A berlini munkatudományi intézetben hosszú időn át rendszeres kísérletek folytak annak megállapítására, hogy milyen körülmények között legtermékenyebb az emberi munkaerő. Mindenekelőtt az abszolut kipihentség és a tökéletes fáradtság körülményeit igyekeztek tisztázni. A kísérletek szenzációs eredménnyel jártak. Megállapították, hogy a tökéletes fáradtság jelei feltűnően gyorsan mutatkoznak különösen az egyhangú, azonos mozdulatokkal járó munkáknál.

A kísérletképpen bélyegzőgép elé ültetett munkások a munka tizenhetedik órájában már nem tudták saját mozdulataikat ellenőrizni, míg az összeadást végző szellemi munkások már a munka tizenharmadik órájában kidőltek. A kipihentség a munkások legnagyobb részénél 9 órás alvás után mutatkozott. Pontos mérésekkel végelemzésben azt állapították meg, hogy hét óránál kevesebb és kilencnél többet nem szabad aludni, mert a hosszas alvás ugyanúgy árt a munkaképességnek, mint a túlságosan kevés.

Megállapították azt is, hogy a munkaképesség maximuma nem közvetlenül a felébredés és a munka megkezdése után következik be, hanem a munka minőségétől függően lassan nő, és körülbelül három-öt órával a munka megkezdése után éri el a legmagasabb pontját. Érdekes, hogy a szellemi munkásoknál - napi viszonylatban - hamarabb mutatkoznak a kimerültség jelei; az átíró könyvelést végző kísérleti munkások 15%-a munka hatodik órájában már hibákat követett el; a tévedések maximuma azonban – 38% - a tizedik munkaórában történt. A következő két munkaóra feltűnő javulási mutatott, a tizenharmadiktól kezdve azonban a munkaminőség tökéletesen leromlott és megbízhatatlannak mutatkozott.

A munkatudományi intézet kísérletei érdekesen világítanak rá a hétvégi pihenés szükségességére. Megállapították ugyanis, hogy a huzamosabb időn keresztül pihenőnap nélkül dolgozó munkások teljesítménye átlag 30%-kal csökken, míg a rendszeres pihenőnap, a nyári üdülés beszámítása nélkül, évi átlagban 8%-kal emeli a munkateljesítményt.

A kísérletek végelemzésben azt igazolták, hogy a munkateljesítmény a felébredést követő 3-4 óráig állandóan növekszik az ötödik-hatodik órában körülbelül egy szinten mozog, majd lassan csökken, tizenegyedik órától kezdve a csökkenés feltűnő és a tizenhat-tizennyolcadik órában bekövetkezik a teljes kimerültség állapota. Az intézet kísérletei beigazolták, hogy az egész éjtszakán és a következő napon át is megszakítás nélkül folytatott munka (munkásnvelven; durchmartch), 35%-os teljesítménycsökkenéssel jár.

A munkahét viszonylatában leggyengébb teljesítményt a pihenést követő nap mutatja; innen kezdve a teljesítmény ugrászerűen növekszik és a harmadik napon - tehát szerdán, - éri el maximumát. A negyedik nap már némi csökkenést mutat, az ötödik és g hatodik nap pedig erősen hanyatlik. Különösen a nagy fizikai erőkifejtést kívánó munkáknál (bányász, kazánkovács, rakodómunkás) az ötödik és hatodik napon a teljesítménycsökkenés eléri a 25-35 %-t.

A kísérletek eredményeként Németországban sokhelyütt máris bevezették a hétórás munkarendszert s az olyan üzemekben, ahol a gépek természete, vagy egyéb körülmények huszonnégy órás termelést írnak elő, úgynevezett félschichtet vezettek be. Ezeken a helyeken a munkások csak napi turnusokban váltják egymást, minden negyedik héten azonban csak napi három órás munkanapok teljesítménye a hétórás napok teljesítményének közel 60/-át teszi, végelemzésben tehát a legtermékenyebbnek mutatkozik.

F. Gy.