány.

Több más kisérlet között a lentalp is érdeklődést keltett.

Előnye, hogy viselőjének a bőrtalp maradéktalan illuzióját nyujtja. Rendkivül rugalmas, csak vizhatlansága bizonytalan, bár különféle vizmentesitő módszerekkel preparálták. Mindamellett nyári cipőkre és sportcélokra alkalmas lehet.

A mütalpbemutatón számos érdeklődő jelent meg, különösen szakmai részről.
Csak az a kérdés, hogy a most megalakult Lábbeli Központ a sokféle mütalpkisérlet közül melyiket találja megfelelőnek és a szélesebb tömegek részére is használhatónak.


Szükség esetén a nem bőrtalpu lábbelikészleteket is zár alá vehetik a fővárosban


A közellátásügyi miniszter – mint ismeretes – legutóbb kiadott rendeletében
a cipőgazdálkodás terén az eddiginél szigorubb takarékossági szabályokat léptetett életbe. A polgármester a közellátásügyi miniszter rendelete alapján közli a közönséggel, az érdekelt iparosokkal és kereskedőkkel, hogy a talpbőrkereskedők ezentul – sulyra való tekintet nélkül – csak a miniszteri rendeletben megállapitott nagyságu és alaku idomok szerint kiszabva szolgáltathatnak talpbőrt.

A rendeletnek megfelelő lábbeli készitésére, fejelésére és talpalására
kiadott utalvány kizárólag a rajta feltüntetett nagyságu lábbeli készitésére érvényes. Talpfoltozáshoz és sarokfoltozáshoz csak hulladékdarabokat szabad felhasználni. A lábbeli talp orrát, valamint a sarkát a kopástól való megvédés céljából alkalmas módon meg kell erősiteni.

A közellátásügyi miniszter felhatalmazza a polgármestert arra,
hogy abban az esetben, ha Budapest területén a lakosság lábbeli szükséglete az utalványra kiszolgáltatott cipők és talpbőrök utján kellőképpen nem fedezhető, a székesfőváros területén az iparosoknál és kereskedőknél található nem bőrtalpu lábbeli zár alá vétele iránt a közellátásügyi miniszterhez előterjesztést tegyen.

Egyébként a legutóbbi kijelölésekkel együtt Budapesten a kijelölt cipőkereskedők száma 221-re, a kijelölt talpbőrkereskedők száma pedig 128-ra emelkedett.
Most folyik mintegy 100 ki nem jelölt zsidó cipőkereskedő bőrtalpu készletének átadása, a raktárakban található összes bőrtalpu cipőket a kijelölt keresztény cipőkereskedők veszik át és értékesitik cipőutalványok alapján.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98