Dtum
Login with Facebookk
1943 | Április

Rövidek

Érdekes kommentárok Borisz királynak Hitlernél tett látogatásához
Madrid, április 4.
(NST) A madridi ABC cimü lap Borisz bolgár királynak a Führernél tett látogatását ujabb bizonyitéknak tekinti arra nézve, hogy Németország és Bulgária katonai szövetsége továbbra is aktiv és szivélyes lesz. „Németország ujra meg ujra bebizonyitja, hogy megértéssel viseltetik minden ország szükségességei és sajátságai iránt” - irja a lap.

Ezt bizonyitja az a tény is, hogy Bukgária nem vesz részt a bolsevizmus elleni keresztes hadjáratban. Németországban ugyanis tudják, hogy a bolgár népet Oroszország szabaditotta fel a török iga alól és ezért a bolgár nép az összes népek között a leginkább oroszbarát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Bulgária nem hű szövetségese Németországnak, amelynek oldalán küzdött az első világháboruban és azután ugyanolyan megaláztatásokban volt része.

Brazilia aláirta az egyesült nemzetekhez való csatlakozást
Buenos Aires, április 10.
(Német Távirati Iroda.) A braziliai külügyminisztérium közli, hogy Brazilia washingtoni nagykövete kormánya nevében pénteken aláirta a szövetségi szerződést az „egyesült nemzetekkel”. Mint ismeretes, Roosevelt még néhány hónappal ezelőtt határozottan hangsulyozta, hogy Brazilia még nem számitható a szövetséges nemzetek közé, jóllehet kijelentette, hogy hadiállapotban van a tengelyállamokkal. Közben azonban Brazilia kormányra ismételten rámutatott arra, hogy a szövetségesekhez tartozónak tekinti magát. Az Egyesült Államok Boliviát is felhívta, hogy csatlakozzék a szerződéshez.

 

Horthy Miklós látogatása Hitlernél
Budapest, április 18.
A Magyar Távirati Iroda jelenti:
A Kormányzó Úr Őfőméltóságra Hitler Adolfnak a Német Birodalom vezérének és kancellárának meghívására meglátogatta a kancellárt vezéri főhadiszállásán és onnan vasárnap reggel érkezett vissza Budapestre.

Cripps a háboru utáni nemzetközi szervezetről
Amsterdam, április 18.
(Német Távirati Iroda.) Sir Stafford Crips, repülőgéptermelésügyi miniszter, a bristoli ifjusági szervezetben kijelentette, hogy a háboru után az ujjárendezésnek az Egyesült Államokból. Szovjet-Oroszországból, Kinából és a Brit Birodalomból álló, az egész világot átfogó szervezetet kell megilletnie. Ennek a nemzetközi szervezetnek kell foglalkoznia a kisebb helyi szervezetekkel is, mint például az európai tanáccsal, amely kisebb szervezetek kizárólag a helyi érdekeket veszik figyelembe. A Brit Birodalom a jövőben csoportja lesz azoknak a brit nemzeteknek, amelyek mindannyian függetlenek, de mindannyian ugyanazokat a célokat követik.

Carlo Scorza a fasiszta párt uj titkára
Róma, április 18.
A Stefani-iroda jelenti: A fascista párt igazgatósága szombaton a Duce elnöklete alatt összeült. A tanácskozás folyamán a Duce közölte, hogy Carlo Scorza pártállamtitkárt nevezte ki Vidussoni helyébe a párt titkárává. Vidussonit pedig a miniszterelnökségre rendelte be, ahol a hadigondozás intézése lesz a feladata.

A hónap katonai és politikai eseményeiből távirati stílusban
1. hét
Átcsoportositják az angol és amerikai csapatokat Tuniszban. – Angol légitámadás Nyugat-Németország ellen. – Többórás minisztertanács volt Szófiában. – Kállsy miniszterelnök április első három napján a Duceval és Bastianini külügyi államtitkárral folytatott megbeszéléseket.

2. hét

Erős angolszász nyomás a tunéziai arcvonal minden szakaszán, Észak-Tniszban az egész brit hadsereg harcban áll. – Légitámadások német, olasz és holland területek ellen. – Berlin bizakodva tekintenek a keleti arcvonal eseményei elé.

3. hét
A Kormányzó látogatása Hitlernél. – Tunézia déli részén visszaverték az angolszász előretöréseket. – Tengeri harcok a Földközi-tengeren, a holland partok előtt. – Légitámadás Bréma és Dél-Olaszország ellen, német terület felett 20 repülőgépet lőttek le. – Weizsäcker külügyi államtitkár lett az uj vatikáni német nagykövet. – Vége felé közeledik a sáros időszak és a harci szünet a keleti arcvonalon.

4. hét
Védelmezik állásaikat Tuniszban a tengelycsapatok. – A német hadijelentés szerint mindkét részen veszteségteljesek a harcok. – A keleti fronton nincsenek lényegesebb harcok. – Az amerikai ügyvivő is elhagyja Helsinkit.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Balkán-félsziget védőbástyája, Bukgária.jpg Horthy Hitlernél.jpg Stafford Cripps Carlo Scorza.jpg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98