Dtum
Login with Facebookk
1942 | November

Az agyvelő titokzatos üzenetei

Néhány évtizeddel ezelőtt nagy meglepetést keltett, amikor a tudósok kiderítették, hogy az állati- és embert test voltaképpen finomművű - áramfejlesztőgép. Vagy jobban mondva: áramfejlesztőgépek rendszere. Készséggel elhisszük, hogy ez a megállapítás tamáskodó fejcsóválásra ad alkalmat - pedig úgy van! Minden izom-és idegfonál, ha működik, villanyáramot fejleszt, lüktető áramot, villanyrezgéseket. Rendkívül gyengék ezek a villamos lüktetések és így nem csoda, hogy a legújabb időkig mitsem tudtak róla. Csak a korszerű villamos i technika hajszálfinom műszereivel sikerült az izmok és idegek villamosságát kimutatni.

Az ügyeskezű mérnökök olyan eszközöket is alkottak, amelyek ezeket a rezgéseket zegzugos görbe vonalak alakjában felrajzolják papirosra, vagy pedig homályos üvegre vetítik s így láthatóvá teszik. Amióta pedig rádiócsövekkel korlátlanul felerősíthetjük a leggyengébb villamos áramokat is, kinyílt a kapu előttünk a természet új rejtélye, az étel-villamosság felé. Igy nevezik a tudósok az életfolyamatokkal, elsősorban az izom- és idegrendszer működésével együttjáró villamos jelenségeket, amelyeket most, felerősített alakban, szinte tetszés szerint tanulmányozhatunk.

Az emberi szervezet izmokból és idegekből van összeróva; nem túlzás tehát azt mondani, hogy mindannyiunk teste szédületesen bonyolódott villamos központ. Persze ennek a „centrálé”-nak az áramával bajosan lehetne elhajtani akár csak egy játékvasút motorját, vagy izzítani egy zseblámpakörtét is. De ilyesmire a tudósok nem is gondolnak. Hanem inkább az állati és emberi szervezet ma még ismeretlen titkait akarják vele megoldani. A kutatások jóformán még éppen csak hogy elkezdődtek és máris meglepő eredményeket hoztak.

Kiderült egyebek között, hogy a működő izomban, vagy idegben keringő villamosság azt is elárulja, milyen állapotban van a megfigyelt szerv, egészséges-e, beteg-e, nem szenved-e valamilyen kóros elváltozásban, így vizsgálják újabban az orvosok a szívet. Hiszen a szív sem egyéb jólfejlett izomnál, amely szakadatlanul dolgozik és minden egyes dobbanása villamos lüktetést termel. Ezeket a beteg testére erősített huzalokkal felfogják és az elektro-kardiográf nevű műszerbe vezetik. Magyarul: az érzékeny masinát villamos szívjelírónak nevezhetnők. Egy kattantás a kapcsolón és az elsötétített rendelőszobában bonyolult cikázó görbéket rajzol a dobogó szív lüktető villamossága. Az orvos csak egy pillantást vet ezekre a kardiogrammokra és azonnal látja, hányadán áll a dolog, mi a baj a páciens szívével és milyen kezelésre szorul.

Alig másfél évtizede, hogy hasonló módon mutatták ki először az agyvelő villamosságát is. Ez még nagyobb izgalmat és meglepetést keltett a tudósok világában. Nem csoda, hiszen az agyvelő az élet tulajdonképpeni központja, a lélek székhelye; az agyvelő sejtjeiben teremnek a gondolatok. Néhány fantaszta tudós már vakmerően felvetette a kérdést: vajjon, ha majd sikerül felfogni és mérni az agyvelő villamosságát, nem tudjuk-e a zegzugos görbékből kiolvasni egymás gondolatait is? Novella- és regényírók kapva-kaptak az ötleten és megalkották - papiroson persze - a villamos gondolatolvasó-gépet, amelynek drótjait csak hozzá kell kötni a delikvens koponyájához és a szellemes masina tüstént leleplezi, mit forgat a fejében.

