Dtum
Login with Facebookk
1942 | Október

Magyar-német iparközi tárgyalás

A magyar-német iparközi tárgyaláson megbeszélésre került a villamossági ipar több fontos és aktuális problémája is.

Beszéltek a többi között a magyar-német nagyfeszültségű hálózat együttműködéséről.

Felmerült az elektrifikált Budapest-Hegyeshalom vonal folytatásaképpen a Hegyeshalom-Wien szakasz villamosításának eszméje. Ha a Reichsbahn elektrifikálná ezt a vonalszakaszt, ez nemcsak az együttműködésnek szolgáltatná markáns bizonyítékát, hanem a magasfeszültségű német hálózatnak is előnyére válnék. Szakemberek előtt ismeretes, hogy a magyar vasútnál alkalmazott villamosítási rendszer kitünően bevált. Az elektrifikálás ügyében csak elvi megbeszélést folytattak, annál is inkább, mert a német delegáció tagjai nem tárgyaltak a Reichsbahn nevében.

Igen érdekes és a két országot egyaránt érdeklő pontja volt az iparközi tárgyalásnak a Vág hajózhatóvá tétele.

Szlovákia ugyanis – mint ismeretes – a Vágot vizierőtelepekkel látja el. Ötéves programot állapitott meg Szlovákia, ennek keretében 15 vizi erőtelepet állítanak fel és az egész folyón végrehajtják a szükséges kotrási, mederrendezési munkálatokat. A magyar illetékes tényezők előtt ismeretes ezzel kapcsolatban az a kívánság, hogy ha szlovák területen hajózhatóvá teszik a Vágot, Magyarország is tegye hajózhatóvá a Vág magyar szakaszát. Magyarország részéről már közölték is az érdekeltekkel a hivatalos álláspontot, amely kedvező a Vág hajózhatóvá tétele tekintetében.

A végrehajtást a magyar-szlovák tárgyalás előzi meg, ennek során vitatják meg a részleteket.
A technikai feltételek megteremtéséről, a költségek megoszlásáról, a szlovák hozzájárulás mértékéről és az előállítandó villamos energia elosztásáról kell a többi között előzetesen, behatóan tanácskozni. Ha a megállapodás létrejön és kivitelezik a tervet, Szlovákia olyan mennyiségű villamosenergiával rendelkezik, hogy Németország számára is tud áramot exportálni.

A villamossági szakemberek tanácskozásának további érdekes pontja volt a villamosított mintafalu megvalósításának ügye.
A németek kiváló eredményeket értek el ilyen villamosított mintafalu bemutatásával. A magyar gazdaközönség igen tanulságos és fontos tapasztalatokkal gazdagodnék, ha ilyen gyakorlati példán ismerhetné meg az előnyöket, amelyeket gazdaságának villamosításával érhetne el. Sajnos, a mai idők nem túlságosan kedvezőek ilyen nagyszabású és páratlan propagatív erejü tervek megvalósítására. A tanácskozáson is rámutattak arra, hogyha a kiválasztott mintafalu új település, annak nincs a falu közönségére olyan hatása, mintha meglévő falu régi házaiba, gazdaságaiba vezetnék be a villanyáramot.

Az aggodalmakat, amelyek az áramárak magas mivoltával kapcsolatban kerültek szóba,
tárgytalanná teszi az a körülmény, hogy ma Magyarország reprezentálja az egész világ legalacsonyabb energiaárait. A magánháztartásokban 2-3 százalékot, a kisiparban 2 ezreléket jelent az áramfogyasztás a többi költségtényezők sorában.

A villamos energiatermelőtelepek bizonyos idő után háramlás útján a köz tulajdonába kerülnek.
Közérdek, hogy ezek a létesítmények jó állapotban kerüljenek köztulajdonba. A jókarbantartásra világszerte nagy gondot fordítanak, Magyarországon sok kívánnivaló van ezen a téren. A jó karbantartást számos telepnél az energiaárak aránylag igen alacsony összegére való hivatkozással kezelik bizonyos engedékenységgel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98