Hanem akkor még álmodni sem lehetett ilyesmiről, már azért sem, mert a felfogó- és a mérőkészülékek még nagyon kezdetleesek és tökéletlenek voltak. A mai agyjelírók (idegen kifejezéssel: elektro-enkefulográfok) már tökéletesebbek és ugyanúgy rajzolták fel görbe vonalak alakjában az agyvelő villamos lüktetéseit, mint a szívjelírók a szívét. De még most sem gondolhatunk arra, hogy ezek a görbék elárulják az agyvelőben motoszkáló gondolatokat. Sőt az agy villamos jeleinek értelmét ma még úgyszólván nem is ismerjük. Egész sereg megfigyelés szól amellett, hogy ezek a jelek sokkal titokzatosabbak és mélyebb jelentőségűek, mint a szív,vagy akármilyen más szervünk villamos jelzései.

Másféle jeleket ad a pihenő- és másféléket a dolgozó agyvelő. Ha a kísérleti személy egy számtani feladaton töpreng, agyveleje másféle hullámokat bocsát ki, mintha például énekel, vagy szerelmi emlékein mereng. Alvás, ébrenlét, hipnózis más-más alakú és erősségű rezgéseket kelt. Sőt, ha valaki becsukja a szemét, már az is megváltoztatja a villamos agyvelőhullámok alakját. Nyilvánvaló, hogy ezek a rezgések valamilyen magasabbrendű, ismeretlen szabály szerint változtatják alakjukat és hogy valamit el akarnak árulni annak a rejtélyes műhelynek a kulisszatitkaiból, amelyben az értelem nagyszerű csodái születnek. De még nem tudjuk, hogy mit - és amíg ezt nem tudjuk, addig nem is remélhetjük, hogy megoldjuk az agyvelő, az értelem titkát.

Egyet azonban már ma is elértünk: a szívhez hasonlóan, az agyvelő rendellenességeire és betegségeire is következtethetünk az agyjelíró papirosszalagra rajzolt görbéiből. Frankfurtban, egy katonai kórházban már ezzel az újfajta módszerrel vizsgálják a beteg katonák agyvelejét. A villanyhuzalokat felcsatolják a beteg fejbőrére és bekapcsolják az áramot. Egy tekercstartóról lassan papirosszalag gömbölyödik le s arra, mint a távíró tovakúszó papírcsíkjaira a boszorkányos készülék felrajzolja a lüktető agyvelővillamosság cikázó vonalait.

Az orvosszakértő pillantása azután kiolvassa belőlük, milyen állapotban van a vizsgált agyvelő. Minthogy a beteg agy rezgései egészen másképpen folynak le, mint az egészségesé, a rajz azonnal elárulja az agyvelő megbetegedését, még akkor is, ha a bajnak külsőleg látható jele még nincsen. Igy azután idejekorán hozzá lehet fogni a gyógyításhoz. Sőt azáltal, hogy az orvos a huzalok végeit ide-oda mozgatja a fejbőrön, megkeresheti, hol van a betegség gócpontja és azt a helyet veheti kezelés alá. Nem kell vaktában tapogatóznia, mint eddig; az agyjelíró tüstént elárulja, hol a baj.

Eredménynek pedig egyelőre ennyi is elég, kivált, ha meggondoljuk, hogy már eddig is számos sebesült és lelkileg összeroppant katona köszönheti bajának enyhülését az új találmánynak. És ki tudja - holnap talán mélyebbre is hatolunk majd az agyjelíró görbéinek értelmébe és kihámozzuk, mit jelentenek az agyvelő titokzatos üzenetei!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az agyvelő villamos árama jellegzetes görbét rajzol Az emberi lélek székhelye: az agyvelő Vallatják a kisagyvelőt
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98